Hirdetés

Tavaly 10-15 %-kal drágultak a növények, és még idén is várható néhány százalékos átlagos áremelkedés, a kertészeti árudákba most érkezik be a hazai termelőktől, és elsősorban Hollandiából, Lengyelországból és Olaszországból származó áru, de a sokéves, nagyobb fákból még évekig jelentős utánpótlás-hiány várható.

A klímaváltozás folyamatosan arra ösztönzi a családi házakban élőket is, hogy árnyas fákkal vegyék körül magukat. Hasonlóan látványosak az irodaházak környékén zajló zöldítési programok, a munkahelyen, lakóhelyen, sőt, a közterületeken is egyre több és színesebb kisebb-nagyobb zöld sziget nő ki a semmiből.

Mihalik Zoltán, a Gödöllői Királyi Kastély pálmaházát és árudáját üzemeltető Pálmaház Kertészet és Herbárium Kft. ügyvezetője a Világgazdaságnak elmondta, hogy egy családi ház körüli átlagos méretű kertbe legalább félmillió forint, de inkább milliós tétel a növénytelepítés ára. Mindez a 20-30 ezres facsemeték és a sok ezer forintos évelők, örökzöldek, bokrok, rózsatövek és egyéb növények árát látva nem is tűnik túlzásnak.

A növények mérete és fajai/fajtái alapján rendkívül nagyok az árkülönbségek, egy 10-12 centis törzskerületű fa ára már 50-60 ezer forint. Van ennél bőven feljebb is: a 2-2,5 méter magas kínai kenderpálmafáért 200-250 ezer forintot, a koros japán juharokért pedig akár 350-400 ezer forintot is elkérnek, de egyes formanövényekből is több százezer forintba kerülhet egy-egy különleges tétel.

Egyre népszerűbbek az olajfák már Magyarországon is, ezekből az 50-60 évesek ára félmillió forint körül mozog. Ugyancsak felfedezték és keresik a vevők a télálló kínai kenderpálmát, ami elviseli a mínusz 15-17 fokot is, csak a friss hajtásait kell a fagyoktól óvni – mondta a gödöllői cégvezető.

Fügét, hurmát (datolyaszilvát) és gránátalmát is egyre több kertben lehet látni, ezek szépen teremnek már itt is, de a mediterrán fűszernövények is meghódították a magyar kerteket. A bazsalikom, a rozmaring (van kúszó is, és törzsre nevelt), a kakukkfű, az oregano a mediterrán konyha fűszerei, de hálás és könnyen nevelhető a citromfű, a citromverbéna is. A különböző mentatípusok is nagyon népszerűek, a bors-, ananász-, eper-, alma-vagy a banánmenta ízében vagy illatában hozza a névadó gyümölcsös jegyeket – sorolta Mihalik Zoltán.

Miközben nagy kedvvel ültetnek bogyós gyümölcsöket a ház körüli kiskertekbe is a lakók, a málna, a ribizli, a tőzegáfonya, vagy a folyton termő eprek nagyon keresettek, a gyümölcsfákat jellemzően nyaralókba, hobbikertekbe vásárolják csak.

A modern kertes házakba az árnyékáért és nem a terméséért ültetik a  fákat, ezekben a házakban élők többnyire igénytelen növényeket szeretnének. Olyanokat, amelyek a kezdeti gondoskodás után minimális törődést igényelnek.

Nyitókép: illusztráció – hatalmas pálmák és banánok a gyulai kertben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás