A rovat kizárólagos támogatója

Elvetette a román képviselőház az új bányatörvény tervezetét, ami alapján a verespataki ciántechnológiás aranybányaprojektet is engedélyezhetnék Romániában. A jogszabály tegnapi végszavazásánál nem gyűlt össze a minősített többséghez szükséges szavazatszám.

A törvénytervezet korábban a szenátusban sem kapta meg az elfogadáshoz szükséges támogatást. A tervezet számos olyan elemet tartalmaz, ami a román kormány úgynevezett Verespatak-törvénytervezetében is szerepelt. A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) pártjai novemberben megállapodtak abban, hogy elvetik a kizárólag Verespatakról szóló tervezetet, de módosítják a bányászat általános előírásait Romániában, a szakbizottságokban kidolgozott tervezetük mégis elbukott a végszavazáson.

A szakbizottságban kidolgozott tervezet alapján a stratégiai ásványi kincsek esetében kiemelt fontosságú közhasznú projektnek lehetne nyilvánítani Romániában az olyan beruházásokat, amiknél az állam által megszerezhető haszon meghaladja a környezeti károk mértékét, azzal a feltétellel, hogy a kitermelés végeztével helyreállítják a környezetet. Így a magántársaságok számára is közvetett lehetőség nyílna a bányászathoz szükséges terület kisajátítására. A kisajátítást továbbra is az állam végezné, de az ehhez szükséges pénzalap előteremtését magára vállalhatja a kitermelési licenc tulajdonosa. A verespataki bányaprojekt ellenzői abban bíznak, hogy a tervezett kitermelés útjában álló ingatlanjaikat nem sajátíthatja ki egy magáncég, hiszen a magántulajdont az alkotmány védi.
 

Hónapok óta tartanak a tüntetések a bányaprojekt ellen Bukarestben és a többi román nagyvárosban, időnként más országokban is. Hétfőn 40 Greenpeace-aktivista hatolt be csákányokkal felszerelkezve a román parlament előtti gyepes részre, és a verespataki aranybánya-beruházás ellen tüntetett.  Az aktivisták között magyarok is voltak, a román bányatörvény módosítása, valamint a verespataki bányaberuházást elősegítő jogszabálytervezet ellen is tiltakoztak, amik jelenleg a román parlament asztalán vannak.

Greenpeace aktivisták aranyat ásnak a román parlament udvaránGreenpeace aktivisták aranyat ásnak a román parlament udvarán

A tüntetők molinókat feszítettek ki, egyebek között „Szavazzatok a cián ellen!” felirattal. A Greenpeace közleményéből kiderült, hogy az üzenet a honatyáknak szólt, akiknek mindkét jogszabálytervezetről még szavazniuk kell.  A verespataki bányaberuházást elősegítő törvénytervezetet novemberben a szenátus leszavazta, de a végleges elutasításig még a képviselőháznak is voksolnia kellett. A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői korábban a törvénytervezet elutasításáról állapodtak meg.  A zöldek egy másik, a 2003/85-ös bányatörvény módosítására irányuló módosító indítvány miatt is aggódnak. Ez szerintük olyan szövegrészeket emelne be a bányatörvénybe, amik a verespataki tervezetben is szerepeltek.  Alexandru Riza, a Greenpeace Románia képviselője szerint ezek a tervezetek lehetővé tennék, hogy bármilyen ásványkincset bárhol kitermeljenek, mindehhez annyi szükséges, hogy közhasznúvá vagy nemzeti érdekű projektté nyilvánítsanak egy beruházást.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek