Hirdetés

November 3.-án zajlott az EUCF – European City Facility – Városokkal a városokért – helyi fenntartható energetikai beruházások támogatása program harmadik magyarországi tájékoztatója. Az online eseményen hazai szakértő osztotta meg az érdeklődő önkormányzatok képviselőivel a program részleteit, a pályázat beadásával kapcsolatos tudnivalókat.

A webinárium keretein belül a magyarországi szakértő, Vadovics Kristóf – a GreenDependent intézet ügyvezető igazgatója – előadásában részletesen taglalta az EUCF program kereteit, az eddig elért magyar eredményeket, a pályázati folyamat menetét, illetve beszélt a program új elemeiről is.

A tájékoztató során Koterle Gábor, az EUCF program első fordulójában nyertes Hódmezővásárhely MJV önkormányzatának fejlesztési referense számolt be a pályázat megvalósításának eddigi tapasztalatairól, melyek remélhetőleg hasznos információkkal szolgálnak a következő körökben induló magyar pályázóknak.

A webinár harmadik, kiegészítő előadásában Kovács Bence, az MTVSZ közösségi energia programvezetője vázolta, hogy milyen szerepe és lehetőségei lehetnek a helyi önkormányzatoknak a hazai energiaközösségek létrehozásában illetve hogyan kapcsolódhat ez a témakör az EUCF programhoz.

Remélhetőleg minél több hazai önkormányzat él az EUCF program kínálta lehetőséggel, mely 60.000 eurós pénzügyi forrást biztosít számukra megújuló energiával, energiahatékonysággal, energiatakarékossággal, stb. kapcsolatos konkrét beruházási koncepciók kidolgozására! Ez jó kiindulópont lehet a helyi SEAP, SECAP dokumentumokban, klímastratégiákban előirányzott célok megvalósításához, hiszen legtöbbször a legelső lépés – tervezési folyamat, projekt előkészítése – megtételéhez hiányoznak az alapvető források. Az elkészült beruházási koncepciók kaput nyitnak számos oylan finanszírozási forráshoz is, melyek előfeltételként rögzítik a beruházási terveket.

A támogatás nemcsak városok számára elérhető; a pályázaton települések, falvak, mikrotérségek konzorciumai is indulhatnak, földrajzi megkötés nélkül. Bár a pályázatot angol nyelven kell benyújtani, az előkészítésben és a tájékozódásban magyar szakértő segít.

III. pályázati felhívás beadási határideje: 2021. december 17.

A tájékoztató videofelvétele illetve a prezentációk anyagai az Éghajlatvédelmi Szövetség honlapján, IDE KATTINTVA érhetők el. 

Kapcsolódó anyagok:

Újabb 60 ezer eurós pályázati lehetőség önkormányzatok számára – ismét megnyílt az EUCF!

Inspiráló az EUCF első fordulós magyar sikere

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás