A transtelex Hartel Tiborral arról beszélgetett, hogy hogyan hat a klímaváltozás – például az utóbbi időszakban tapasztalható aszály – az élővilágra, az emberre, és arról is megkérdezte, milyen következményekkel kell számolni, és mit tehetünk a klímakatasztrófa elkerülése érdekében.
Egyetértés van a szakértők körében abban a tekintetben, hogy az Európa jelentős részét sújtó évszázadok óta nem látott extrém szárazság már a tudósok által régóta emlegetett klímaváltozás része. Korábban néhány évtizeddel későbbre jósolták a súlyos gondokat, körülbelül a század közepére tették az ökoszisztéma rendszerek összeomlását (azaz ökológiai identitás változását), mostanában viszont egyre aggasztóbb jóslatok látnak napvilágot.
Egyes prognózisok szerint Európa nagy régióiban már 2027-2030-ra a biom (az egyes régiókra jellemző ökoszisztémák együttese) összeomlása is bekövetkezhet. Ez azt jelenti, hogy radikálisan megváltoznak az ökoszisztémákat alkotó életközösségek és a köztük lévő kapcsolatok is: fajok tűnnek el, és újak jelennek meg, köztük betegségeket okozók is. Bár a változás jelenthet új lehetőségeket is, félő, hogy azért mégis az ember számára fontos, stabilizáló jellegű ökológiai lehetőségek tárháza inkább szegényebb lesz, mint gazdagabb. Ezen ökológiai változások része a talaj-ökoszisztémák összeomlása is (ami már tetten is érhető egyes régiókban). Ennek következtében az élelmiszertermelési lehetőségeink is jelentősen beszűkülnek.
Arról, hogy a tudósok pontosan mire is alapozzák a prognózisaikat, konkrétan milyen hatással van az élő közösségekre és az emberre a klímaváltozás, illetve hogy mit tehetünk ez ellen, Hartel Tibor ökológust, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi és Környezetmérnöki Karának oktatóját kérdezte Babos Krisztina a transtelextől.
Hogyan hat az élővilágra a klímaváltozás, elsősorban a jelenlegi, példa nélküli szárazság?
Az élővilág több szinten is megérzi az éghajlatváltozást, az új klimatikus identitást: megzavarja az egyes fajok életciklusát, befolyásolja az elterjedési területüket, és az ökoszisztémák egészére is hatással van. Ki szeretném emelni mindenekelőtt azt, hogy az ökoszisztémákat az élő és élettelen tényezők bonyolult interakciói és az ebből adódó dinamikák (változások) alkotják. Az élő, ún. biotikus tényezők az adott területen élő növények, állatok, gombák, baktériumok. Az élettelen, azaz abiotikus tényezők pedig a hőmérséklet, a páratartalom, a nedvességtartalom, a fényviszonyok, a savasság, a sótartalom, stb. Ezek együtt hozzák létre azt, amit mi ökoszisztémának nevezünk. És amit hangsúlyozni szeretnék: az éghajlat változása az abiotikus tényezők/feltételek tartós megváltozásához vezet.
Megváltoznak tehát az ökoszisztémák üzemeltetéséhez stabil környezeti teret biztosító hőmérsékleti, nedvességi feltételek. Mindezek mellett megváltozik a hőmérséklet és nedvességtartalom stabilizálódott ciklicitása is (pl. eltűnnek az évszakok, meglepetésszerű extrém hidegek vagy melegek jelentkezhetnek) és ez megzavarja az élőlények életciklusát is. A különböző élő szervezetek élettanilag is, és életciklusukban is „ráhangolódtak” az éghajlati feltételek ciklikus változására.
Azt, hogy ez hogyan történt, egy számomra kedves példával illusztrálnám. Nézzük például a kétéltűeket, amelyek kora tavasszal szaporodnak. Mikor a hó megolvad, kialakulnak a szaporodásuk szempontjából fontos pocsolyák, vizes területek. És innentől kezdve melegszik az idő, tehát ki tudnak fejlődni az utódaik, nem valószínű, hogy komoly fagyok tesznek kárt a lerakott petékben, lárvákban. Románia középső részén a barna varangyok szaporodása régebben márciusra, április elejére esett, a 90-es évek elején én is ebben a periódusban találtam barna varangy petéket Segesvár környékén.
Azóta viszont Európa-szerte, sőt világszerte megfigyelték a mérsékelt égövben, hogy hamarabb petéznek a kétéltűek, mint 30-40 évvel ezelőtt. Ma már március utolsó napjaiban-április elején Segesváron csak ritkán vannak barna varangy peték, mivel melegebbé vált az éghajlat, a peterakás időszaka korábbra tolódott: kb. március közepére. Emiatt viszont nagyon megnőtt annak az esélye, hogy egy tavaszi fagy nagy pusztítást végezzen az ivadékok körében.
Nagy általánosságban, egy, az éghajlat változásai miatt tartósan előbbre tolódott szaporodási periódus növeli a helyi kétéltű populációk sérülékenységét, mert kiteheti őket kórokozóknak, ragadozóknak is. Továbbá, az időszakos vizek időtartama rohamosan lerövidül, mert kevés a csapadék, nincs már hó, ami megolvadhatna, a talaj száraz. Ezt még az időszakos vizekhez legjobban alkalmazkodott fajok (pl. sárgahasú unka, gyepi béka) is megszenvedik, lokális populáció extinkciók (eltűnések) várhatók.
És van egy másik gond is a kétéltűek viszonylatában: mivel a telek melegebbek, nem tudnak rendesen áttelelni. Mivel változó testhőmérsékletű állatok, az anyagcseréjükre jelentős hatást fejt ki a környezet hőmérséklete. Nézzünk csak meg egy békát, amikor nagyon hűvös van: alig bír mozogni, mert alacsony az anyagcsere szintje. Ha nincsenek jó telelési feltételek, például az optimálisnál melegebb van, a kétéltűek szervezete elfogyasztja a tárolt energiatartalékokat, a tápláléktartalékokat, a zsírt, és elpusztulnak, nem élik túl a telet. Vagy ha nem is pusztul el, nem lesz energiájuk szaporodásra, tehát populáció szinten veszteség következik be. Hogy ez a jelenség létezik, és hogy a klímaváltozáshoz kapcsolódik, bizonyított tény. Továbbá, a kétéltűek bőre fontos légzőszerv, de ugyanakkor ezen keresztül veszi fel a vizet (picikét viccesebben mondhatjuk, hogy a béka a talajvizet issza a bőrén keresztül) és ásványi sókat. De a permeábilis bőr csak optimális mikro-élőhelyi nedvességi és hőmérséklet feltételek mellett működhet, tehát visszakanyarodunk az éghajlati feltételekhez.