A rovat kizárólagos támogatója

Mosonszolnok és Újrónafő térségében több mint 7 km-en viszi föld alá középfeszültségű hálózatát az E.ON Hungária Csoport, hogy az itt fészkelő, védett túzokokat és más nagytestű madarakat megóvja, és a szabad vonulásukat szolgálja. A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén Rajkánál már elkészült egy további, 3,5 kilométeres, a túzokpopuláció megóvása szempontjából fontos szakasz földkábelesítése.

Évtizedek óta töretlen a hazai túzokvédelmi munka, mely az E.ON Hungária Csoport és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésében most újabb mérföldkőhöz érkezett. Mosonmagyaróvár térségében, Mosonszolnok és Újrónafő között 7 kilométeres szakaszon cseréli földkábelre az ott lévő villamos légvezetéket az E.ON, ezzel biztosítva a környéken élő védett madaraknak a biztonságos környezetet.

A túzokok esetében a hagyományosan alkalmazott madárvédelmi megoldások, mint a légvezetékes hálózat szigetelése, madárvédő burkolatokkal való ellátása nem nyújtanak kellő védelmet. Európa legnehezebb röpképes madara számára ugyanis az jelent veszélyt, hogy nem képes jól manőverezni a levegőben, így nekiütközhet a vezetéknek, emiatt szükséges teljesen átépíteni, a föld alá vinni a kábeleket. Egy ilyen átépítés azonban nem csak jelentős anyagi beruházást igényel, számos műszaki és egyéb feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy a légvezetéket földkábelre cserélhessék a szakemberek.

EON Új modern kapcsolóállomás és földkábel létesítése Mosonszolnoknál 2022 nov.

A földkábel egy nagyforgalmú utat keresztez, emiatt a földmunkák során a szakemberek a 86-os utat teljes szélességében átfúrták, biztosítva az út eredeti teherbírását. A védőcsőbe burkolt földkábelt 1,2 méter mélyen fektetik, hogy a mezőgazdasági területen mélyszántást végző munkagépek tevékenységét a földkábelek ne akadályozzák. A földmunkák során a termőföld rekultivációjára is odafigyeltek az E.ON-nál, azaz a földrétegek szétválasztásával biztosították, hogy a talaj legfelső termékeny rétege ne keveredjen a kavicsos, törmelékes altalajjal, és így a beruházást követően a mezőgazdasági terület újra művelésbe vonható és értékes maradjon.

Annak érdekében, hogy a beruházás ideje alatt is folyamatos legyen az áramellátás, először az új földkábeleket fektették le, és csak most, azok üzembe helyezése után engedik le a régi légkábeleket és bontják el az oszlopokat Mosonszolnok és Újrónafő között. Az új, már elkészült földkábel az eredeti légvezeték nyomvonalán halad, amely összesen 7072 méter hosszú szakaszt érint.

E.ON eltűnnek a villanyoszlopok Mosonszolnoknál

“Minden újonnan épülő villamosenergia-hálózatunk a madarak számára biztonságos módon épül, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy a már meglévők is mind madárbarátok legyenek. A nemzeti parkok szakembereinek útmutatása, partnersége kulcsfontosságú a számunkra, hiszen ők ismerik legjobban a madárpopulációk fészkelési és vonulási szokásait, melyet hálózati munkáink tervezése és időzítése során figyelembe veszünk. Büszkék vagyunk arra, hogy ezekkel a beruházásainkkal hozzá tudunk járulni a túzokpopuláció és más védett madaraink megóvásához” – mondta el Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.

A beruházás keretében az eddig a légvezetékeken alkalmazott távműködtetésű és kézivezérlésű oszlopkapcsolók helyett három új, modern – egyenként több mint 10 millió forint értékű – kapcsolóállomást létesítettek az E.ON szakemberei, az új készülékek a gyorsabb hibaelhárítást szolgálják egy esetleges meghibásodás esetén. A környéken élők számára tehát magasabb ellátásbiztonságot is jelent a fejlesztés amellett, hogy a madárvilág megóvásában egy kiemelkedő jelentőségű lépés.

“Az E.ON és Igazgatóságunk közötti évtizedes együttműködésnek szép példája a mosonszolnoki, a madarak védelmét szolgáló földkábel fektetés. Különösen fontos ez a túzokok élőhelyén – és büszkén modhatjuk, hogy a kisalföldi  túzokállomány hazai élőhelyein lassan az összes vezeték föld alá kerül. Örülünk annak, hogy az E.ON ezt saját vállalásként teszi, hiszen ez azt jelzi, hogy munkatársaik és a legmagasabb szintű döntéshozóik is magukénak érzik a madárvédelmet. Bízunk abban, hogy a jövőben is együtt tudjuk szolgálni a helyi madárvédelem ügyét” – tette hozzá Kulcsárné Roth Matthaea, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója.

Túzok (Otis tarda) a tavaszi mezőn

Az összesen több mint 265 millió forintba kerülő madárvédelmi nagyberuházás a Magyarországon és Szlovákián átívelő Danube InGrid program keretében valósul meg, részben Európai Uniós forrásból, részben az E.ON Hungária Csoport finanszírozásában.

2020-ban Rajka térségében, szintén a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén 3,5 kilométeres nyomvonalhosszon vitte föld alá hálózatát a vállalatcsoport a túzokok védelmében, a beruházás költsége közel 62 millió forint volt. 2021-ben a Kiskunsági Nemzeti Park területén zárult az az átépítéssorozat, ahol összesen 32 km szabadvezetéket szüntettek meg Apajpuszta térségében, az ottani túzokpouláció megóvásáért. A projektet az Európai Unió támogatta a LIFE projekt keretében, melynek teljes költsége 645 millió forint volt. A most megvalósuló Mosonszolnok-Újrónafő beruházással együtt már több mint 42 kilométeres, a túzokok élőhelyét érintő szakaszon lett akadálymentes az égbolt az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén, a beruházások összértéke közel egy milliárd forint.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek