A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter pontosan egy héttel ezelőtt nevezte ki Kaderják Pétert, a korábbi klímapolitikáért felelős államtitkát a hazai akkumulátor iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá. Mindez máig tartott.

Kaderjáknak többek között európai uniós és nemzetközi kormányzati fórumokon kellett volna képviselnie a hazai akkumulátoripar érdekeit és koordinálhatta volna az Iváncsa Ipari Park fejlesztésével kapcsolatos minisztériumi belső feladatokat.

Azonban most ma a Hivatalos Értesítőben megjelent egy újabb miniszteri utasítás, amivel Palkovics László visszavonta Kaderják egy héttel korábbi kinevezését. Így a korábbi utasítása teljes egészében hatályát vesztette március 15-től, vagyis Kaderják mindössze két egyetlen hétvégére lehetett miniszteri biztos.

Forrás: Hivatalos Értesítő – 2021. évi 13. szám

Kaderják Pétert január közepén váltották le az klímapolitikai államtitkárság éléről. Erről a lépésről akkor egy forrás, aki jól ismeri az Innovációs és Technológiai Minisztérium belső ügyeit, a 444-nek azt mondta: „aki nem politikai, hanem szakértői vonalon kerül egy kormányba, az előbb-utóbb ledarálódik és elfogy. Túl sok konfliktusa lesz egy idő után, és nincs politikai tőkéje, ami védelmet adna neki. Illetve a politikusoknál kevésbé tudja felmérni, hogy ki milyen erős, kivel mennyire lehet összeveszni.”  Kaderják pedig nemzetközi szinten is rendkívül elismert szakembernek számít. Akkor a szakmai vonal gyengítését többen egy Palkovicsnak szánt üzenetként értékelték, hogy a választás közeledtével a politikai kormányzás elsőbbsége már nem lehet kérdés. Via 444.hu.

Nyitókép: Kaderják Péter és Palkovics László az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2019. december 2-án. Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás