A rovat kizárólagos támogatója

A természetes élőhelyek feldarabolódása és az ezzel járó izoláció egyre nagyobb problémát jelent a repülni nem képes, kis életterű állatfajok számára. Ezek közé tartozik a rejtőzködő életmódot folytató rákosi vipera is. Az ő érdekükben nyitott most a Kiskunsági Nemzeti Park.

Nagy szerencse kell ahhoz, hogy megpillantsunk egy rákosi viperát. Nem véletlenül próbál elrejtőzni a kíváncsi szemek elől, mert ez a kistermetű kígyó (a hímek maximum 40-45, a nőstények 50-60 cm-re nőnek) számos állat étlapján szerepel. Vadásznak rá gólyák, gémek, a szalakóta, a fácán, a túzok, de a róka, a borz és a vaddisznó még a földalatti rejtekéről is kiássa.

A rákosi vipera az európai elterjedésű Vipera ursinii fajcsoport síkvidéki alfaja. A kígyót Méhely Lajos írta le 1893-ban  a Rákos patak melletti gyepeken (ma Budapest XVI. és XVII. kerületei) gyűjtött példányok alapján. Mára ez a kígyó a magyar gerinces fauna legveszélyeztetettebb faja lett. Vadon élő állománya a védelmi intézkedéseknek köszönhetően még mindig csak 700-1000 példány lehet. Ráadásul ez az alfaj a Kárpát-medencében csak Erdélyben és Magyarországon fordul elő. Hazánkban a Hanság és a Kiskunság gyepein, legelőin maradtak fenn kisebb állományai. A Kiskunságban Dabas, Táborfalva és Kunpeszér környékén, illetve a bugaci pusztákon találhatóak meg. A faj fokozottan védett, eszmei értéke 1.000.000 Ft.

Veszélyeztető tényezők sokasága

Ahhoz, hogy megértsük miért ritkult meg ennyire ez a faj, tekintsük át a Duna-Tisza-köze élőhelyein bekövetkezett változásokat. Háromszáz éve még a tájnak két fő jellemzője volt: egyik az évről-évre jelentkező, nagy területeket érintő vízborítás, a másik a nagy kiterjedésű, nagyszámú legelő állatot eltartó közösségi legelők megléte. A közlegelők felosztása a 19-20. századforduló idejére megtörtént. Ezzel párhuzamosan az állatállomány lecsökkent és mind több legelőt törtek fel, s vontak művelés alá (természetesen elsősorban azokat, melyek alkalmasak voltak erre, vagyis mentesek voltak az időszakos vízborítástól). Nagy valószínűséggel a rákosi vipera ekkor vesztette el élőhelyeinek jelentős részét és a felszántások során nagy tömegű állat pusztulhatott el.

A Duna-Tisza-közi vízrendezések tovább csökkentették az élőhelyeit. A lecsapolásokkal párhuzamosan újabb területek felszántására nyílt lehetőség. Erre az időszakra tehető a tanyavilág kialakulása is, ami további gyepterületek feltörésével és művelésbe fogásával járt.

A következő jelentős élőhelyvesztés az 1980-as években történt, amikor a termelő szövetkezetek és állami gazdaságok jelentős állami támogatás reményében megint csak gyepeket törtek fel, illetve telepítettek be tájidegen faültetvényekkel.  Tovább rontották a faj helyzetét az állattartásban bekövetkezett változások is. Egyre nagyobb teret nyert a belterjes állattartás, ezzel együtt megnőtt az igény a kaszálókra, illetve a bálázott takarmányra. A kaszálók intenzív művelésével párhuzamosan egyre szélesebb körben terjedt el az úgynevezett Kemper kasza. Ez a kasza típus amellett, hogy nagyon alacsony fűtarlót (2-5 cm) hagy vissza, le is darálja az ott tartózkodó madarakat, hüllőket és rovarokat, tovább rontva ezzel a vipera túlélési esélyeit.

Mindezek mellett indokolatlan félelemből mindenki tűzzel-vassal irtotta a „mérgeskígyót”, illetve illegálisan gyűjtötték a külföldi és magyar terraristák is. Az utóbbi időben ráadásul robbanásszerű állománynövekedése következett be a predátorainak (róka, borz, vaddisznó). Ezek az okok vezettek oda, hogy ma már a rákosi viperával foglalkozó szakemberek számára is nagy örömöt jelent egy-egy kígyó megtalálása.

Ugyan mérgeskígyó, de nem kell tartani tőle. Marása emberre gyakolatilag veszélytelen, méhcsípésszerű (persze azért orvoshoz kell fordulni vele). Ahhoz viszont óriási szerencse kell, hogy találkozzunk is vele. Fotó: Kiss-Czakó Imre

A lehetőség már megvan

Bugaci két élőhelye a Nagypuszta és az egykori katonai lőtér, a Tolvajos. A két területet egy zömmel idegenhonos fajokból (akác, erdei fenyő) álló erdőtömb választja el egymástól. Az apró termetű kígyónak az erdő áthatolhatatlan akadályt jelent, így a két populáció nem tud genetikailag keveredni egymással.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság egy 130 900 EUR költségvetésű Interreg-IPA projekt keretében a tájidegen fafajokból álló erdő egy részének (15 ha) letermelésével és a terület visszagyepesítésével kapcsolatot teremt a két terület között. Így nem csak újra összeköttetésbe kerülnek egymással a vipera-populációk, hanem megnöveljük az élőhelyüket is.

A tél folyamán Igazgatóságunk letermelte a viperák számára akadályt képező akácos-fenyves faültetvényt, meghagyva benne az őshonos fafajok kisebb csoportjait, így a későbbiekben reményeink szerint itt egy fás legelő jön majd létre. A terület lőszermentesítése után az egykori faültetvény helyét kituskóztuk és elvégeztük a tereprendezést. Az őshonos fajokból álló fűmagkeverék elvetése után már a természetes visszagyepesedési folyamat sebessége határozza majd meg, hogy mikor tudják használni a 400 méter széles átjárót a viperák, és mikor tud újra keveredni a két állomány.

A viperák mellett egyéb, a homoki gyepekhez kötődő növény- és állatfajok, mint a homoki kikerics vagy a közönséges ürge megtelepedése és terjedése szempontjából is fontos szerepet fog betölteni ez az ökológiai folyosó a két nagy kiterjedésű gyep között – írta a park honlapján Vajda Zoltán, biológus

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek