A rovat kizárólagos támogatója

A globális felmelegedés megfékezésére irányuló erőfeszítések sikere ellenére is legalább hat méterrel növekedhet a globális tengerszint a következő évszázadokban – derült ki egy amerikai szakemberek által vezetett nemzetközi kutatócsoport tanulmányából.

A Science tudományos folyóirat friss számában közölt eredmények azt mutatják, hogy a grönlandi és antarktiszi jég egy része elolvadt az elmúlt hárommillió évben, amikor a hőmérséklet a maihoz hasonló vagy valamivel melegebb volt. A kutatók szerint a bolygóra hasonló sors várhat még akkor is, ha a világ kormányainak sikerül visszaszorítaniuk az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét,
és ezzel megakadályozzák a globális átlaghőmérséklet több mint 2 Celsius-fokos emelkedését az iparosodás előtti szinthez képest.

A hőmérsékletre vonatkozó jelenlegi célkitűzések legalább hat méternyi tengerszint-emelkedést jelenthetnek a Földön"
– húzták alá a Past Global Changes (Múltbeli Globális Változások) elnevezésű projekt munkatársai, megjegyezve, hogy néhány üvegházhatású gáz évszázadokig képes megmaradni a légkörben.  Egy ilyen volumenű olvadás Pekingtől egészen Londonig komoly fenyegetést jelentene a városokra, az alacsonyan fekvő trópusi államokat pedig elárasztaná a víz. A Floridai Egyetemen dolgozó Andrea Dutton, a tanulmány vezető szerzője szerint 6 méternyi tengerszint-emelkedéshez több évszázadra is szükség lehet annak ellenére, hogy néhány ősi bizonyíték szerint ennél sokkal gyorsabb ütemű változások is lehetségesek. "Ez hosszú távú előrejelzés, nem olyasvalami, ami már holnapután bekövetkezik" – mondta Dutton. 

Az ENSZ klímaszakemberekből álló bizottsága 2013-ban azt mondta, hogy a globális felmelegedés hatására 26-82 centiméterrel növekedhet a globális tengerszint a 21. század végére, ez hozzáadódik az 1900 óta bekövetkezett 19 centiméteres emelkedéshez.

A héten közölt új tanulmány, amely többek közt ősi jégmintákat és megkövesedett korallokat vizsgáló korábbi kutatásokra épül, azt mutatta, hogy egy nagyjából 125 ezer évvel ezelőtti meleg periódusban, amikor a hőmérséklet a maihoz hasonló volt, 6-9 méterrel emelkedett meg a tengerszint.  Mintegy 400 ezer évvel ezelőtt, amikor a hőmérséklet a mostaninál nagyjából egy Celsius-fokkal volt melegebb, 6-13 méterrel emelkedett meg a tengerszint.  Egy hárommillió évvel ezelőtti meleg időszakban pedig a mostaninál legalább hat méterrel volt magasabb a globális tengerszint. Ezek a múltbéli ingadozások valószínűleg a Föld Nap körüli keringésében bekövetkező természetes változásokkal voltak összefüggésben. Néhány tavalyi tudományos kutatás azt mutatta, hogy a nyugat-antarktiszi jégtakaró bizonyos területei hosszú távú, megállíthatatlan olvadásnak indultak. (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás