A rovat kizárólagos támogatója

Mind a francia nukleáris ügynökség (ASN), mind az erőművet üzemeltető energiaipari óriáscég, az EDF elhallgatta a 2014. április 9-ei incidens valódi súlyát. Az említett napon a létesítményben működő két reaktor közül az egyiket azért kellett leállítani, mert több helyről is víz szivárgott belőle.

A hatóságok megpróbálták bagatellizálni a fessenheimi atombalesetet

A Süddeutsche Zeitung által idézett szakértők azt valószínűsítik, hogy a francia-német határhoz közeli létesítményben történt meghibásodás "a Nyugat-Európában valaha történt legsúlyosabb nukleáris incidensek egyike". Ezt a megállapítást egy olyan dokumentumra alapozzák, melyet április 24-én küldött az ASN az EDF akkori vezérigazgatójának. Ebből kiderül, hogy a reaktort nem lehetett az előírásoknak megfelelően lekapcsolni, mivel a szabályozórudak eldeformálódtak, és összeszorultak. A szerkezetet végül úgy sikerült leállítani, hogy bórt adagoltak a nyomásszabályozó rendszerbe.

Ilyen drasztikus kényszer-beavatkozásra Nyugat-Európában eddig még nem volt példa

 "Nincs tudomásom még egy Nyugat-európai reaktorról, amit bóradagolással kellett volna leállítani" – mondta a lapnak nyilatkozó Manfred Mertins, nukleáris biztonsági szakértő és kormánytanácsadó. Az ASN által kiadott jelentésben egy szóval sem említik, hogy miért és milyen körülmények között kellett lekapcsolni a reaktort, és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek küldött beszámolóban sem szerepeltek a valódi okok- írta az alfahir.hu.

Az 1977-78-ban épült fessenheimi erőmű Franciaország legrégebbi nukleáris létesítménye, melynek bezárására már többször ígéretet tett a francia kormányzat, miután a létesítmény üzemben tartását német és svájci politikusok is hevesen kritizálták. Eveline Lemke német környezetvédelmi miniszter úgy fogalmazott, "sajnálattal hallom, hogy ismét egy francia reaktort érintő balesetről kell értesülnöm", mint mondta, az ilyen hírek gyakorisága azt jelzi, hogy Franciaország (köztudottan csapnivaló – a szerk.) nukleáris felügyeleti rendszere "leépülőfélben van".

Ismét áll a legrégebbi francia atomerőmű

Ismét áll a legrégebbi francia atomerőmű

Műszaki hiba miatt szünetel a termelés Franciaország legrégebbi atomerőművében, az ország keleti részén található Fessenheimben. A 2-es blokkja a 4. francia reaktor, amely átesett a 30 éves biztonsági felülvizsgálaton- írtuk pontosan egy éve.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás