A rovat kizárólagos támogatója

A kormány egyelőre csak a hozzá közel állókat találta meg azzal a 13 milliárddal, amelyből a szétvert környezetvédelmi intézményrendszer egyik feladatát, az illegális hulladékkupacok felszámolását finanszírozza. A civilek által minimális összegből már 4 éve működő rendszerhez hasonlóra 800 milliót kap Palkovics miniszter zalai földije.

13 milliárd forintot különített el a kormány a választási évben, 2022-ben záruló Tisztítsuk meg az országot! kampány első, az idei év végéig tartó ütemére. Ez már észrevehető summa a hulladékgazdálkodásban, még akkor is, ha az állam évente 80-90 milliárd forintot von ki az ágazatból csak azzal, hogy a környezetvédelmi termékdíjakból befolyó pénzt nem maradéktalanul forgatja vissza. A kormány kijelölt nyolc települést a mintaprojektekre, és két falun – Balatonfőkajáron és Füzéren – kívül mindegyik fideszes vezetésű, beleértve a fővárosi Csepelt is.

A többi önkormányzat (nagyjából 3200 település) mindössze egymilliárd forinton osztozhat a kormányhatározatban beharangozott pályázatokon. A maradék 12 milliárd többsége állami vállalatoknál, intézményeknél landol, 50 millió forint pedig mindjárt ott is marad az ITM-nél a koordinálásra. De jut pénz egy állam által megrendelt, az illegális szeméthalmok bejelentésére szolgáló alkalmazásra, a HulladékRadarra is, amelyet a Palkovics László miniszter földijeinek tulajdonában levő Zalaszám Kft. fejleszt. Ez elvileg ugyan már működik, de további 800 millió forintot fordítanak a fejlesztésére. Ehhez képest egy civil, Szebenyi Péter négy és fél éve indította el a Hulladékvadász oldalt, illetve az ahhoz kapcsolódó mobiltelefonos alkalmazást. Állami támogatás nélkül, adakozásból működik a rendszer, amelybe országszerte már több mint 5 ezer bejelentés érkezett, és azoknak több mint a felét meg is oldották az elmúlt években.

A szemét elszállítása kétségtelenül nem olcsó mulatság, Budapesten nettó 70, vidéken 40 ezer forint körül visznek el egy-egy öt köbméteres konténert. Az sem vitatható, hogy jót tesz az országnak, ha a MÁV, a Magyar Közút vagy az Országos Vízügyi Igazgatóság megtisztítja a vasutak, az országutak vagy a folyóvizek környékét. A szemléletváltozás azonban hiányzik a kormány terveiből, anélkül pedig a hulladékhalom pillanatokon belül újratermelődik. Az ITM ugyan napokon belül előrukkol az új nemzeti hulladékgazdálkodási stratégiával, de az nem a természet- és környezetvédelmi hatóságok szakmai függetlenségének helyreállításával foglalkozik, hanem a hulladékgazdaság üzleti modelljeivel.

Az elmúlt években padlóra került ágazatban most gyerekjáték a felvásárlás, az állam által felügyelt területeket pedig hamarosan koncesszióként osztogatja Rogán Antal minisztériuma. A parlament pedig, amikor a nyáron sokadik nekifutásra meghozta a műanyagok használatát korlátozó döntést, piacot teremtett Mészáros Lőrinc keményítőgyárának, hiszen a lebomló zacskók egyik alapanyaga a keményítő.

További részletek az eheti HVG (2020/42.) számában és online a hvg360-on.

Nyitókép: illegális szemétlerakás fotó: halasinfo.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás