Hirdetés

Már több mint 3,3 milliós a hazai autóállomány, miután tavaly az először forgalomba helyezett személygépkocsik száma történelmi csúcsközelbe emelkedett. Amikor utoljára ennyi autót adtak el Magyarországon, örvendetesen csökkent a gépkocsik átlagéletkora. Most rendületlenül emelkedik. Magyarország rosszabbul teljesít.

2016 végén 3,31 millió forgalomba helyezett autó volt Magyarországon. Immár ötödik éve bővül az állomány, és a válság előtti csúcshoz képest is 8%-kal több a személygépjármű.  A bővülés oka természetesen az, hogy egyre több autót helyzetnek forgalomba. Közel 239 ezer személygépkocsiról van szó, ennél érdemben több eladás csak a csúcson, 2003-2004-ben volt.

És mégis egyre öregebb az állomány

 

Hiába a nagy kereslet, az autók átlagéletkora mégis egyre magasabb. Sejtésünk szerint a 13,9 év rendszerváltozás utáni csúcsnak mondható. Pedig a válság előtti években már kézzelfogható közelségbe került a 10 év alatti átlagéletkor, ám azóta töretlen az emelkedés.

 

Mert nem az újat vesszük

 

Az elmúlt 9 év öregedési folyamatában az időszak első felében az játszotta a főszerepet, hogy az autóeladások drasztikusan visszaestek, vagyis a meglévő állomány folyamatos öregedését nem ellensúlyozta az újabb autók bekerülése. Az utóbbi években azonban emiatt már nem kellett volna öregedni az átlagéletkornak, legalábbis a válság előtt ugyanilyen autóeladások mellett már bőven fiatalodni tudott az állomány. Az ellentmondást az oldja fel, hogy míg a válság előtti devizahiteles mámorban az eladások zömét az új autók adták, addig a válság után többségbe kerültek a használtautó-importból származó eladások. Ezt mutatja az alábbi ábra:

Szomorú valóság - Egyre öregebb autókkal járnak a magyarok

Mint látható, a válság előtti években másfélszer annyi új autót adtak el, mint tavaly. 2007-2008-ban a forgalomba helyett személygépkocsiknak csupán a 11-12%-a volt használt, 2016-ban viszont csaknem 57,5%-a. Könnyen lehet azonban, hogy fordulat szemtanúi lehetünk: az újautó-eladások tavaly már gyorsabban növekedtek. Amennyiben ez a tendencia kitart, akkor a következő években csökkenhet a frissen forgalomba helyett autók átlagéletkora.


Tényleg ennyire rossz a helyzet?

 

Magyarországon 1000 főre 316 autó jut, ami Románia után a második legalacsonyabb az EU-ban. Az adat annyiban meglepő lehet, hogy a fejlettségi szintünkből azért nem következne ez a pozíció, a horvátokat, bolgárokat még legalább lejjebb várnánk. Ugyanakkor ezekre a számokra nem tennénk fel az életünket. A Portfolio.hu szerint az autók forgalomból történő kivonásának bizonytalan regisztrálása miatt a statisztikák meglehetősen bizonytalanok, utólag is sokat változnak.
Franciaország esetében például az 500 feletti adatot revideálták az EU-átlag alá. Még látványosabb, hogy Litvánia 2013-ban az uniós ranglista második helyén állt, majd egy évre rá hirtelen az ezer főre jutó autók száma 615-ről 413-ra "csökkent", visszatagozódva ezzel a fejlettségének megfelelő helyre. Valószínűnek tartjuk, hogy a magyar statisztika "túlságosan pontos", és valójában a többi régiós ország autós helyzete sem igazán jobb. Eltérést okozhat például, ha a forgalomból kivonás szabályai enyhébbek, vagy legalábbis kevésbé szereznek érvényt neki a hatóságok, esetleg a statisztika kevésbé akkurátus módon követi le mindezt, mint idehaza.

Szomorú valóság - Egyre öregebb autókkal járnak a magyarok

Címlapkép forrása: Shutterstock.

Kapcsolódó anyagok:

Megvadultak a vevők – robbant a román használtautó piac

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás