Hirdetés
Forrás: népszava

Magyarországon hivatalosan 2893 falu található, hetedük lakosságszáma nem éri el a kétszáz főt, s 1970 óta elvesztették népességük több mint felét – sokszor akár 70 százalékát is –, s akad köztük 60 olyan, melyek lakossága 2001 -2011 között harmadával csökkent. Mintegy 400 falu haldoklik, a földrajzi, gazdasági perifériáról menekülnek az emberek.

Az elnéptelenedő törpefalvak nagyrészt hegy-, illetve dombvidéken – a legtöbb Borsodban, Somogyban, Nógrádban és Zalában -, földrajzilag és gazdaságilag periférián helyezkednek el, általában zsák-, illetve határ menti falvak. Az itt lakók negyven százaléka egyedül él – a 60 évesnél idősebbek aránya hatodával magasabb, mint az országos átlag, van olyan falu, ahol a lakosság 90 százaléka elmúlt 65 esztendős –, s akad olyan kis falu, ahol már évtizedek óta nem született gyerek. A foglalkoztatottak aránya jócskán alulmúlja az országost, s az állásban lévők másik településen dolgoznak, s emiatt sokan elköltöznek közülük. Van olyan aprófalu, ahová az új évezredben még nem költözött be senki, így egyre több az üres ház: a kistelepüléseken átlagosan az ingatlanok fele üresen áll, de akad olyan falu is, ahol az arány 70-75 százalék, bolt, kocsma, posta, orvos viszont jellemzően nincs.

Két-három millióért már házat lehet

Az elnéptelenedő dél-baranyai falvak lakható portái általában 2-3 millió forintért kelnek el. E házak 2-3 szobásak, fürdőszobájuk van, emellett 4-500 négyszögöles kert és gyakran istálló tartozik hozzájuk. A bankok tulajdonába került házakat – a devizahitelek „elszaladása”, a törlesztés elmaradása és a behajtás költségei miatt – néha tízmillió feletti adósság terheli, ám végül ezek a házak sem adhatók el többért. Ahhoz, hogy az 50-100 éves vagy még korosabb házakban kényelmesen lehessen élni, legkevesebb 5-10 milliót kell fordítani rájuk. S ha valaki igazán komfortos házat és mutatós kertet akar, aminek istállójából buliszoba, billiárd-terem, szauna vagy műhely lesz, akkor annak 15-25 milliót is el kell költenie a felújításra.
A külföldiek házvásárlásai mögött szinte mindig valamilyen egyéni történet által elindított láncreakció van. Egy idősödő nyugati házaspár (Harkányban vagy Pécsett üdülve, a villányi borutat járva, az Adriára tartva) betéved egy kicsi faluba, és megihletődik egy háztól, annak alacsony árától meg attól, hogy a sváb gyökerű faluban értenek németül. Megvesznek hát egy házat, felújítják, és meghívják oda a rokonukat, barátjukat, tekepartnerüket, a velük egy kórusba éneklő házaspárt…
Azoknak is megtetszik egy porta, a környék, a csend, az olcsóság, és ők is vásárolnak egy ingatlant. Ettől van az, hogy néhol németek, másutt hollandok, újra másutt belgák vagy finnek telepednek meg, tucatszámra.

Bedeszkázott ablakok, a bank által lefoglalt házak és Zoliék úszómedencéje – lassanként szellemfaluvá válik a település

A baranyai Teklafaluról a fiatalok elsősorban Nyugatra vándorolnak el. A sváb falu cigány polgármestere kalauzolt el az elhagyatott porták között, amelyeket hollandok, belgák kezdtek felvásárolni.

Nyitókép: épületrom Toldon fotó: Váczy András

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás