A rovat kizárólagos támogatója

Hiába a szabályok, ha nem tartják/tartatják be őket. Európa egyik legkülönlegesebb vadlúd telelőhelye a szemünk láttára veszíti el varázsát – 2022 szilveszterének szomorú tapasztalatai.

A tatai Öreg-tó Európa egyik legkülönlegesebb vízimadár telelőhelye, hiszen a kontinensen sehol másutt nem látni egy város közepén tízezer számra gyülekezni vadludakat, récéket, sirályokat és más vízimadarakat. A tó a távoli északról a Kárpát-medencébe érkező vadludaknak az egyik legrangosabb pihenőhelye, amelynek védelmét helyi, országos és nemzetközi jogszabályok egyaránt biztosítják.

Tata városa okkal alkotta meg helyi rendeletét 2018-ban a tűzijátékok tilalmáról, hiszen több természetvédelmi civil szervezet is megkongatta a vészharangot, hogy ha a tűzijátékozás a korábbi szinten folytatódna, akkor előbb-utóbb búcsút inthet a tó a nemzetközi rangjának. A tataiak rendkívül bíztató módon viszonyultak az új korlátozáshoz, és a tűzijátékok használata az elmúlt években a töredékére csökkent. Ezt meghálálták az itt pihenő vadludak is, hiszen az újév hajnalán ezerszámra, sőt tízezres mennyiségben is kitartottak az elszórtan mégis jelentkező tűzijátékok ellenére.
Négy szilveszter is úgy telt, hogy rendkívül kedvezőek voltak a tapasztalatok:
2019-ben 13 400
2020-ban 5 800
2021-ben 11 500
2022-ben 13 400 példány tartott ki január 1-re virradóan a tavon.

Az idei szilveszter drámaian más volt…
Már a karácsonyi szentestén megkezdődtek a durranások. Nem nagy számban, de mégiscsak zavaróan. És az akkori 35000 vadlúd sereg napról-napra elkezdett fogyatkozni. És a dörrenések napról-napra fokozódtak… Szilveszter napjára alig 5000  lúd maradt azon a tavon, amely valóban arra lenne hivatott, hogy a kontinens egyik legkülönlegesebb vizes élőhelye maradjon, igazi kincsként ebben a zajos, lüktető, dinamikusan változó világban.

Újév hajnalára mindössze 1200 lúd tartott ki
Néhány önfeledten ünneplő „tatai”, dacolva a városlakók túlnyomó többségének ellenérzésével, vette magának a bátorságot, hogy a tiltás ellenére, és fittyet hányva a természetvédelmi jogszabályokra, úgy lövöldözze el a rakétáit, hogy azzal hosszú évek után idén ismét szétkergessen madarakat, kutyákat, egyéb házi és vadon élő állatokat, és okozzon rossz érzéseket annak a több tízezernyi tatainak és a városba látogató turistáknak is, akik az óévet egyébként csendesen, másokat nem zavaró módon, ám mégis jókedvűen szerették volna elbúcsúztatni.

Legyinthetnénk, hogy ugyan, ezek csak vadludak, és hogy megszokják, visszajönnek… De Tata valójában szegényedik. Néhány hangoskodóan ünneplő lakója miatt lemondani kényszerül egy nagyszerű értékéről, amely pedig igazi világszenzáció lehetne. Ha az ilyenfajta szilveszterezés a következő években megismétlődik, valóban a szemünk láttára veszíti el varázsát Európa egyik legkülönlegesebb vadlúd telelőhelye – írta az MME Komárom-Esztergom Megyei Helyi Csoportja.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás