A rovat kizárólagos támogatója

Az országszerte ismert és kedvelt, nemes hagyományokat folytató és több évtizedes múltra visszatekintő természettudományos ismeretterjesztő ikerlappár: a Süni és a Vadon szerkesztősége február folyamán új helyre költözött.

A lapok életében nem ez volt az első ilyen eset, immár ötödször költöztek. Előző helyükön a „Zöld Udvar” néven ismert Vadász utca 29 alatt 1997 óta dolgoztak, amikor Budapest V. kerületének korabeli polgármestere Karsai Károly úr mintegy tucatnyi civil zöld szervezet – köztük a szerkesztőségek – elhelyezését biztosította egy helyen a helyiségek szívességi használatba adásával. Így a több, mint tíz meghatározó civil zöld szervezet egybegyűjtésével a legjelentősebb környezetvédelmi civil zöld központ jöhetett létre.
Nagy segítséget jelentett ez az akkor is, azóta is folyamatos erőforráshiánnyal küzdő civileknek, amiért igazán hálásak lehetünk és vagyunk. A főváros központjában található, jó közlekedési feltételekkel rendelkező földszinti elhelyezés kiválóan alkalmas volt nem csak arra, hogy a hasonló profilú civil szervezetek jobban megismerhessék egymást és együttműködhessenek, de az e szervezetek tevékenysége, kiadványai, környezetbarát termékei iránt érdeklődő állampolgárok is könnyen megtalálhatták őket. Ami pedig egy szerkesztőség életében nem elhanyagolható: kényelmes lehetőség nyílt az esetenként nem kevés nyomdai anyag, remittenda szállítására, raktározására is.
Mindennek azonban most vége. A kerület jelenlegi vezetése előtérbe helyezve a rövidtávú financiális érdekeket eladta e civil szervezetek feje fölül az épületet. Igaz a civilek többségének elhelyezéséről gondoskodott, más részükkel jelenleg is tárgyalásban áll, addig pedig haladékot kaptak a kiköltözésre. Legmostohább sors a Süni és a Vadon szerkesztőségének jutott, mivel sem más helyiséget, sem haladékot nem kapott. Elhelyezését tulajdonosa, a Göncöl Alapítvány oldotta meg egy, az országgyűléstől kapott saját tulajdonú, kis méretű harmadik emeleti helyiségben. Hála a Göncöl Szövetség munkatársainak, akik saját munkájukat félretéve siettek a szerkesztőség segítségére, a költözés maga gyakorlatilag egy nap alatt lezajlott, így a lapok munkatársai tartani tudták a „Vadon” éppen aktuális 2004/1- es számának leadási határidejét, sőt egy extra kiadvány, a „SÜNI füzetek 4.” köteteként megjelentetett „Kovács Zsolt-Mirtse Áron: KEZEDBEN EGY ÉLET A társállattartás etikája” című füzet megjelenése sem szenvedett késedelmet.
A szűkös elhelyezés és a mostoha körülmények ellenére a lapok munkatársai továbbra is azon munkálkodnak, hogy a „Süni” és a „Vadon” továbbra is a megszokott időben, a megszokott magas színvonalon jusson el olvasóihoz.
A szerkesztőség új címe: Budapest,V. ker. Pesti Barnabás utca 6. 3. emelet
Postacím (változatlan): 1242 Budapest, Pf. 455.
E-mail (változatlan): szerk@vadon.hu 
Telefon: 328 00 30 (jelenleg is működik) 302 58 32 (régi-új szám rövidesen ismét működni fog)
További információ: Kereki Albert: 06-30-374 0677 Horváth Balázs: 06-20-200 9584

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás