Hirdetés
Szerzők saját írása

2020 áprilisában a Pangea Egyesület és az Online Biológia Konferencia közössége életre hívta a „Kutatók a jövő természetbúváraiért” kezdeményezést, melynek célja, hogy a természet szépségeit hátrányos helyzetű gyerekekkel is meg tudjuk ismertetni.

Az Egyesület tagjainak 2020.07.06.-07.11. között a Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpontban már második alkalommal sikerült megszervezniük a Bakonyi Élménytábort, ahova idén a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központból érkeztek táborozók. Az egy hetes Élménytábor megvalósulásához hozzájárult az Online Biológia Konferencia (OBK) közössége is egy adománygyűjtés segítségével, melyet az adjukossze.hu oldalon indítottunk. Volt, aki az ezen felül saját könyvét is felajánlotta az Egyesületnek. A tábor színvonalát többen emelték személyes jelenlétükkel, szakmai programok és kézműves foglalkozások tartásával, melyet ezúton is köszönünk mindenkinek.

Az alábbiakban olvasható a 2020-as Bakonyi Élménytábor összefoglalója.

Az első nap egy kicsit megszeppent, nehezen oldódó, időnként dacos gyereksereg érkezett meg a festői szépségű Magas-Bakony kicsiny falujába, Pénzesgyőrbe.

A tábor az ismerkedéssel kezdődött, ahol a gyerekek számára ez első meglepetés az volt, hogy a tábor vezetői, programtartói egyenrangú feleknek tekintik őket, és egy közösség részévé válásának lehetőségét kínálják nekik. Váratlan fordulatként érte őket, amikor az ebéd után felsoroltuk a délutáni programlehetőségeket, melyek közül ők maguk szavazhattak, hogy melyik valósuljon meg. Ez egy merőben új élmény volt számukra.

Különböző játékos és élményszerű programokon keresztül a gyerekek egyre közelebb kerültek a természet szeretetéhez. Érdekes feladatnak tartották, mikor arra kértük őket, hogy a rendelkezésükre bocsátott játékpénzeket osszák el az általunk bemutatott valódi és kitalált állatfajok között, és ítéljék meg, hogy a keretösszegből mennyi pénzt költsünk a fajok védelmére.  A játékban csavar volt, hogy nem hétköznapi megjelenésű valóban élő veszélyeztetett fajokról és fantázialényekről vegyítettünk képeket. Az eredmények kellemesek voltak. Volt olyan gyerekcsapat, akik úgy ítélték meg, hogy minden faj egyenlő megítélést és támogatást érdemel, voltak, akik kiválogatták a valódi állatokat és köztük osztották el a keretet, és volt olyan csapat is, akik rangsoroltak egyedi szempontok alapján. A kimerítő első napot közkívánatra egy szabadtéri táncolós bulival zártuk.

A második nap a házkörüli munkákkal és a környezetünkben élő élőlényekkel ismerkedhettek meg a gyerekek. A reggeli után szétválogattuk szelektíven a ház körül lévő szemetet és zöld hulladékot, játékosan megtanulva, hogy mi a különbség közöttük, és miért fontos a szelektív gyűjtés. Délelőtt csapatmunkával kenyeret dagasztottunk és sütöttünk a kemencénkben az ebédhez, közben kertészkedtünk, illetve a fáradságos munkák levezetéseként kézműveskedtünk is.

Az idei élménytáborban a gyerekek a nemezelés és a szalagszövés mellett kipróbálhatták a kötélverést, készítettünk feketedióból karkötőt, nyakláncot. Tanultunk körmönfonásokat, készítettünk krumplipuskát, bodzasípot, szárdudát. Nekünk, akik a foglalkozásokat tartottuk, nagyon jó élmény volt, hogy szívesen és lelkesen vettek részt a programokon a fiatalok. Szerettünk együtt lenni velük, mindannyian várjuk, hogy legyen még ilyen tábor.” – Pozsonyi Nóra, a kézműves foglalkozások vezetője.

A gyerekek kitörő lelkesedéssel segítettek a kertben található ribizlit, meggyet, málnát összegyűjteni. Sokak számára nagy élmény volt felismerni, hogy a kertben lévő gyümölcsökből és zöldségekből mennyi finomság készíthető (pl. gyümölcslevek, turmixok), és egyúttal egy környezettudatosan gondozott kert mennyi élőlénynek ad otthont.

Délután a kétéltűekkel, hüllőkkel és emlősökkel lehetett ismerkedni. Tanulmányoztuk a kertben található kis tó élővilágát, megismertük vadon élő állatok koponyáit, rágcsálók, cickányok csontjait kerestük bagolyköpetekben, valamint élvefogó kisemlőscsapdákat és mozgásérzékelő vadkamerákat helyeztünk ki, hogy bepillantást nyerhessünk az éjszaka aktív fajok életébe is. A gyerekek megtanulták felismerni a hazai békafajokat, melyekből a legügyesebbek sikeres vizsgát tettek.

A napot egy kertmozi zárta. A fiatalok a Pingvinmentő őrjárat című játékfilmen keresztül ismerhették meg, hogy milyen in situ természetvédelmi intézkedéseket lehet hozni veszélyeztetett fajok megóvása érdekében, majd arról is beszélgettünk, hogy Magyarországon hogyan dolgoznak munkakutyák a természetvédelem szolgálatában.

A harmadik nap túrára indultunk az Kerteskői-szurdokba, ahol számos csodát láttunk. Tanulmányoztuk a patak élővilágát, avartúrás közben százlábúkat, ászkákat, csigákat és számos korhadék- és avarlakó állatot ismertünk meg. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen ízeltlábúak élnek a cserje és a lombkorona szintben, így hát egy kopogtató ernyőzésnek nevezett technikával begyűjtöttük és meghatároztuk őket. Túránk során találkoztunk sárgahasú unkával, erdei békával, vízisiklóval, sőt egy pocsolyában a fokozottan védett alpesi gőte lárváit is észrevettük. Nagyon büszkék voltunk, hogy többen legyűrték a kígyókhoz, békákhoz fűződő negatív előítéleteiket, és arra az elhatározásra jutottak, hogy életükben először megérintik ezeket a csodálatos lényeket.

A túránkat Bakonybélben zártuk, ahol a Pannon Csillagda planetárium kiállítását nézhettük meg szakvezetéssel. Az esti program tábortűz volt, ahol a gyerekek dobolni tanulhattak, majd előkerült a gitár, a citera, valamint a népdalokat gyűjtő énekes könyvek is, amik segítségével közös éneklés következett.

A negyedik nap a madarak kerültek a fókuszba. Horváth Balázs tartott madárgyűrűző bemutatót és előadást a vonuláskutatásról. A nap további részét tóban fürdés, kertészkedés és kézműveskedés töltötte ki. Este a tábortűznél Steiger Oszkár receptje alapján a gyerekek botos kenyeret sütöttek, melyből hot dog lett.

Az ötödik nap sztárjai az ízeltlábúak voltak. Különleges világukba Sasvári Zoltán (Csodabogarak Alapítvány) vezetett be bennünket. A Bogárháton Bemutató során a gyerekek megtapasztalhatták, milyen rovarbőrbe bújni és milyen feladatokat látnak el az ízeltlábúak. A Bogaras bácsi kérdéseire a gyerekek több esetben kitűnő válaszokat adtak, ezzel is bebizonyítva, hogy a hét folyamán számos új ismeretet és tudást elsajátítottak.

A délutáni program a nagysikerű „Ki mit tud?” volt, ahol, táncos, akrobatikai, foci, jóga, önvédelmi és kutya tréner bemutatókkal készültek a résztvevők. Az utolsó estét egy „megadiszkó” zárta, melynek során a zene és tánc mellett, búcsúvideóval is készültek a táborozók: az elmúlt hét eseményeit vetítették le képekben.

Látván a gyerekek pozitív hozzáállását és érdeklődését a hét folyamán átadott értékek iránt, úgy gondoljuk, hogy a továbbiakban is szükséges a periférián lévő fiatalok felkarolása. Számukra példát mutatva, egy befogadó közösséghez tartozás lehetőségét kínálva a természetvédelem ügye mellé lehet állítani őket. Egy természet- és környezettudatos szemléletmód gyermekkorban való kialakulása pozitív fényt vet az ember egész életére. Úgy gondoljuk, hogy a természetvédelmi szervezeteknek befogadó közösségeket kell alkotniuk és tárt karokkal nyitni mindenki irányába.

A következő célkitűzésünk, hogy meg tudjunk szervezni a gyerekeknek egy Téli Élménytábort is, melyet szintén önkéntes adománygyűjtéssel és közreműködéssel szeretnénk megvalósítani.

További képek és élmények a táborról:  Facebook oldal fényképei

Szerzők és szervezők:

Bombay Bálint, Bozóki Balázs, Horváth Balázs, Kas Emília, Magyar Zoltán, Pozsonyi Nóra, Pozsonyi Zsombor, Sasvári Zoltán, Szarvas Angéla, Ujhegyi Nikolett, Ujhegyi Roland

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás