Hirdetés
Tiszai sikerekkel a hátuk mögött  új vizekre eveznek a petkalózok, a PET Kupa környezetvédelmi, hulladékgyűjtő versenye először indul a Bodrogon. A vírushelyzetre tekintettel korlátozott létszámban és rendkívüli óvintézkedések bevezetése mellett történik a közösségi folyótakarítás. A résztvevők várhatóan több tonna, főként műanyag hulladéktól tisztítják meg a folyót, miközben felfedezik a Bodrog menti települések különleges kulturális értékeit és a folyó sokszínű természeti kincseit. Az I. Bodrogi PET Kupa Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, Révész Máriusz felelős kormánybiztos védnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium fő támogatásával valósul meg – olvasható a szervezők közleményében.

Tiszta Tisza, Boldog Bodrog

A PET Kupa először az I. Tisza-tavi Kupával tavaly távolodott el a felső Tiszától. A nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 86 tonna szennyező anyagot gyűjtöttek össze, amelynek során egyes folyószakaszokat sikerült teljes mértékben tisztán visszaadni a természetnek. Egyre több tudás és tapasztalat halmozódott fel a hulladékgyűjtés és a hulladék feldolgozásának területén, amelyet a szervezők szeretnének megosztani, kiterjeszteni a Tisza egész hosszára, és az olyan fontos mellékfolyóra, mint a Bodrog.

A Tisza csodás környezeti, kulináris és kulturális adottságokkal rendelkező mellékfolyója ugyanis szintén szenved a műanyagáradat okozta káros következményektől, mivel két ága, a Latorca és az Ung Szlovákián át Ukrajnából érkezik hazánkba. A hulladékhelyzetet a PET Kupa zászlóvivői még a téli időszakban feltérképezték a TrashOut hulladéktérképező mobil applikáció segítségével, az alkalmazás a PETkalózoknak is pontosan megmutatja a megtisztítandó szakaszokat. A korábban és a verseny során regisztrált, majd megtisztított hulladéklelőhelyeket egy online felületen, a Tiszta Tisza Térképen lehet legjobban követni. A versenyben lévő csapatok PETákokban számolt pontszámait a Tiszta Tisza Applikációban összesítik.

A hulladékgyűjtés mellett a szervezők és helyi partnereik szüreti felvonulással, helytörténeti előadással és filmvetítésekkel is készülnek. A csapatok Bodrogolaszi, Olaszliszka és Bodrogkisfalud érintésével tisztítják a folyót, majd szeptember 13-án délután Rakamaznál érnek célba.
A PET Kupa célja, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban és egyre nagyobb területek tisztuljanak meg, ezért több embert, helyi közösségeket is szeretne bevonni a szennyezés felszámolására. Az elkötelezett, ezúttal bodrogi közösség biztosítja a program tartalommal való megtöltését, segít a lebonyolításban és a helyi diákok, civilek és vállalkozók bevonásában, megszólításában. A megvalósításban a szervezőknek sokat segítenek a helyi települések, különösképp Sárospatak és Olaszliszka önkormányzatai, akik csapattal is részt vesznek a versenyen. A szervezők helyi partnere a Bodrog minden zugát ismerő, evezőtúráiról is közismert hajdúböszörményi Zöld Kör.
A résztvevők vízi biztonságáról a Felső Tiszán már többszörösen bizonyított Sonar Egyesület gondoskodik, a hulladékkezelést a szervezők állandó szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja.
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás