A rovat kizárólagos támogatója

Negyvenöt civil szervezet fordult levélben Orbán Viktor miniszterelnökhöz a bioüzemanyagokkal kapcsolatos EU-s döntés előtt, szorgalmazva hogy a közlekedésben felhasznált energia legfeljebb 5%-át tehessék ki az élelmiszer alapú üzemanyagok.

2013. december 12-én az Európai Unió Tanácsa ülésén a tagállamok fognak dönteni arról, hogy korlátozzák-e az élelmiszer-alapú bioüzemanyagok felhasználását a közlekedésben. A döntés rendkívül fontos, ugyanis kihatással lesz világszerte az élelmiszerek európai és világpiaci árának emelkedésére, a termőföldhöz fűződő jogokra és az erdőpusztítások mértékére. Ezért negyvenöt civil szervezet levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a csütörtöki szavazáson Magyarország támogassa, hogy a közlekedésben felhasznált energia legfeljebb 5%-át tehessék ki a bioüzemanyagok az Európai Unió által felülvizsgált célkitűzések szerint.

Napjainkban szinte az összes bioüzemanyagot élelmiszernövényekből, mint például búza, szója, olajpálma, repce és kukorica állítják elő. Ezek ugyanakkor alapvető élelmiszerforrások bolygónk gyorsan növekvő népessége számára, akik közül 800 millióan éheznek.

Az EU jelenlegi bioüzemanyag célkitűzései nélkül – amelynek a felülvizsgálata épp napjainkban zajlik – egyes élelmiszerek, mint például a növényolajok ára a jelenleginél 50 százalékkal alacsonyabb lenne Európában. A Világbank, az OECD, a Kereskedelmi Világszervezet, a Nemzetközi Valutaalap, a FAO és öt további ENSZ szervezet figyelmeztetett arra, hogy az élelmiszerek ára „jelentősen magasabb, mint amilyen a bioüzemanyagok termelése nélkül lenne”. Ugyanezek a szervezetek szorgalmazták a bioüzemanyagok támogatásának és a bioüzemanyagokra vonatkozó célkitűzések megszüntetését, ugyanis azok hatással vannak az élelmiszerárak ingadozására.

Az európai bioüzemanyag célkitűzések szerepet játszanak az éhezés, az ún. földzsákmányolás (land grab) és az éghajlatváltozás fokozódásában, miközben a kormányoknak és az adófizetőknek minden évben sok milliárd forintba kerülnek, és egyre magasabbra növelik az élelmiszerek fogyasztói árát – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

Ennek ellenére az Európai Tanács gyengíteni akarja a szabályokat, olyan módon, hogy ne szabjanak korlátot a káros bioüzemanyagok felhasználására. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy az EU kudarcot vallott bioüzemanyag politikájának kijavítása érdekében támogassa az élelmiszereinkkel versenyző bioüzemanyagok térnyerésének azonnali leállítását – tette hozzá Fidrich Róbert.

November végén Jean Ziegler, az ENSZ korábbi élelmezéssel foglalkozó jelentéstevője számos vezető európai napilapban megjelentetett írásában emberiség elleni bűntettnek nevezte az alapvető élelmiszerek bioüzemanyagként történő elégetését. Ziegler arra szólította fel az EU vezetőit, hogy állítsák le a "bioüzemanyag őrületet".

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás