A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Nagy a jövés-menés a Hortobágyon: a darvak már elszálltak, a fehér gólyák megérkeztek, a parti madarak vonulása a végéhez közeledik, a nyári ludak pedig költenek.

A nagy számú darucsapat – ősszel közel százezer daru töltött viszonylag hosszabb időt a Hortobágyon – ezúttal néhány nap alatt átvonult a Hortobágyon, és már meg is érkezett az észak-baltikumi, finnországi költőhelyekre. Közben megérkeztek a pusztára a fehér gólyák, és kezdik elfoglalni költőhelyeiket. A park és az E-on áramszolgáltató szakemberei pénteken 8-10 elektromos távvezetéket tartó oszlopon ellenőrizték a gólyafészkek állapotát: ezzel a park területén befejeződött az oszlopokon lévő gólyafészkek helyreállítása, illetve megemelése.

Bár kislibákat vezető nyári ludat még nem láttak a szakemberek az idén, már a végéhez közeledik a nyári ludak költése, ami az időjárási körülményeket tekintve akadálytalan volt. Végéhez közeledik a parti madarak – pajzsos cankó, nagygoda, piros lábú cankó – vonulása is a vízpartokra, a sekély vizes területekre.

Nagy a szárazság a pusztán, sok csapadék hiányzik, ezért a parti madarak életfeltételeit mesterséges árasztással próbálják javítani. A Zám puszta területén található Halas-fenék nevű mocsárnál például 400 hektáros területen folyik az árasztás. Ilyenkor a növényzet – gyékény, nádas – visszaszorítására nagyon fontos a parti sáv legeltetése. Ezeken a parti területeken jelenleg 400 szarvasmarha és szaporulata legel, de ahol megindult a fű növekedése, ott megkezdődött a juhok kihajtása is a gyepekre.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás