A rovat kizárólagos támogatója

Természetvédelmi együttműködés eredményeként két olyan fokozottan védett parlagi sast engedtünk szabadon a felépülésüket követően, amely európai állományának kétharmada Magyarországon fészkel. Korábban mindkét madarat legyengülve, röpképtelen állapotban találták.

A fiatal sas a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósághoz (BFNPI) érkezett lakossági bejelentés alapján került kézre Somogyvámos közelében. A madáron sérülésnek nem volt nyoma, de egyértelműen mérgezéses tüneteket mutatott, így azonnal a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) állatorvosához került. Szerencsére jól reagált a kezelésre, teljesen felépült, azután a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) jászberényi Sasközpontjába, a későbbi elengedés helyszínére szállították.

Az idősebb madarat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) és a Szerb Madártani Egyesület (BPSSS) munkatársai találták meg egy Orosháza közeli parlagisas-fészek közös ellenőrzése során. A legyengült, röpképtelen állatot azonnal a Szegedi Vadasparkba vitték, ahol a megfelelő állatorvosi ellátásnak és gondozásnak köszönhetően hamar felépült, majd ezt követően szintén a Sasközpontba került.

Mindkét felgyógyult madarat innen engedték sikeresen szabadon 2019. november 6-án (nyitókép forrása)

A sasokat még az esemény előtt műholdas jeladóval látták el a szakemberek a Technisches Büro für Biologie (Mag. Dr. Rainer Raab) jóvoltából, annak érdekében, hogy a természetbe történő visszailleszkedésük is nyomon követhető legyen. Viselkedésük megismerése reményeink szerint visszaigazolja az állatorvosi kezelések és a visszavadítási gyakorlat eredményességét, illetve lehetőséget teremt az olyan nem természetes pusztulási okok megismerésére és kivizsgálására, mint az illegális mérgezés vagy az áramütés.

A parlagisas-védelmi programot Magyarországon a Pannon Eagle Life projekt (LIFE15 NAT/HU000902)) keretében az Európai Unió és a Magyar Állam támogatja 2016 és 2022 között.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás