Hirdetés

Az ökoturisták fellendülést hozhatnak

Közép-Európában egyedülálló ökológiai élményparkot tétesítenek a Bakonyban. A 300 millió forintos beruházást három év alatt akarja megvalósítani az ötlet gazdája, a Gerence-völgy Ökológia Park Alapítvány.
A közelmúltban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (NP) igazgatója, Kovács Béla és a Gerence-völgy Ökológiai Park Alapítvány elnöke, Pió Márta Bakonybélben aláírta azt a szerződést, amellyel a nemzeti park kétszáz hektáros területet ad át az alapítványnak, hogy ott ökológiai élménypark létesüljön. Kovács Béla hangsúlyozta: az NP támogatja az alapítvány elképzelését, mert – a természetvédelem mellett-intézményük célja az oktatás, az értékek bemutatása, és szívesen adnak teret olyan kezdeményezésnek is, ami segít fellendíteni a turizmust, valamint a vendégfogadást.
Pió Márta arról beszélt, hogy Európában egyre népszerűbb a falusi turizmus. Azokon a vidékeken, ahol a helyiek felismerik a természeti értékeket, és azokat össze tudják kapcsolni az európai színvonalú vendégfogadással, a térség felvirágzik. Ezért látnak nagy lehetőséget a Gerence- és a Gella-patak által határolt, kitűnő természeti adottságokkal rendelkező területfejlesztésében. Az elnök hozzátette: a háromszázmilliós költséggel felépülő parkot csak szoros térségi együttműködéssel és összefogással lehet megvalósítani. A beruházás költségeit pályázati úton, önkormányzati és civil szervezetek segítségével, valamint uniós forrásokra támaszkodva szeretnék előteremteni.
A szerződés megkötésekor jelen volt Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter is, aki a tárca támogatásáról biztosította kezdeményezést. A miniszter elmondta: 2002 az ökoturizmus éve lesz, ezért az ökopark létrehozását példaértékűnek és időszerűnek tartja.
De mi is az az ökopark? Az Inn-Side Kft. által készített tanulmányterv szerint a Bakonybél központjától délre található kétszáz hektáros területen tizenhét bemutatóhelyet alakítanak ki, hogy a látogatók megismerkedhessenek a térség élővilágával, valamint a hagyományos, táj- és természetbarát mezőgazdálkodás hagyományaival. Egyebek mellett lesz bio- és gyógynövénykert, pisztrángos, erdei növényeket, vadakat, madarakat bemutató állomás, méhes, juhlegelő, kaszáló. Az elképzelések szerint a látogatóközpont az Odvaskő Hotel szomszédságában kapna helyet. Az információs centrum közelében kempinget alakítanak ki. A látogatók a gyalogösvények mellett lovas kocsis útvonalon is közlekedhetnek. A park megálmodói abban bíznak, hogy előbb-utóbb erdei kisvasutat is építhetnek, igaz, ez alaposan megnövelné költségeiket: az eredeti előirányzatot a távlati cél további 700 millióval növelné.
Az alapítvány létrehozója, Kovács György győri vállalkozó szerint a park önfenntartó lesz, és a bevételekből meg lehet oldania működtetést. A szakemberek a megnyitás utáni első évben hatvanezer vendégre számítanak, a későbbiekben pedig szerintük a látogatók száma elérheti az évi százezret.
A park megépítését a tervek szerint már a jövő tavasszal elkezdik. A tervezők első lépcsőben a Gella- és a Séd-patak találkozásánál akarnak kialakítani egy mesterséges tavat, ahol vízi növényzetet és állatokat mutatnak majd be. Az ökopark az alapítvány vezetői szerint három év alatt készül el.
Varga Róbert

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás