A rovat kizárólagos támogatója

Szomorúan adott hírt az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete Dr. Kereszty Zoltán, a Nemzeti Botanikus Kert korábbi vezetőjének haláláról.

Mint honlapjukon írták:
“Intézetünk nyugalmazott tudományos főmunkatársa 1937-ben született Szolnokon. Budapesten, 1961-ben, az ELTE TTK biológia-kémia szakán diplomázott. 1975. decemberében Ujvárosi Miklós, a Botanikus Kert akkori vezetőjének hívására került Válról, az akkor már 4 gyermekes tanár a Botanikus Kertbe. Jövetelét érdekes találkozás kísérte, együtt érkezett az Intézménybe ugyanis Kósa Gézával, aki később tőle vette át a Kert vezetését. Ezen kerttörténetünkben oly fontos momentumot rá jellemző derűvel írta le a tavalyi, Kósa Gézáról szóló visszaemlékezésében. Kereszty Zoltán 1976-1995 a Rendszertani gyűjtemény kurátora, 1991-től 2002-es nyugdíjazásáig a Botanikus Kert vezetője volt.

1988-ban írt kandidátusi értekezése a magyarországi kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia) fajcsoport taxonómiai értékeléséről szólt. Szakmai munkássága kiterjedt a florisztikai és fenológiai megfigyelésekre is.

Vácrátóton a hazai flóra védett és veszélyeztetett fajainak első telepítési kísérletei még 1965-ben kezdődtek Galántai Miklós, az évelő gyűjtemény kurátorának vezetésével. Kereszty Zoltán ebbe a munkába is bekapcsolódott, 12 hazai védett faj szaporodásbiológiai tulajdonságait vizsgálták és kidolgozták optimális, mesterséges szaporításmódjukat. A veszélyeztetett fajok botanikus kerti szaporításának, nevelésének és a szaporítástechnológiai kísérletek első hazai eredményeiről 1994-ben Galántai Miklóssal együtt, egy összefoglaló munkában számoltak be. A cikkben egyúttal lefektetik az ex situ megőrzés szaknyelvi alapjait és összefoglalják az ex situ konzerváció alapelveit, a részfeladatok, a termőhelyi felmérés, a betelepítés, a magvetés és vegetatív szaporítás, az előnevelés és a visszatelepítés szabályait és helyes irányát.

1995-ben hittanári diplomát szerzett, amely botanikus kerti tevékenységének másik irányát alapozta meg. A Jeruzsálemi Botanikus Kerttel kialakított szakmai együttműködés segítségével Botanikus Kertünkben a Szentföld növényeiből bemutatót alakított ki, majd 1998-ban megjelent a bibliai növényeit tárgyaló tudományos-ismeretterjesztő könyve „Nézzétek a mező liliomait…” címmel.

Kereszty Zoltán nem csak szentírási tudományos kutatásaiban villantotta fel Istenhez kötődő személyes kapcsolatát, hanem a közösségek, így mi kollégák is nap mint nap megtapasztalhattuk azt a megértést, támogató jelenlétet, szeretetet, amit ő az Istentől kapott és adott tovább.

Nyugdíjas éveiben jezsuita lelkigyakorlatos munkatárs, kisközösség-vezető volt, méltán került rá gyászjelentésére a Szentírásból a következő igevers:
„…arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon…” (János 15,16)

Zoltán bátyánk beteljesítette e sorokat! Hálás szívvel búcsúzunk Tőle!”

Kapcsolódó anyagok:

Már az Úristen kertjében botanizál – In memoriam Kósa Géza

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás