Az egyéves Klímaválasz projekt információkkal, kapcsolati tőkével és magas motiváltsággal vértezte fel a több mint 140 önkormányzati és helyi civil tréning-résztvevőt, miközben rávilágított, hogy az alkalmazkodás csak elkötelezett, együttműködésre és párbeszédre nyitott helyi vezetőkkel valósulhat meg.
A klímaváltozás hatásai helyi szinten kezelhetők.
Az Energiaklub Klímaválasz programja arról szólt, hogy hogyan lehet felkészülni az éghajlatváltozás hatásaira települési szinten. A résztvevők végiggondolták, hogy az ő településüket hogyan érinti az éghajlatváltozás, melyek a legsérülékenyebb területek és ezeken a területeken ők saját hatáskörben milyen intézkedéseket tudnak hozni.
Az egyéves projektben – amely izlandi, lichtensteini és norvég támogatással valósult meg – több mint 140 önkormányzati döntéshozó, képviselő és tisztségviselő, valamint egyéb érintett vett részt az ország 4 régiójának közel 100 településéről.
„Konkrét ötletből, praktikából nagyon sokat kaptam ezen a képzésen, ám ami igazán meghatározó volt, hogy láthattam, milyen fajta együttműködésre van szükség az önkormányzati, illetve a településeken belüli szereplők között, legyen az egy ott élő lakos, egy aktív helyi civil szervezet, az önkormányzaton belül egy hivatali alkalmazott, szakértő, vagy éppen politikai képviselő. Világossá vált számomra, hogy milyen fontos a párbeszéd és az együttműködés, hogy eredményeket érhessünk el” – hangsúlyozza Ferenczi István, képviselő, Kispestről.
Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármesterének meglátása: „Faluhelyen azt mondhatnánk, hogy nem kell foglalkozni a klímaváltozással, de ez nem így van. A képzés által motivált lettem, szeretném alaposan áttekinteni majd újra azt, amit itt tanultam, mert minden területen van tennivalónk.” A projekt keretében elkészült kisfilm szemléletesen mutatja be a téma sarkalatos pontjait és az alkalmazkodás kulcs-fogalmát, a sérülékenységet.
Megújuló települések
A www.klimavalasz.hu honlap a projekt zárása után is segíti a helyi szintű adaptációval foglalkozó érdeklődőket. Az oldalon hozzáférhető többek közt jó példa gyűjtemény, a tréning előadás-anyagai (április legvégétől), az elkészült tankönyv elektronikus változata.
A „Kérdezze szakértőnket!” felületen 16 tématerületen – mint a zöldfelület gazdálkodás, energiatudatos épületek vagy az emberi egészség – várják az adaptációval kapcsolatos konkrét kérdéseket a szakemberek.
Facebook használókat a „Megújuló Települések” csoportba hívják, ahol éghajlatvédelemmel kapcsolatos témájú eseményeket, pályázati lehetőségeket és érdekességeket osztanak meg a tagok egymással. A program során sikerült új, jól hasznosítható tudást nyújtani a településvezetőknek, egy olyan rendszert, keretet kaptak, amely segítségével könnyebben tudják vizsgálni, hogy hogyan érinti a klímaváltozás a településüket, melyek a legérzékenyebb területek és milyen beavatkozási lehetőségek állnak rendelkezésükre.
A program szakmai partnere volt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, az ESSRG Kft., a GHG Analytics Kutató és Tanácsadó Kft. valamint a Nordland Research Institute.
További kisfilmek:
Mit jelent a sérülékenység a települések szintjén?
Kisfilm az adaptációs megoldásokról
Kapcsolódó anyagok: