A rovat kizárólagos támogatója

Szolnokon építi fel az első európai üzemét a KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég. Milyen veszélyek leselkednek a szolnokiakra? Miért problémás egy elektrolitgyár? Mi lesz a Tisza vizével? Kinek kellenek majd a környéken termelt élelmiszerek?  Hova tüntette el Fidesz a demokráciát?  A helyi politika az ázsiai befektetők helyett miért nem a szolnokiak érdekeit szolgálja? Válaszok podcastunkban.

Orbán Viktor a februári évértékelőjén hirdette meg a 100 új gyár programot. Mint mondta, az a kormány célja, hogy a magyarországi gyárak fejlesszenek, bővítsenek és vegyenek fel új munkásokat. A miniszterelnök szerint gyorsítani kell a felkészülést a technológiai változásokra és a mesterséges intelligencia okozta kihívásokra.

És egy másik hír: Szolnokon építi fel az első európai üzemét a KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég – jelentette be március 7-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A 40 milliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre.
Elsőre nem tűnik véletlennek a két bejelentés időzítése, de sokak szerint már közel egy éve lehet tudni a szolnoki beruházásról, annak ellenére, hogy az akkori fideszes polgármester ezt cáfolta. A bukott polgármester Szalay Ferenc immár miniszteri biztosként tevékenykedik.

De hogy mi is épülhet Szolnok határában: 

A 100 millió euró összértékű, két ütemben megvalósuló beruházás első fázisában 30 millió eurót fektet be a cég, és mintegy ötven új munkahely jön létre. Az évi 36 600 tonna kapacitású üzem a tervek szerint 2026 harmadik negyedévében kezdi meg működését. A beruházás második fázisának végére 120 új munkahelyet terveznek létrehozni a 15 hektáros területen Szolnok és Abony között. Egy 5000 négyzetméteres gyárépületet és egy több mint 700 négyzetméteres irodaépületet terveznek felépíteni itt, egyéb, a gyárépületet támogató létesítményekkel együtt – írta a cég közleménye.

Szijjártó kiemelte, hogy a KunlunChem a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé tartozik, amely itt a BMW és a Mercedes elektromos autóinak beszállítója lesz a legmodernebb technológiával.

Azért körbenézve a hazai és nemzetközi akkuipar területén, meglehetősen nagy baleseti statisztikákat találunk. Sok a használt veszélyes anyag, és pl. a gödi környezetszennyezés kapcsán is a technológiai fegyelem és a hatóságok szigora megkérdőjelezhető, amiről a helyi civilek tudnak sokat mesélni.

Az AGÓRA Szolnoki Közéleti Egyesület március 13-án csütörtökön 18.00-ra szervez egy nagygyűlést a Kossuth téren, melyről az egyesület elnöke: Dr. Kovács Beáta mesélt Sarkadi Péternek.

Részletes háttérinformációk a befektetőkről és az elektrolitgyár veszélyeiről Darvas Béla ökotoxikológus prof. blogbejegyzésében.

A 2020 április 22-én, a Föld Napján indult podcastunk adásait meghallgathatja Soundcloud oldalunkon, elérheti az anchor megosztón keresztül több alkalmazásban (breaker; google podcast; overcast; pocket cast; RadioPublic; ezekben fel is iratkozhat ránk)

Greenfo podcastok a Spotify-on Greenfo podcastok az iTunes-on

Podcastunk RSS-csatornája itt található.

Kapcsolódó anyagok:

Százhúsz szolnoki balesetveszélyes, egészségtelen munkahely – Kinek is?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás