A rovat kizárólagos támogatója

Velence, a világ egyik legfelkapottabb turista célpontja, 2022 nyarától azt tervezi, hogy díjat számít fel azon turisták számára, akik be akarnak lépni a városba – számol be a hírről a Bloomberg.

A La Stampa olasz újság információi szerint jövő nyártól fizetniük kell azoknak a turistáknak, akik be akarnak lépni Velence városába. Nem elég, hogy belépési kvótákat határoznak meg, a turistáknak előre le kell foglalniuk azt az időpontot, amikor ellátogatnának a városba. A lap szerint forgókapukat állítanak fel a város történelmi központjának több pontján is.

Velencében már régóta megy az agyalás azon, hogyan tudnának gátat szabni az ömlő turistatömegnek. A pandémiával egyébként valamelyest csökkent a nyomás, a korábbi turistaözön mintegy fele lepte el az utóbbi időszakban a kedvelt várost, idén azonban, a turizmus fellendülésével újra terítékre került a korlátozások témája.

Múlt hónapban Olaszország megtiltotta az óceánjáró hajók számára, hogy behajózzanak Velencébe, ezzel védve a várost a túl nagy turistatömegtől.

A La Stampa információi szerint 3 eurótól akár 10 euróig is terjedhet az az összeg, amit turistaként ki kell majd fizetni, ha valaki látni szeretné Velencét. Ez függ majd a szezontól és attól is, hogy aznapra hány turista érkezése várható a városba. A belépési díjat ugyanakkor nem kell megfizetniük azoknak, akik velencei lakosok, a helyi lakosok rokonai vagy olyan turisták, akik velencei hotelekben foglaltak maguknak szállást.

A látogatók megsarcolása még a városvezetés körében is vita tárgya, Marco Gasparinetti, a városi tanácsa egyik tagja szerint a belépőkkel olyanná válik Velence, mint egy vidámpark. Szerinte elég lenne a belépést csak a legforgalmasabb helyeken, például a Szent Márk téren korlátozni – írta a portfolio.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás