A rovat kizárólagos támogatója

Vonja vissza a Levegő Munkacsoport a keresetét, amelyet a településeket elkerülő 10-es út ellen nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz – ez a lényege annak az állásfoglalásnak, amelyet a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata és a Magyar Útügyi Társaság adott ki.

Minden tiszteletünk e szervezeteké, de kérésüket lehetetlen teljesíteni. Tudniillik a Levegő Munkacsoport semmiféle elkerülő út ellen nem nyújtott be bírósági keresetet. Keresetünket az új 10-es út Budapest és Pilisvörösvár közötti szakasza ellen adtuk be. Ez a kétszer kétsávos, mintegy 4 kilométer hosszú szakasz az ürömi csomóponttól Pilisvörösvár déli határáig haladna a már meglévő kétszer egysávos úttól mintegy száz (sőt egy hosszabb szakaszán mindössze 20) méterre! Az egyik végén a kétszer egysávos Bécsi úthoz, a másikon Pilisvörösvár szintén kétszer egysávos főutcájához csatlakozna – itt is, ott is három sáv torkollna egybe! Hatalmas dugók alakulnának ki mindkét irányban, jelentősen súlyosbítva még a mostani helyzetet is.

Az út sürgős megépítésének egyetlen “indokát” látjuk: a solymári önkormányzat már jóváhagyta egy cég kérelmét, hogy az új út mellé egy nagy bevásárlóközpontot telepítsen. (Sajnos nem ez lenne az első eset, hogy egy külföldi magáncéget ilyen rejtett módon támogatnak több milliárd forint közpénzzel.) Ez a bevásárlóközpont tovább gerjesztené a személyautó- és kamionforgalmat! Így ugrásszerű forgalomnövekedés várható Solymár, Üröm és Pilisborosjenő útjain is.

“A pilisvörösvári medence a főváros tüdeje” – olvashatjuk Pilisvörösvár honlapjának nyitóoldalán. Ezt a tüdőt nem szabad hat sáv autóúttal terhelni. Az ürömi lakosok már most is arról számolnak be, hogy szélcsendes időben sárgás füst telepszik a völgy fölé. (Szeles időben Budapest kapja meg a szennyezést…) A környező domboldalakon lakók rendszeresen panaszkodnak az út zajára, ami a bővítéssel sokszorosára fokozódhat. Teljesen megalapozatlan állítás, hogy “a Levegő Munkacsoport amellett áll ki, hogy a közúti közlekedés továbbra is a települések átkelési szakaszain maradjon, hogy például Pilisvörösváron továbbra se lehessen gyalog átkelni az út egyik oldaláról a másikra”. Számunkra a legfontosabb az emberek élete, egészsége. Ezért általában támogatjuk az elkerülő utak megépítését. Így például – amint ezt az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának február 23-i ülésén is hangsúlyoztuk – célszerűnek tartanánk, ha Pilisvörösvárnál megépítenék azt a kétszer egysávos utat, amely már létezik a város szerkezeti tervében, és ténylegesen elkerüli a várost. Ez sokkal kevesebbe kerülne, és azonnali megkönnyebbülést hozna a városnak.
Szintén támogatnánk egy olyan útszakasz megépítését, amely délnyugatra kerülné el Piliscsabát. E szakaszok megépítésével egyidejűleg forgalomcsillapítási intézkedéseket kellene bevezetni a településeken belül, s biztosítani, hogy ne épüljenek olyan újabb létesítmények, amelyek jelentős forgalmat vonzanak.

Az általunk javasolt gyors és viszonylag olcsó megoldásokkal szemben a 10-es út továbbépítése teljesen bizonytalan. Erre a szakaszra még nem készültek el a környezeti hatásvizsgálatok, ami azért is nagyon fontos, mert itt rendkívül értékes természetvédelmi területek találhatók. Az állami költségvetés súlyos hiányát és rendkívül magas adósságállományát is figyelembe véve, kétséges, hogy mikor lesz pénz a megépítésre. Egyes hírekkel ellentétben ugyanis az Európai Unió erre nem nyújt támogatást. Ráadásul a piliscsévi önkormányzat és a természetvédelmi hatóság csak úgy járult hozzá az út megépítéséhez, ha az közel két kilométeren keresztül alagútban halad. S ha mindezen nehézségek ellenére megvalósulna az útbővítés, a Budapest felé haladó gépkocsiáradat akkor is a Bécsi út egy sávjába torkollna, amely már jelenleg is telített. Vannak ugyan távlati tervek arra, hogy további utakat építenének, amelyek állítólag levezetnék ezt a forgalmat. De ez hosszú évekig tartana, és hatalmas költségekkel járna. Ennél is sokkal súlyosabb baj, hogy ezek az utak Óbudát és Békásmegyert érintenék, ami az ottani lakosság kemény ellenállását váltaná ki, hiszen már most is állandóak a lakossági panaszok a hatalmas forgalom miatt.

Ha ezek az utak valamikor mégis megépülnének, akkor sem tudnak majd jobban bejutni a járművek a fővárosba: mindenki számára nyilvánvaló, hogy Budapest már a jelenlegi forgalmat is alig tudja elviselni, és ennek bármilyen fokozása közlekedési szempontból is megengedhetetlen.
A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata és a Magyar Útügyi Társaság “az álláspontok szakmai ütköztetése érdekében a sajtó jelenlétében nyilvános vitára hívja a 10-es út témájában a Levegő Munkacsoportot, illetve szakértőiket”. A meghívást köszönettel elfogadjuk.
Lukács András elnök
Levegő Munkacsoport

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás