A rovat kizárólagos támogatója

A Fertő tavi építkezésért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) csak tavaly 83 millió forint közpénzt költött jogi szolgáltatásra. Az állami cég szerződéslistáiból azonban kiderül, hogy eddig összesen 700 millió forint értékű megbízást adtak a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodának, melynek névadója 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság fideszes delegáltja.

Ahogy arról nemrég az Átlátszó beszámolt, a fertőrákosi partra álmodott turisztikai gigakomplexum kivitelezéséért felelős SFTFN tavalyi beszámolója szerint komoly perekben érintett a társaság. Egyrészt a cölöpházak lebontási költségeként 88 millió forintot szeretne behajtani a (volt) tulajdonosokon, másrészt az állami céget is perlik 262,7 millió forintra – vélhetően a lebontott cölöpházak tulajdonosai akarnak kártérítést kapni az ingatlanjaikért.

Ahogy a neve is mutatja, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. feladata a térség idegenforgalmmal kapcsolatos fejlesztési feladatainak koordinálása. Ezek közül a legismertebb a Fertő tavi beruházás, de a céghez tartozik még többek között a soproni Lővérekben megvalósuló konferenciaközpont építése, továbbá a Sopron környéki bor-, gasztro- és kerékpáros, valamint az aktív (kirándulós) turizmus fejlesztése is.

Működési sajátosságaikat a cég 2021-es mérlegéhez készített kiegészítő mellékletben úgy fogalmazták meg, hogy „a Társaság bevétele alapvetően költségvetési, illetve Uniós forrásból származik”. Ilyenekből „egyéb bevétel” címszóval a 2021-es beszámolóban összesen 404,5 millió forintot tüntettek fel, ebből 216,3 millió a „Fertő tó és környezetének fejlesztése” nevű sorban szerepel.

„Egyéb ki nem emelt bevétel” címszóval szerepel még az SFTFN beszámolójában 14,3 millió forint, ami a dokumentum szerint a – nem részletezett – kártérítésként befolyt összeg.

Drága a reklám és az ügyvéd

Összes bevételük tehát nagyjából 423 millió forint volt, a költségeik pedig a dokumentum szerint közel 420 millióra rúgtak.

A legnagyobb kiadási tételt a 198,5 milliós „anyag jellegű költségek” jelentették, amiből 178,9 millió forint az igénybe vett szolgáltatásokra ment el. Itt kezd érdekes lenni a sok táblázat, ugyanis a következőből kiderül ezeknek a szolgáltatásoknak a részletezése. Gépjárműbérlésre 10 milliót, üzemanyagra 4 milliót, rezsire 1 milliót, informatikára 5,7 milliót, reklámra 56,8 milliót, jogi szolgáltatásra pedig 83,2 milliót költött a cég tavaly.

Azt nem fejtették ki, hogy az utóbbi pontosan mit takar, de az SFTFN honlapján közzétett szerződéslistából kiderül néhány részlet.

Például, hogy az állami cég 2021-ben tavaly 4 évre szóló megállapodást kötött a Dr. Tamási Ügyvédi Irodával. A szerződés 2021. november közepétől 2025. november közepéig szól, ezalatt az ügyvédi iroda havi nettó 350 ezer forintot kap nem részletezett „jogi feladatok ellátására”. Az iroda névadója Dr. Tamási Zsolt, aki az Átlátszó telefonos érdeklődésére megerősítette, hogy szerződésben állnak az SFTFN-nel. A megbízás havi összegét figyelembe véve Tamásiéknak 4 év alatt összesen nettó 16,8 millió forint bevétele származik ebből a munkából.

Sárhegyi és Társai

A Fidesz- Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt által delegált Sárhegyi Zoltán aláírja a megbízási okmányát az Országház Gobelin termében 2022. március 4-én (forrás: MTI/Máthé Zoltán)

Ennél jóval nagyobb összegekre szerződött le egy másik ügyvédi irodával a 2017-ben alapított állami cég rögtön az első évében. Különböző feladatokra akkor összesen

7 darab megállapodást kötöttek a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodával összesen közel nettó 700 millió forint értékben.

Ezek a megbízások jelenleg is, egészen 2023 végéig hatályban vannak:

  • Fertő tó projekt jogi feladatainak ellátása 197,2 millió Ft (2017.04.27.-től)
  • Fertő tó pojekthez kapcsolódó hatósági, közbeszerzési eljárások jogi szolgáltatása 156,8 millió Ft (2017.04.27.-től)
  • Fertő tó közbeszerzési eljárás jogi, tanácsadói feladatokra 63,8 millió Ft (2017.05.01.-től)
  • jogi szolgáltatás 14,4 millió Ft/év (2017.06.27.-től)
  • Lővér program jogi feladatainak ellátása 99,6 millió Ft (2018.01.08.-tól)
  • Lővér programhoz kapcsolódó hatósági, közbeszerzési eljárások jogi szolgáltatása 61,2 millió Ft (2018.01.08.-tól)
  • Lővér program közbeszerzési eljárás jogi, tanácsadói feleadatokra 27 millió Ft (2018.03.01.-től).

A Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda névadója Sárhegyi Zoltán, aki 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) fideszes delegáltja. Ügyvédi irodája az Orbán-kormányok idején rengeteg közpénzes megbízást kap(ott), legutóbbi emlékezetes munkájuk például a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány bejegyzése volt az Innovációs Minisztérium felkérésére-írta az Átlátszó.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek