Hirdetés

Kiválasztották a jégtáblát, amelyhez hozzáfagyva és amelyen tábort verve a Polarstern (Sarkcsillag) német kutatóhajó csaknem egy éven át sodródhat az Északi-sarkvidéken minden idők legjelentősebb arktiszi expedícióján.

A kutatók, az idővel versenyt futva, még a sarki éjszaka tegnapi beállta előtt találták meg a 2,5×3,5 kilométeres, enyhén tojásdad alakú jégtáblát, amely megfelelőnek tűnik a küldetéshez, jelentette be a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).

„NEM TÖKÉLETES, DE A LEGJOBB JÉGTÁBLA, AMELYET TALÁLNI LEHET A SARKVIDÉKNEK EZEN A RÉSZÉN” – mondta Markus Rex, a Multidisciplinary drifting Observatory for the Study of Arctic Climate (MOSAiC) elnevezésű, a maga nemében példa nélkül álló nemzetközi expedíció vezetője. A kutatók 16 jégtábláról készült műholdfelvétel kiértékelése után, egy orosz jégtörőhajó és helikopterek segítségével választották ki azt, amelyhez a hajó a tél beálltával odafagyhat.

Rex elmondta, hogy a meleg nyár után alig találni kellően nagy és stabil jégtáblákat az Oroszországtól északra, az Északi-sarktól 550 kilométerre fekvő térségben, ahol a kutatóhajó tartózkodik. Az majd elválik, hogy a kiválasztott jégtábla elég stabil-e ahhoz, hogy átvészelje a készülődő őszi viharokat, a kutatók mindenesetre „felkészültek minden eshetőségre”.

Fotó: Esther Horvath / Alfred-Wegener-Institut

A Polarstern szeptember 20-án a norvégiai Tromsőből indult útjára, az expedíció egyes tagjai már szeptember 28. óta gyalogos felderítőutakat tettek a kiválasztott, jelenleg különböző irányokba 10 kilométer/órás sebességgel sodródó jégtáblán. Markus Rex szerint a jégtömb északi részén találtak is egy szokatlanul stabil helyet, ahol a jég vastagsága eléri az egy métert. Az Erődnek (Festung) elnevezett területen építik fel a kutatótábort, ahol 17 ország 300 tudósa váltja egymást a 140 millió eurós (kb. 46,5 milliárd forintos) expedíció keretében.  A jégtábla déli része sokkal ingatagabb, a legvékonyabb helyen 30 centiméteres, és bár van egy rész, ahol a jég vastagsága 60-150 centiméter között váltakozik, ez olyan porózus, mint egy szivacs, és nagyon instabil.

A SODRÓDÓ JÉGTÁBLÁHOZ ERŐSÍTVE A POLARSTERN KUTATÓHAJÓ A SARKVIDÉK BELSEJÉBE IS ELJUTHAT, AHOVA JÉGTÖRŐHAJÓK NEM LENNÉNEK KÉPESEK UTAT TÖRNI A VASTAG TÉLI JÉGBEN.

A kutatók elsősorban a klímaváltozást tanulmányozzák. Céljuk, hogy jobban megértsék, milyen befolyást gyakorol a globális éghajlatra az Északi-sarkvidék, a Föld klímájában bekövetkező változások korai barométere, amely az elmúlt évtizedekben minden más térségnél gyorsabb felmelegedésen ment át.  Az együtt sodródás 2020 júniusáig tart, amikor megindul az olvadás, és a Polarstern valahol Grönland és a Spitzbergák között kiszabadul a jég fogságából. Ezt követően indul a begyűjtött adatok értékelése.

Nyitókép:  Esther Horvath / Alfred-Wegener-Institut

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás