A rovat kizárólagos támogatója

Ellensúly címen új közéleti folyóiratot indított az Ökopolisz Alapítvány. A negyedévente megjelenő lap a hazai közélet aktuális kérdéseivel foglalkozik, s fő célja, hogy hozzájáruljon a politika folyamatainak, eseményeinek jobb megértéséhez.

„Ellensúlyra ott van szükség, ahol valami nagyon egy irányba billen. Magyarországon pedig ez nemcsak a politikában, de az arról való gondolkodásban is megfigyelhető.” – hangsúlyozza Pápay György, a lap felelős szerkesztője. „Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy túl vagyunk egy korszakhatáron: a jól bevált receptek többé nem működnek, és fordítva, ami működik, az nem a korábban bevált, megörökölt recepteken alapul.”

Az első szám szerzői között ismert politológusokat és elemzőket találunk (Csizmadia Ervin, Böcskei Balázs, Reiner Roland, Mikecz Dániel, Ember Zoltán Levente), a tanulmányok pedig olyan témaköröket járnak körül, mint a populizmus vagy a hazai közbeszédben egyre hangsúlyosabb rezsimvita. „Politikai folyamatok ellensúlyozására egy folyóirat nem vállalkozhat. Annál nagyobb szükség van viszont minden olyan műhelyre, kezdeményezésre, amely a politikáról való gondolkodás egyoldalúvá válását kívánja ellensúlyozni.” – mondja Pápay György a lap elindulásáról.

A nyitó lapszám Zöldfelület rovatában 3 környezetvédelmi támájú cikket olvashatnak ITT >>> 

Fülöp Sándor: Társadalmi igazságtalanság és fenntarthatatlan fejlődés 107. oldal
Munkácsy Béla: Miért éppen megújuló energia? 118. oldal
Vasali Zoltán: A zöld NGO-k változó szerepe és kommunikációs stratégiája egy hibrid rezsimben 130. oldal

Az Ellensúly folyóirat 140 oldalas, minőségi, B5-ös formátumú lap, mely nyomtatott és online formában egyaránt hozzáférhető. A kiadónál lapszámonként 990 Ft-ért megrendelhető, de éves előfizetés is igényelhető.

Januártól a lap szerkesztősége kerekasztal-beszélgetéseket, közéleti vitaesteket szervez a politika iránt érdeklődő szélesebb közönség számára. Az első alkalomra január 9-én este 6-kor kerül sor a Kaptár közösségi irodában, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a folyóirattal, illetve „A rendszer természete” címmel egy kerekasztal-beszélgetést is meghallgathatnak. A beszélgetés részvevői Csizmadia Ervin, Filippov Gábor és Szűcs Zoltán Gábor politológusok, a moderátor Stumpf András újságíró lesz.
Az Ellensúly Facebook oldala >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás