A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: index.hu

„EGY NÉPIRTÁS ELŐESTÉJÉN VAGYUNK”- fogalmazott egy brazil fotóriporter, aki évtizedek óta dokumentálja az Amazonas-medencében élő őslakosok életét. Sebastião Salgado, és mellette sok más jogvédő és tisztviselő szerint a koronavírus-járvány akár végleg eltüntetheti a Brazília esőerdőiben élő indián törzseket.

Az elmúlt hetekben riasztóan meredekké vált Brazíliában a járványgörbe, félmillióan kapták el igazoltan a betegséget, és már több mint 29 ezren vesztették életüket, a halottak száma egyre csak nő. A több mint 200 millió lakosú dél-amerikai ország nagyvárosainak legszegényebb területein nagyon sokan élnek összezsúfolva, rossz higiéniás körülmények között. A favelák lakói különösen nagy veszélyben vannak ebben a helyzetben, különösen, miután az ország elnöke, Jair Bolsonaro sem kezeli helyén a járványt.

Közben viszont az őslakosok halálozási rátája ehhez képest is kiugróan magas, a CNN-nek nyilatkozó jogvédők szerint közöttük a halálozási ráta kétszer akkora, mint Brazília többi lakosa esetében. Az országban közel 900 ezer indián őslakos él, megfelelő infrastruktúra nélkül, a modern világ állandó fenyegetése mellett. Bár aktivisták, sztárok és törvényhozók is megpróbáltak kiállni a törzsek mellett, az elnökkel való rossz viszonyuk miatt kérdéses, hogy kapnak-e bármilyen érdemi segítséget a járvány leküzdéséhez.

MÁRPEDIG A LÉGZŐSZERVI FERTŐZÉSEK, PÉLDÁUL AZ INFLUENZA MÁR EDDIG IS A VEZETŐ HALÁLOKOK KÖZÖTT SZEREPELTEK AZ INDIÁNOK KÖRÉBEN.

Brazíliában két vírus tombol: a Covid-19 és Bolsonaro

A koronavírus-járvány miatt új sírokat nyitnak a Sao Pauló-i Vila Formosa temetõben Latin-Amerika legnagyobb sírkertjében 2020. április 20-án. Fotó: Paulo Whitaker MTI/EPA

Saját egykori szövetségesei támadják ezzel a továbbra is korlátozásellenes tüntetőket támogató brazil elnököt. Brazíliában berobbant a járvány, és a valós számok még borzasztóbbak lehetnek. Peruban javul a helyzet, Ecuador és Mexikó azonban játszhat az adatokkal.
Braziliában körülbelül 300 indián törzset tartanak számon, nagy részük falvakban él. Egyes törzsek alig száz embert számlálnak, míg mások több ezer főből álló közösségek. Még mindig vannak olyanok is, amelyeknek semmilyen kapcsolatuk sincs a  külvilággal. Az általánosságban elmondható, hogy az őslakosok nem ápolnak túl jó viszonyt Jair Bolsonaroval, aki rasszista megjegyzéseivel, és az élőhelyüket veszélyeztető intézkedéseivel is szembekerült velük.

Az indiánok egyre jobban fejlődnek, és egyre inkább olyan emberi lényekké válnak, amilyenek mi vagyunk – mondta Bolsonaro még januárban egy közösségi médiában megosztott videóban a Reuters szerint. Az elnök szerint az indiánok úgy élnek, mint „az állatok az állatkertben”, ő pedig asszimilálni akarja őket, mert a rezervátumaik amúgy is túl sok helyet foglalnak. Az őslakos közösségek januárban beperelték az elnököt a kijelentései miatt.
Bolsonaro azonban nem csak az ilyen kijelentéseivel okozott felháborodást az utóbbi időben. A koronavírussal kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök kezdeti hozzáállását is megszégyenítő passzusokkal próbálta meg elbagatellizálni a járvány jelentőségét, azt hangoztatva, hogy SZERINTE AZ EGÉSZ CSAK EGY GYÖNGE INFLUENZÁVAL EGYENLŐ.
Részletek, további megdöbbentő adatok >>>

Nyitókép: A koronavírus-járvány miatt védõmaszkot visel a Kaingang brazil õslakos csoport vezetõje egy tüntetésen Brazíliavárosban 2020. május 21-én. A tüntetõk Jair Bolsonaro brazil elnök koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedései ellen tiltakoznak Fotó: Joedson Alves MTI/EPA

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás