A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Egy alaszkai szövetségi bíró felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét az olaj-, és gázkitermelés engedélyezésére az Északi-Jeges-tenger térségében és visszaállította az előző elnök, Barack Obama által életbe léptetett tiltást – számolt be az amerikai sajtó.

Sharon Gleason bíró szerint Donald Trump túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor engedélyezte a part menti kitermelést az Északi-Jeges-tenger nagy térségeiben és az Atlanti-óceán mintegy tucatnyi vízalatti kanyonjában.
Döntése érvelésében a bíró hangsúlyozta: Barack Obama olaj-, és gázkitermelésre vonatkozó, 2015-ben és 2016-ban hozott elnöki rendeleteinek megfogalmazása azt jelzi, hogy az előző elnök "korlátlan időre terjesztette ki" a tiltást, következésképpen "csakis a kongresszus vonhatja vissza ezeket". A bíró leszögezte, hogy Barack Obama tiltást kimondó rendeletei érvényben maradnak mindaddig, amíg a kongresszus másként nem dönt.

Donald Trump 2017 áprilisában vonta vissza elnöki rendelettel elődje két rendelkezését. Obama összesen 15 ezer 377 négyzetkilométeres területet nyilvánított védetté, a tengeri emlősök, a mélytengeri korallok, értékes halpopulációk és cetek, és nem utolsó sorban alaszkai őslakosok településeinek megóvása érdekében.

A Trump-kormányzat nemcsak Alaszkánál, hanem az Egyesült Államok más part menti vidékein is szorgalmazza az offshore-kitermelések megindítását. Ám miközben több, part menti tagállam ellenzi a kitermelést, az alaszkai politikai vezetők körében a terv széleskörű támogatást élvezett, a helyi politikusok ettől remélték a gazdaság motorjának újraindítását.
A Trump-rendelet ellen pert indító Biológiai Sokszínűség Központja nevű szervezet ügyvédje, Kristen Monsell tegnapi közleményében üdvözölte az alaszkai bírói döntést.

"Nagy győzelem ez az Északi-sarkvidék, a jegesmedvéi, a vadvilága és ott élő közösségei számára. A törvénynek megfelelő és földgolyónk javát szolgáló abszolút helyes döntés volt" – fogalmazott az ügyvédnő.

Erik Milito, az olaj-és gázipar kereskedelmi szövetsége, az Amerikai Olajintézet munkatársa a The Wall Street Journal című lapnak adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a döntés az amerikai energiapolitika és a jövőbeni energiatermelés központi fontosságú térségét érinti. Az amerikai belügyminisztérium szóvivője a The Wall Street Journal megkeresésére azt közölte: folyamatban lévő vitás kérdéseket a tárca nem kommentál.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás