Hirdetés
Budapesti Közlekedési Központ sajtóközlemény

Több hónapos csúszás után 2014. szeptember 8-án végre elindult a fővárosi közbringarendszer és az első két napon már közel 2000-en vettek MOL Bubi jegyet vagy bérletet. A korábbi 2000 tesztelővel együtt így már 4000-en használják az almazöld bringákat.

A MOL Bubi számos kedvezménnyel vehető igénybe, egyebek mellett ennek köszönhetően is kiemelt érdeklődés fogadta: a hétfői kezdet után kedden már több mint 5700 kölcsönzés történt. Az indulási kedvezmény közül a legtöbb új ügyfelünk a Start bérletet választotta; ők 3000 forintért 2014. december 31-éig használhatják a MOL Bubit, sőt ebből 1500 forintot le is tekerhetnek. A Start bérletből már több mint 1000 darabot értékesítettünk. Aki szeretne bérlethez jutni, annak továbbra is javasoljuk, hogy a várakozás elkerülése érdekében a molbubi.bkk.hu címen előzetesen regisztráljon és foglaljon időpontot valamelyik ügyfélközpontunkba, ahol így várakozás nélkül veheti át MOL Bubi bérletét. A közel két hónapig tartó tesztidőszakban és az éles üzemben részt vevőknek köszönjük a nagy érdeklődést és a rengeteg visszajelzést.

Az eddigi statisztikai adatok alapján elmondható, hogy napról napra többen tekernek az almazöld kerékpárokkal. A MOL Bubi második éles napján, kedden meghaladta az 5700-at a kölcsönzések száma. Mind a 76 helyszínen kollégáink segítenek a rendszer indulásának első napjaiban; hozzájuk a MOL Bubi használatával kapcsolatos bármilyen kérdéssel bátran fordulhatnak. Ügyfélközpontjainkban is megerősített létszámmal dolgozunk, ezért hosszabb várakozási idő nélkül juthatott mindenki MOL Bubi bérletéhez.
Az első két napon a legtöbb MOL Bubi biciklis a BKK székházánál található Rumbach Sebestyén utcai, a Móricz Zsigmond körtéri, a Városháza parki, a Kálvin téri és az Erzsébet téri dokkolóállomást használta.

A közbringarendszer indulásakor számos kedvezményt nyújtunk leendő és jelenlegi ügyfeleinknek:

• Az év végéig (2014. december 31-ig) használható, kedvezményes 3000 forintos MOL Bubi Start bérletet válthatnak azok, akik ismerkedni szeretnének Budapest új közbringa-rendszerével. A MOL Bubi Start bérlet 3000 forintba kerül, ebből 1500 forint felhasználható a félórás díjmentes használaton túl fizetendő díjakra, és 2014. december 31-éig érvényes. A közbringarendszer elindulásának első két napján több mint ezren döntöttek úgy, hogy ezzel a kedvezményes bérlettel próbálják ki a MOL Bubit.

• Indulási kedvezményként a beindulást követő első időszakban (visszavonásig) az éves bérletet 18.900 forint helyett 12.000 forintért (5000 Ft felhasználható kerettel), a féléves bérletet pedig 12.500 Ft helyett 8000 forintért (3000 Ft felhasználható kerettel) vásárolhatják meg azok, akik hosszabb ideig és/vagy rendszeresen szeretnék használni a MOL Bubit.

• Állandó kedvezményként az éves közösségi közlekedési BKK-bérlettel rendelkezőknek 50%-os kedvezményt adunk az éves MOL Bubi bérlet árából. Szintén állandó kedvezmény, hogy a vásárlás napján érvényes tömegközlekedési szemeszterbérlettel rendelkező köz- és felsőoktatásban tanulók a féléves MOL Bubi bérletet 20% kedvezménnyel vásárolhatják meg. Az indulási kedvezmények időszakában az 50, illetve 20% kedvezményt a csökkentett éves, illetve féléves bérletárból adjuk.
A bérletek a BKK Ügyfélközpontjaiban (Deák Ferenc tér M, Kelenföld vasútállomás M, Keleti pályaudvar M, BKK központi ügyfélszolgálatán, a Király utca és a Rumbach Sebestyén utca sarkán) vásárolhatók meg, a nagy érdeklődés okán azonban javasoljuk, hogy – a várakozás elkerülése érdekében – a molbubi.bkk.hu webcímen előzetesen regisztráljanak.

A MOL Bubi egy új közösségi közlekedési eszköz, amely biztosítja, hogy bárki egyszerűen kerékpárra pattanjon Budapesten. Célja, hogy olyanok számára is biztosítsa a városi kerékpározás kényelmét és gyorsaságát, akik valamiért nem tudják, vagy nem akarják a saját biciklijüket használni, akik ingáznak Budapestre és nem tudják egész nap maguknál tartani a biciklit, esetleg nincs is saját kerékpárjuk. Egyirányú közlekedésre is használható, azaz nem muszáj a visszautat is kerékpárral megtenni, például ha váratlanul eleredne az eső, nehéz csomagot kaptunk vagy összetalálkozunk egy autós ismerősünkkel, aki elvisz. Nem kell a lopás kockázatát viselni, ha használat után mindig gyűjtőállomáson rakja le használója a biciklit, annak sorsáért a továbbiakban már nem ő a felelős. Nem kell saját kerékpárral rendelkeznie, csak ki kell mennie egy gyűjtőállomáshoz és kivenni egy közbringát. Utazásuk minden szakaszát az arra legalkalmasabb eszközzel tehetik meg, távolabbról érkezve metróról, vonatról, távolsági buszról átszállhatnak kerékpárra, és a belváros utcáin már azzal tehetik meg az utat.

Csúszik a BuBi Csúszik a BuBi
A képre kattintva galéria nyílik.


Tudnivalók a MOL Bubi használatáról

• A jegyek és bérletek érvényességi ideje alatt (mely 24 órától egy évig terjedhet, a jegy és bérlet típusától függően) a rendszer alkalmanként legfeljebb 30 perces időtartamban díjmentesen, korlátlan számban használható.

• 30 percet meghaladó folyamatos használat után használati díjat kell fizetni. A 30. perc után az egyre emelkedő használati díjjal arra ösztönözzük az ügyfeleket, hogy tegyék vissza a biciklit útjuk megtétele után, hogy más is használhassa; ne vigyék magukkal munkahelyükre, haza, moziba, étterembe stb. több órára,. A díjszabás részletei a molbubi.bkk.hu oldalon elérhetők.

• MOL Bubi bérlettel maximum 4 kerékpár bérelhető egyszerre, és nem kell kauciót fizetni.

• Egy jeggyel szintén egyszerre akár 4 kerékpár is elvihető, de ekkor kerékpáronként 25.000 Ft kauciót foglalunk az ügyfél bankszámláján, amit a jegy érvényességi idejének lejártával kap vissza a használati díjak levonásával csökkentett összegben.

Hétfőtől a közbringarendszer 76 gyűjtőállomáson 1100 jellegzetes színű, almazöld kerékpárral áll a bringázni vágyók rendelkezésére télen-nyáron, a nap 24 órájában. Az egymástól 300-500 méterre elhelyezett gyűjtőállomások a pesti oldalon a Nagykörúton és a Városligeten belül, Budán pedig a Vízivárosban, valamint a dél-budai egyetemi negyedben és a Margitszigeten találhatók. A közbringák egységes kinézetű, speciálisan a városi forgalomra tervezett, strapabíró kerékpárok. Olyan elemekből állnak, amelyek nem kompatibilisek más típusú kerékpárok alkatrészeivel, ezért ellopni nem érdemes őket. A MOL Bubi olyan látványos, innovatív megoldásokat is tartalmaz, mint például a gyűjtőállomások megújuló energiával, napelemmel történő működtetése vagy a nagyméretű érintőképernyővel felszerelt terminálok. A rendszer üzemeltetéséről a BKK által megbízott Közbringa Kft. gondoskodik, munkatársai folyamatosan ellenőrzik a gyűjtőállomásokat, hogy az igényekhez igazodva ott mindig kellő számú kerékpár és szabad férőhely legyen.

A MOL Bubi közbringarendszer a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában valósult meg. Az Európai Unió támogatásával megvalósult fejlesztés több mint egymilliárd forintba került. A „Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakítása” c. projektet az EU Regionális Fejlesztési Alapja a Széchenyi 2020 keretében támogatja. A projekt összköltsége nettó 1,059 millió forint, amelyből 900 millió forint az EU-s támogatás, az önrészt pedig a Fővárosi Önkormányzat nyújtotta a BKK-nak.
 

Bécs Citybike: 500.000

Bécs Citybike - Budapest MOL Bubi: 500.000 - 2.000


Tizenegy éve helyezték üzembe az osztrák főváros közbringarendszere, a Citybike első dokkolóit és kerékpárjait – azóta töretlen sikernek örvend a szolgáltatás. Olyannyira, hogy a napokban köszöntötték a Citybike ötszázezredik regisztrált felhasználóját, Atasever Nebit, akit egy elektromos kerékpárral is megajándékoztak.   Az ünnepi alkalomból Maria Vassilakou, Bécs polgármester-helyettese elmondta: „a Citybike-kal olyan úttörő teljesítményt ért el Bécs, amely azóta világszerte számos követőre talált. A rendszert minden nap több ezer ember használja, és nemcsak a turisták számára fontos szolgáltatás, hanem a bécsiek körében is sokat használt, nélkülözhetetlen közlekedési eszköz lett”
Tovább >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás