Hirdetés

57 éves korában Tanzániában elpusztult Fausta, amelyet a világ legidősebb nőstény keskenyszájú orrszarvújának tartanak. A rinocérosz élete nagy részét szabadon kóborolva töltötte, három éve vitték egy vadvédelmi területre, hogy megmentsék.

Freddy Manongi, a Ngorongorói területet felügyelő erdészeti hatóság vezetője közleményben jelentette be, hogy Fausta december 27-én múlt ki a Ngorongoro-kráterben.

“A feljegyzések azt mutatják, hogy Fausta hosszabb ideig élt, mint bármely rinocérosz a világon, a Ngorongorói területen szabadon kóborolva élte le életének több mint 54 évét, 2016-ban pedig az egyik vadvédelmi térségbe vitték” – olvasható a közleményben.

Az orrszavút először a Dar-es-Salaami Egyetem biológusai azonosították a Ngorongoro-kráter térségében 1965-ben, amikor három-négy éves lehetett. Az állat egészsége 2016-ben kezdett romlani, hiénák támadásaitól szenvedett sérüléseket, és megvakult, ezért vitték a vadvédelmi területre. Bár 57 évesen pusztult el, nem hozott világra egyetlen utódot sem életében.

A súlyosan veszélyeztetett faj egyedei 37-43 évet élnek vadon, fogságban akár 50 évig is elélhetnek. A szélesszájú orrszavú Közép- és Dél-Afrikában, a Csád-tó és a Viktória-tó környékén őshonos. A 20. század utolsó harmadára állománya egész Afrikában megcsappant. Becslések szerint 2015-ben 5042 és 5455 egyed közt volt a keskenyszájú orrszarvúk populációja.

Nyitókép: illusztráció keskenyszájú orrszarvú forrás: wikipédia
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás