A rovat kizárólagos támogatója

141 mérgezett csalétek és 118 mérgezett állat teteme került elő két hónap alatt a turai Szent András Dombi vadásztársaság működési területén 2021 nyarának végén. Az áldozatok nagy része védett barna rétihéja volt, de olyan fokozottan védett fajok is elpusztultak, mint a rétisas, barna kánya és hamvas rétihéja.

A nyomozást kezdetben a Gödöllő Rendőrkapitányság indította el, azonban az eset súlyossága miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át az ügyet. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, és a mai napig zajlik az információgyűjtés a rendkívüli pusztítást okozó üggyel kapcsolatban.

A toxikológiai vizsgálatok során kimutatott betiltott növényvédőszer koncentrációk sokkolták a szakembereket, hiszen az egyes csalétkekben talált 6000 mg/kg értéket meghaladó és a madártetemekből kimutatott 60 mg/kg értéket megközelítő koncentrációk minden eddigi esetet sokszorosan felülmúltak. Ilyen kijuttatott dózis mellett csak a szerencsének köszönhetjük, hogy emberi életet nem követelt az eset.

A korábbi évekhez képest az 2022 első felében határozottan kevesebb mérgezéses eset történt, ami örömteli hír. A természetvédelmi szakemberek már bíztak benne, hogy a tavaszi időszak jelentősebb mérgezés nélkül múlik el, azonban május közepén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hollók és vetési varjak mellett két parlagi és egy rétisas is áldozatul esett az alattomos pusztításnak. Az azonban figyelemreméltó, hogy a tavalyi tizennyolc esett helyett idén eddig “mindössze” négy esetben bizonyosodott be hogy illegális mérgezés történt.

madármérgezés Tura határában 2021 kép: Deák Gábor MME

A tavalyi turai rekord mérgezést követően óriási társadalmi felháborodás követte egyesületünk sajtóanyagait. A 2022-es év több szempontból is fordulópont lehet a mérgezéses bűncselekmények visszaszorításában:

  1. Az országgyűlés tavaly decemberben megszavazta a 2021. évi CXXVIII. törvényt, amely alapján szigorodtak a mérgezéses bűncselekményekkel kapcsolatos szankciók. Az állatkínzás (Btk. 244) és a természetkárosítás (Btk. 242) esetében is külön esetnek számít a méreggel elkövetett bűncselekmény és a tevékenység előkészülete is büntethetővé vált. A törvény indoklásában többek közt megemlítésre kerültek a turai esetben érintett fajok és a madármérgezések során használt méreganyag is.
  2. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Nemzeti Nyomozó Iroda meghívására csatlakozott a Nemzeti Környezeti Biztonsági Munkacsoporthoz, amelynek tagjai az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Pest Megyei Kormányhivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a vadon élő állatok kereskedelmével foglalkozó civil szervezet, a TRAFFIC. A munkacsoport több kiemelt környezetvédelmi és természetvédelmi témával foglalkozik, amelyek között szerepel a mérgezéses bűncselekmények visszaszorítása is.
  3. Az utóbbi hónapokban vadgazdálkodásban érintett szervezet is felszólalt a madármérgezések ellen. A Nimród vadászújságban jelent meg cikk “Felhívás a vadon élő élővilág védelmében” címmel az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) és az Országos Vadászati Védegylet gondozásában, amelyben felhívják a vadászatra jogosultak figyelmét, hogy a vadállomány és az élőhely védelme és vadászat a társadalmi megítélése érdekében tegyenek meg mindent az esetleges mérgezések megelőzésében. Az OMVK a hivatásos vadászok kötelező éves továbbképzésének központi témájává is választotta a problémakört.

Az előrelépések mellett továbbra is folyamatban van az az öt kiemelt ügy, amelyek felderítése során kulcs szerepe volt az MME és a KNPI Méreg és Tetemkereső Kutyás egységeinek és az érintett nemzeti park igazgatóság munkatársai is jelentős erőfeszítéseket tettek. Mindezek nélkül lehetetlen lett volna az elpusztult madarak és mérgezett csalétkek ilyen mértékű felderítése. Mindegyik ügyben jelentős természetvédelmi értékek sérültek és a rendőrség nyomozati munkájának köszönhetően remélhetőleg hamarosan sikerül felelősségre vonni az elkövetőket. Ausztriában 2020-ban, Csehországban és Szlovákiában pedig 2021-ben is született egy-egy elmarasztaló ítélet mérgezéses ügyben a PannonEagle együttműködésnek köszönhetően. Magyarországon utoljára 2016-ban volt jogerős ítélet, így talán időszerű lenne egy újabb “elrettentő erejű” szankció, hogy a jövőben hasonló esetekre egyáltalán ne kerülhessen sor.

madártetemek, madármérgezést kiszagoló kutyákkal Tura határában. kép: Deák Gábor MME

Az öt kiemelt ügy, amelyben jelenleg is folyamatban van a rendőrségi nyomozás:

  1. Kisbér és Bakonyszombathely, Bagolyvár-hegy Vadásztársaság területe (2021. március): 29 egerészölyv, 8 holló,1 rétisas, 6 csalétek és további 17 elpusztult állat került elő a helyszínelés során. A laboratórium igazolta a karbamát típusú méreganyag jelenlétét. A rendőrségi nyomozás újra folyamatban.
  2. Tápiószecső, Tápiószecsői Megoldás Vadásztársaság területe (2021. április):  5 barna rétihéja, 4 egerészölyv, 12 holló, 28 csalétek és további 24 elpusztult állat A laboratórium igazolta a karbamát típusú méreganyag jelenlétét. A rendőrségi nyomozás folyamatban van természetkárosítás, állatkínzás, orvvadászat és méreggel visszaélés gyanújában.
  3. Tura és Galgahévíz, Szent András Dombi Vadásztársaság területe (2021. augusztus): 2 fokozottan védett barna kánya és 1 fokozottan védett hamvas rétihéja, 1 fokozottan védett rétisas, 77 barna rétihéja, 7 egerészölyv,  3 holló, 3 erdei pityer,, 141 csalétek és további 24 elpusztult állat került elő a helyszínelés során. A rendőrségi nyomozás folyamatban.
  4. Szabolcsbáka (2021. április): egy jeladós barátkeselyűt lőttek le a Durbák-Farm Vadásztársaság területén. A rendőrségi nyomozás folyamatban van természetkárosítás, állatkínzás és orvvadászat gyanújában .
  5. Gerendás, Széchenyi Zsigmond vadásztársaság  (2020. december): a gyanú szerint az elkövető élvefogó csapdával fogott több mint 10 egerészölyvet melyeket elvitt a helyszínről az állatok felesleges szenvedését is okozva.  A rendőrségi nyomozás folyamatban állatkínzás gyanújában.

Nyitókép: madármérgezés Tura határában 2021. fotó: Deák Gábor MME

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek