A rovat kizárólagos támogatója

A közelmúltban a gyeptüzek számos természeti és kulturális értéket érintettek és veszélyeztettek, gondoljunk csak a bükki Nagymező vagy a Krasznahorkai vár kigyulladására. Írásunkban röviden felhívjuk a figyelmet a gyeptüzekkel kapcsolatos természetvédelmi problémákra és veszélyekre, ugyanakkor rámutatunk, hogy a körültekintően megtervezett és kontrollált gyepégetés számos természetvédelmi problémára megoldást nyújthat.

Annak ellenére, hogy Európa-szerte jelentős kiterjedésű gyepterületeket érintenek a spontán vagy szándékos gyújtogatásból keletkező tűzesetek, nagyon kevés a tudományos igénnyel megtervezett, a tüzek élőlényekre gyakorolt hatásával foglalkozó európai vizsgálat.

Cikkünkben összefoglaljuk a gyepek égetésével kapcsolatos kísérleti eredményeket és tapasztalatokat, hogy több oldalról is megvilágítsuk ezt a napjainkban egyre nagyobb publicitást kapó témakört, felhívva a figyelmet a kontrollálatlan módon zajló égetések veszélyeire, továbbá bemutatjuk a kontrollált égetést, mint egy lehetséges gyepkezelési módot. A módszer ígéretes megoldást jelenthet olyan gyepek természetvédelmi kezelésében, amelyek legeltetetését vagy kaszálását felhagyták, így rajtuk nagy mennyiségű avar halmozódik fel, ami a ritka kétszikű fajok eltűnését és a gyepek cserjésedését eredményezheti. A kontrollált égetés megfelelő módszer lehet egyes ritka fajok populációinak fenntartásához is.

A tüzek élővilágra gyakorolt hatásait nem lehet egyértelműen hasznosnak vagy károsnak minősíteni, hiszen ezek az élőlény-közösségek összetételétől és a tűz jellemzőitől is erősen függnek. Az egyes növény-és állatfajok égetésre adott válaszai eltérőek; például bizonyos fajok csírázását, terjedését serkenti a tűz, míg másokét gátolhatja. A tüzek a gyepközösségekre különbözően hatnak, például ideiglenesen növelhetik a talaj tápanyagtartalmát, szárazabb, melegebb mikroklímát alakíthatnak ki, és számos állatfaj könnyebben talál táplálékot a leégetett területeken. Az égetés körülményeitől függően a tüzek pozitív és negatív hatást is gyakorolhatnak egy adott élőlénycsoportra: egyazon fajra nézve végzetes lehet egy tavaszi tűz a virágzási vagy költési időszakban, azonban egy őszi vagy téli égetés akár kedvezőbb élőhelyet is teremthet számára.

Az égetés természetvédelmi megítélése igen ellentmondásos. Gyakran a természeti értékeket károsító jelenségként tartják számon a tüzeket. A spontán tüzek vagy a gyújtogatások valóban komoly egészségügyi, vagyonvédelmi kockázattal járnak. Ha az égetés során nem veszik figyelembe az égetett terület természetvédelmi értékeit és az ott élő növény-és állatfajokat, az égetés komoly természetvédelmi problémát jelenthet. A továbbiakban részletesebben ezekre a problémákra térünk ki. A leggyakoribb felmerülő gond az égetés nem megfelelő időzítése. Ki kell emelni a gyakori tavaszi égetéseket, amelyek számos földön fészkelő madárfaj (például túzok, nagy póling, bíbic) fészekalját elpusztíthatják, illetve számos védett növény virágzását és terméskötését meghiúsíthatják. A második probléma a kiterjedésből adódik. Ha az égetés során a teljes gyepterületet felgyújtják, az állatok nem tudnak hova menekülni, és az égetést követően nem lesznek olyan érintetlen gyepfoltok, ahonnan spontán módon vissza tudnak települni a leégett területre. Az ilyen nagy kiterjedésű gyeptüzek legnagyobb vesztesei a teljes életük során röpképtelen vagy bizonyos fejlődési stádiumaikban helyhez kötött ízeltlábúak. A harmadik problémát az égetés gyakorisága jelenti. Ha egy gyepet évről évre leégetnek, akkor a növényzetnek nem marad ideje az égetések közötti időben regenerálódni. Ilyenkor gyakran néhány jó versenyképességű, föld alatti tarackokkal és gyöktörzzsel erőteljesen terjedő fűfaj válik egyeduralkodóvá, ami hosszú távon a fajgazdagság csökkenéséhez és értékes kísérőfajok eltűnéséhez vezet. Ilyen fajok például a tollas szálkaperje, siska nádtippan vagy nád. Mindezek mellett a tűz segítheti inváziós fajok, például a fehér akác csírázását és sarjadzását, hozzájárulva ezzel az említett inváziós faj terjedéséhez. A tűz közvetlen hatásai mellett meg kell említeni a kontrollálatlan tüzek oltása során jelentkező károkat is (például tűzpászták létesítése tárcsázással, tolólapos tűzoltás).

A kontrollált égetés a tűz ellenőrzött és tervezett módon zajló, természetvédelmi célú alkalmazását jelenti, melynek során az égetéssel segítjük ritka és védett fajok populációinak fennmaradását illetve gátoljuk természetvédelmi szempontból nemkívánatos vagy inváziós fajok terjedését. Ezeket a célokat csak az égetendő élőhely és az ott előforduló növény- és állatfajok alapos ismeretével, illetve az égetés körülményeinek (időzítés, gyakoriság, időjárási körülmények) megfelelő megválasztásával érhetjük el. A kontrollált égetés sikeréhez nélkülözhetetlen, hogy ne a teljes gyepet, hanem csak kisebb gyepfoltokat égessenek le. Ez teszi lehetővé, hogy a környező érintetlen gyepekről a fajok vissza tudjanak telepedni.
A természetvédelmi célú égetés Észak-Amerikában általánosan elterjedt gyepkezelési módszer, amit az is jelez, hogy napjainkig számos publikáció foglalkozott ezzel a témakörrel. Európában viszont a kontrollált égetést csak ritkán alkalmazzák gyepekben, emiatt nagyon kevés a témakörrel foglalkozó publikált tanulmány. Természetvédelmi szempontból igen fontos lenne ennek a kevéssé ismert és Európában ritkán alkalmazott gyepkezelési módszernek a kísérleti jellegű alkalmazása, mivel számos, az európai gyepekben jellemző természetvédelmi problémára kínálhat megoldást.

Helyesen alkalmazott égetéssel megakadályozható a gyepek cserjésedése, beerdősödése és csökkenthető a felhagyást követő avarfelhalmozódás mértéke. Ez különösen olyan nehezen megközelíthető gyepekben jelenthetne megoldást, amelyek esetében a kaszálás vagy legeltetés nem kivitelezhető vagy igen költséges, ugyanakkor természetvédelmi szempontból fontos lenne az avar rendszeres eltávolítása. A kontrollált égetés ígéretes módszer lehet egyes inváziós növényfajok visszaszorítására is. Több esetben megfigyelték, hogy gyepek égését követően mérgező inváziós fajokat könnyebben vissza lehet szorítani legeltetéssel, mivel a tüzet követően ezek a mérgező növényfajok kénytelenek több energiát fordítani a regenerációra és kevesebbet a mérgező másodlagos anyagcseretermékek termelésére. Egyes ritka növény- és állatfajok fajvédelmi programjaiban is alkalmazni lehetne az égetést. Hazai terepi megfigyelések alapján a tél végi – kora tavaszi tüzek számos, talajfelszín alatt áttelelő védett vagy fokozottan védett növényfaj populációja számára kedvező feltételeket hozhatnak létre. Ilyenek például az egyhajúvirág, a tarka sáfrány, illetve a kökörcsin- és héricsfajok. Olyan fajok számára, amelyek a nyílt, rövidfüvű gyepeket kedvelik, az égetés megfelelő nyílt foltokat hozhat létre (például a parlagi sas és a kékvércse táplálkozó-területein vagy a túzok dürgő-helyeken).

A természetvédelmi célú égetéseket minden esetben kontrollált körülmények között kell végrehajtani. Ehhez elengedhetetlen a természetvédelmi hatóság engedélye, a természetvédelmi kezelő képviselőjének személyes jelenléte, valamint az együttműködés a helyileg illetékes tűzoltósággal. Minden esetben meg kell tenni a megfelelő előkészületeket (például tűzpászta kaszálása, olyan helyszín megválasztása, ahonnan nem terjedhet tovább a tűz). Amennyiben nem saját tulajdonban vagy használatban van az égetendő terület, egyeztetni kell a terület használójával.

Szerzők: Valkó Orsolya, Deák Balázs, Kelemen András, Kapocsi István, Tóthmérész Béla, Török Péter.

Kapcsolódó anyagok:

Tűz a nagymezőn – botanikai szakvélemény

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás