Hirdetés

A környezetet szem előtt tartó családok egyik fajsúlyos témája, hogy minek van nagyobb értelme: megvenni a mosható modern pelenkákat nagy adagban súlyos ezrekért vagy hétről hétre megvásárolni az eldobhatókat, amiktől aztán rendre tele lesz a kuka?

A gyerekvállalás egyik nagy kezdeti költségét jelenti a pelenka, ezért anyagi megfontolások is húzódhatnak a környezetvédelmi gondolatok mellett vagy ellenében. A Guardian újságírója egy három évvel ezelőtti környezetvédelmi jelentést vett elő az ügyben, amely igazi, óvatos politikai nyilatkozatnak tűnik. Annak ellenére, hogy egyértelmű feladata volt a szakértőknek, hogy eldöntsék ezt a kérdést, és felállítsák a mosható és az eldobható pelenkák ökolábnyomát, ez mégsem úgy jött össze, ahogy mi, laikusok ezt gondolnánk. Annyi ismert, hogyha mire az ember gyereke eléri a két és fél éves kort, addigra csaknem egy tonnányi használt pelenka kerül a szemétbe, természetesen a hozzá való popsitörlőkkel és más egyéb babadolgokkal együtt.
Azonban a Guardian újságírója is személyesen tapasztalta, hogy körülbelül 50 mosható pelenkával is el lehet jutni a szobatisztaságig. A hulladékkezelés tuti nyertese tehát a mosható, de mi a helyzet az egyre kényesebb témának számító vízszükséglettel és elektromossággal? Nem csoda, hogy a politikusok óvatosan fogalmaznak, és biztos nekik van igazuk, mivel míg az eldobható vízszükséglete csak a gyárban jelentkezik és minimális, addig a mosható pelenkák szinte állandóan a mosógépben forognak, és az áramot fogyasztják.

„ A mosható pelenkák környezetre gyakorolt hatása lehet jobb vagy rosszabb, attól függően, hogy milyen feltételekkel mossák a pelenkákat” – áll a szakanyagban. A jelentésből kitűnik, hogy hiába vesz valaki környezeti okok miatt mosható pelenkát mégis a későbbi használatán múlik, hogy természetbarát megoldás marad-e az újrahasznosított pelenka. A szakértők néhány pontot adnak meg, amelyek csökkenti a mosható, újrahasznosítható pelenkák környezetre gyakorolt negatív hatásait. Ajánlják például a szabad ég alatti teregetést, a minél kevesebb szárítógépes használatot, a mosógép cserélésénél a minél takarékosabbat, A vagy A+ típusút, sőt azt is ajánlják, hogy a mosógépet csak teli állapotában indítsuk el és a mosható pelenkákat a következő gyerekeknél is hasznosítsuk. Szerintük csak így érünk el kedvezőbb hatást a moshatókkal. Talán a győztes a biológiailag lebomló egyszer használatos pelenka lehet, amely a sikeres állami reklámkampány hatására immáron jobban fogy. Évente már 23 ezer tonna kerül az angliai szeméttelepekre. Nálunk még várni kell a drágább környezettudatos eredményekkel, de talán ez is eléri a magyar háztartásokat egyszer.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás