A rovat kizárólagos támogatója

A tudás megszerzésének folyamata a tanulás. De mit tegyen a diák, ha a tanárai sem értenek egyet a témát illetően? Mit tegyen az az egyetemi hallgató, aki éghajlatkutatónak készül, de közben professzorai még parázs vitákat folytatnak a klímaváltozás létéről? Esetleg tudathasadást kellene szenvednie?

A fiatal, tanulni vágyó meteorológusjelöltek gyakran egymásnak ellentmondó elméletekkel kerülnek szembe a tanulás fázisában. Néha az egymással konkuráló tanárok más-más véleményen vannak egy adott témát illetőleg. Például másként vélekednek a meteorológusok, és másként a fizikusok a globális klímaváltozás tényéről. Ahhoz azonban, hogy az ember meteorológussá váljon, számtalan fizika előadáson (Mechanika és hőtan, Elektromágnesség és optika, Atomfizika, Áramlások fizikája, Elméleti fizika 1-2, Folyadékdinamika, Termodinamika) át vezet az út. Ha pedig egy fizikus elméleti úton, kellő érvekkel, a csillagászati eredményekre támaszkodva alátámasztja, hogy globális felmelegedésről márpedig nem beszélhetünk, akkor azt kutyaköteles a meteorológuspalánta elfogadni. Azonban eléggé visszásan hat, ha az ember erről az óráról kilépve egy „Klímaváltozás” című előadásra ül be. Ilyenkor az ifjú hallgató vagy kételyek között vergődik, vagy elfogadja a szívének inkább kedvesebb elméletet.

Meteorológus hallgató lévén, gyakran a következő kérdéseket szegezik nekem: Akkor most tényleg van-e globális klímaváltozás? És akkor az éghajlatváltozás miatt ilyen meleg az ősz? Illetve a globális felmelegedés számlájára írhatóak a nyári melegrekordok is? Jómagam éghajlatkutatói szakirányon tanulok, tehát eme kérdéseket eleinte hálásnak véltem. Szerettem volna arról mesélni, ami engem is lázba hoz. Azonban szinte minden esetben a felületes érdeklődés létét kellett tapasztalnom. Azaz a kérdezők nagy része megelégedett volna azzal, ha azt mondom, hogy igen van; vagy éppen nem, nem fenyeget minket a klímaváltozás.

Szerencse a szerencsétlenségben, a média közkedvelt témává tette a globális klímaváltozás témakörét. Ennek ellenére gyakorta hibás, nem megfelelő összefüggéseket közöl róla; így mindig is lesz mit helyre tenni a fejekben a témát illetőleg. Ha tehát kellő vehemenciával kezdem el taglalni, hogy a klímaváltozás létét egyik tanárom szentül tagadja, míg a másik egyértelműen kitart mellette, azonnal előbújik a kérdezőkből az érdeklődés első valós csírája is. Innentől kezdve talán érdekli őket az, hogy a klímaváltozás kifejezésnek önmagában nem sok értelme van; hiszen a Föld éghajlata folyamatosan változik, miként bolygónk egy dinamikusan változó rendszer.

Ilyenkor persze azonnal rávágják, hogy ebből következve nem is beszélhetünk semmilyen globális felmelegedésről. Persze erre én azt felelem, hogy a manapság zajló éghajlatváltozás földtörténeti léptékben is szokatlanul gyors üteműnek számít. Amiből aztán megint azonnal konklúziót akarnak levonni, miszerint még is valós probléma a klímaváltozás. Ilyenkor persze előrukkolhatnék azokkal a bizonytalan számításokkal, amelyek a felhők sugárzásmódosító hatását közelítik. Hiszen ezen számítások során hibákat véthetünk, amelyek nagyságrendje összevethető az eddig prognosztizált felmelegedés mértékével. De ezekről a tényekről inkább hallgatok; úgy, mint a kaotikus rendszerek aperiodikus szabad változékonyságáról is. A szabad változékonyság elmélete ugyanis lehetővé teszi, hogy a rendszer felvegye a fizikailag megengedhető bármely állapotot, illetve hogy azok eltérő gyakorisággal következzenek be. Így joggal lehetne kijelenteni, hogy az éghajlati idősorokban jelentkező, tartósabban egyirányú trendek valójában olyan folyamatok, amelyeket nem külső éghajlatalakító kényszerek váltanak ki. Ez a tény azonban már végképp összezavarná a globális klímaváltozásról alkotott képüket.

Valószínűleg mindenkinek meg kellene adni az esélyt arra, hogy a létező összes információ birtokában maga döntsön a témát illetően. Azonban fizikai képtelenség minden egyes tényről beszámolni. Ha mindenki birtokosa lenne az összes új kutatási eredménynek; ha mindenki átlátná a földi rendszerek egyes komponenseinek összes kölcsönhatását, akkor joggal tekinthetnénk mindenkit az éghajlatkutatás szaktekintélyének. Persze a viccet félretéve nálam az információszűrés oka egy magasabb eszme léte, ez pedig a környezetvédelem.

Beszélgetőpartnereimet minden esetben biztosom afelől, hogy a kutatások jelenlegi állása szerint az emberiség valós problémával áll szemben, amikor is a globális éghajlatváltozásról esik szó. Ez a feladatom, hiszen elkötelezett híve vagyok a környezet- és természetvédelemnek. Szomorú, de a mai felgyorsult világban csak egy ilyen sokkoló ténnyel lehet az embereket rávenni arra, hogy tegyenek valamit is bolygójuk és környezetük védelmében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás