A rovat kizárólagos támogatója

Az Erie-tó partján elterülő Cleveland pénzügyi gondjaira kínált volna megoldást az egykori szemétlerakó helyére tervezett hatalmas kereskedelmi komplexum, de aztán szó szerint forró lett a helyzet, mivel a lebomló szemétből létrejövő metán minden óvintézkedés ellenére eljutott a felszínre, és robbanásveszélyes helyzetet teremtett.

A kilencvenes évek végén az Ohio állambeli Clevelandben sok nehézséget okozott a magas adó, és a város vezetése fejlesztésekkel szerette volna enyhíteni a helyzetet. Feltűnt nekik, hogy a Garfield Heights nevű külváros szemétlerakója mellett naponta százezer autó halad el, és logikusnak tűnt, hogy a terület rekultiválásával, beépítésével jókora hasznot húzhatnának belőlük. Amikor 1996-ban belevágtak a tervezésbe, még nem is volt rivális bevásárlóközpont a környéken – írta az index.

El is kezdték az építkezést, és az elejétől fogva tudták, hogy a szemétből keletkező metánnal valamit kezdeni kell, úgyhogy szorosan együttműködtek az amerikai környezetvédelmi hatóság, az EPA helyi irodájával. Most mindenért ezeket a szakértőket okolják, hiszen nekik kellett áldásukat adni az építkezés minden egyes lépésére, különös figyelemmel a föld alatt felgyülemlő metánt érintő kérdésekre.

Az EPA felügyelte azt, hogy legalább hatvan centiméter vastag legyen az anyagsapka, amely lent tartja a metánt, nekik kellett ellenőrizni a vastag kavicságy és a szellőzési rendszer meglétét, és hogy a komplexum több ezer acél tartóoszlopával minden rendben legyen. Át is adták a City View névre keresztelt központ első boltjait még 2006-ban, nyílt ott többek közt egy Walmart és egy Giant Eagle bolt, egy sportszeráruház. 

És hamar előjöttek a súlyos problémák.

Cleveland City View bevásárlóközpont metán elvezető kútrendszerCleveland City View bevásárlóközpont metán elvezető kútrendszer

A parkoló alatt olyan sok metán gyülemlett fel, hogy ha valaki ledob egy égő csikket az egyik vízelvezető csatornába, simán berobbant volna az egész.  Voltak is veszélyes esetek, mint amikor egy felszínen dolgozó gép szikrát vetett, azzal begyújtotta a metánt, és lángolni kezdett az egyik vízelvezető.

Az állam pert indított, és az ingatlanfejlesztők vállalták, hogy több százmillió forintnak megfelelő összegből telepítenek gázbegyűjtő rendszert, emellett összegyűjtik a szemét által beszennyezett vizet is, és még befizetnek egy jókora – 1,2 millió dolláros, azaz nagyjából 340 millió forintos –büntetést. Ez viszont már nem mentette meg a bevásárlóközpontot.

A Walmart 2008. őszén bezárt, és mások is követték a példáját. Számos további bolt már azért nem nyitott meg a korábbi tervei ellenére, mert nekik csak úgy érte volna meg, ha a Walmart odavonzza a rengeteg vevőt (ez a lánc nagyjából az amerikai Tescónak felel meg), és ezek az emberek hozzájuk is betérnek.

A városháza azóta is igyekszik azt bizonygatni, hogy már megszűntek a problémák, érdemes lenne ott boltokat nyitni. Már az is felmerült, hogy egyszerűen odaköltöztetik Garfield Heights több közintézményét, például a börtönt, a bíróságot és a rendőrséget, hátha ezzel sikerül újraindítani a projektet – mindeddig sikertelenül.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás