A rovat kizárólagos támogatója

Új eljárást rendelt el a fővárosi kormányhivatal a római-parti ideiglenes védmű építéséhez kapcsolódó fakivágások ügyében. Az első fokon eljáró óbudai önkormányzat határozata ellen ugyanis két civil szervezet is fellebbezett.

A kormányhivatal pedig úgy találta, a civilek jogosan kifogásolták, hogy az ügyben többszörösen is érintett kerületi önkormányzat járjon el, mert a Rómain és a Kossuth Lajos üdülőparton a magántelkek közti területek önkormányzati tulajdonban vannak, így részben saját magukra vonatkozó döntést hoznának.  Ezért a korábbi határozatok megsemmisítése mellett a szomszédos II. kerületet jelölte ki az új eljárás lefolytatására. Az ügy tárgyalása április végén kezdődött újra, és elvileg 28 nap alatt le is kellett volna zárni. Az új eljáró hatóság azonban hiánypótlásra szólította fel a fakivágási engedélyt kérő, a fővárosi önkormányzat nevében eljáró Erbo-Plan Kft.-t. A tervezőcég azonban a hiánypótlás beadási határidejének augusztus 31-ig való meghosszabbítását kérte.

A II. kerületi önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint ezt meg is kapta, ezért az engedélyezési eljárás leghamarabb az ősszel zárulhat le. Ezzel még tovább késik a Római-partra tervezett mobil gát megvalósítása, holott már eddig is jelentős csúszásban volt. A Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága legutóbb májusban állapította meg, hogy „nem tartható a projekt eredeti műszaki, közbeszerzési és kivitelezési ütemterve”.  A jogerős vízjogi létesítési engedély a kapcsolódó dokumentumok hiánya miatt még előkészítési szakaszban van. A vízjogi és a környezeti hatásvizsgálat engedélyezési eljárása tavaly áprilisban kezdődött meg. Pedig 2012-ben még úgy kalkuláltak, hogy öt hónapon belül elkészül a védmű terve, a környezetvédelmi hatástanulmány, és beszerzik a szükséges szakhatósági engedélyeket. A tavalyi dunai árhullám azonban felülírta a korábbi terveket.

A vízmagasság 37 centiméterrel meghaladta a tervezéshez használt mértékadó árvízszintet, így a védmű korábban meghatározott magassága nem nyújtana megfelelő védelmet. A szakhatóság ekkor felfüggesztette az engedélyezési eljárást. A műszaki módosítások után az eljárás augusztusban a környezeti, szeptemberben pedig a vízjogi létesítési engedélyezéssel folytatódott. Az utóbbit február 12-én felfüggesztették a környezeti hatásvizsgálat lezárásáig, mondván: a gátépítés nyomán jelentős környezeti hatások feltételezhetők.

A főpolgármesteri hivatal szerint ez csupán jogtechnikai eszköz volt, az engedélyezési eljárás eredményére nincs hatása. A vízjogi engedélyt ugyanis csak a környezetvédelmi után adhatják ki. Ezt márciusban meg is kapta a védmű. Tarlós István főpolgármester ekkor bejelentette, hogy az Országos Vízügyi Hatósághoz (OVH) fordul, döntse el végre a kérdést: a part mentén vagy a Királyok útja–Nánási út nyomvonalon épüljön-e meg a római-parti védmű? Az OVH azóta sem közölte álláspontját. Az előzetes becslés szerint nyolcmilliárdos összköltséggel felépülő, 3-3,5 kilométeres mobil gát csak ideiglenes védmű lesz, mögötte, a Nánási út–Királyok útján minden évben végre kellene hajtani ugyanazt a homokzsákolást, mint eddig. Az ideiglenes gát kiépítéséhez mintegy hétszáz fát kell kivágni. Tarlós szerint ezek zöme a galériaerdő iszapban álló, legfeljebb öt centiméteres törzsű fáit jelenti. A Védegylet szerint viszont a védett platánok egy része is benne van. Az Erbo-Plan 405 fát vágna ki a parton álló 2090-ből. A civilek úgy vélik, hogy jó esetben is a területen élő fák alig ötöde maradna meg a gát megépülése után.

A Rómaiért aggódók azt sem hiszik, hogy a part „élvezeti értéke” nem csökken a gát megépülése után. Sokan vélik úgy, hogy a felfüggesztett, illetve folyamatban lévő engedélyezési eljárások ellenére az önkormányzati választások után megindulnak a buldózerek. A projektet ugyanis kiemelt állami beruházássá nyilvánították, ezek esetében a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya – írta  Szalai Anna a nol.hu-n.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás