Az állattartásban régóta problémát jelent a bálahálók anyaga. A műanyag bálahálók nagy mennyiségű hulladékot jelentenek, amiknek az újrahasznosítása nehezen megoldható. A szalmával és a trágyával együtt sokszor kerülnek ki a szántóföldekre. Itt nem csak a traktoristának okoznak fejfájást a trágyaszóróra feltekeredő hálók, de a talajba bekerült és ott idővel széttöredező műanyagszálak is jelentős mikroműanyag-szennyezési forrást jelentenek. Emellett a madárfiókákra is akár halálos lehet a fészeképítésre használt műanyagszál.
Ezeket a problémákat oldotta meg Grant Lightfoot új-zélandi gazda, aki jutaszálból fejlesztette ki KiwiEconet névre keresztelt bálahálóját. A háló anyaga biológiailag lebomlik, így ha ki is kerül a környezetbe, nem okoz gondot. A háló szálait ráadásul a jószágok is elfogyaszthatják, így a gazdák megspórolhatják maguknak a szálas takarmánybálák bontásával járó munkát is. Egyedüli problémát a bálák fedetlen helyen történő tárolása jelenthet, ugyanis valószínűleg ezek a hálók kevésbé tartósak hosszútávon, ha nedvességet kapnak.
Ez az ötlet jól mutatja, hogy sokszor nem kell hozzá csúcstechnológia, hogy jelentős változást érjünk el.
A spanyolviasz újrafeltalálása.
