A rovat kizárólagos támogatója

A magyar természetvédelem hangsúlyos kérdésként kezeli a felszíni és a felszín alatti vizek állapotának megőrzését.

Elég itt utalni arra, hogy a természet védelmért szóló 1996. évi LIII. törvény erejénél fogva védett valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő és szikesi tó, továbbá számos rendelkezés hivatott a tavaknak és a vízfolyásoknak még a parti sávjait is megóvni a felelőtlen használattól.

A Pilisi Tájvédelmi Körzet, majd a Duna-Ipoly Nemzeti Park létrehozásában nyilvánvaló szerepet játszott a táj különleges gazdagsága. A Pilis és a Visegrádi-hegység változatos vidékének valóságos gyöngyszemei az erdei kistavak. 2001-ben a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság azzal a célkitűzéssel kezdte meg a Pilisi Tájegység védett területein ezeknek az élőhelyeknek a felmérését, hogy megalapozottan tervezhesse meg védelmüket, illetve szükség szerint helyreállításukat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű-Hüllővédelmi Szakosztálya csaknem egyidejűleg indított hasonló felmérést a kétéltű peterakóhelyekre fókuszálva.

A vizsgálatok eredménye

Várakozásainkat messze meghaladó számban tártunk fel kistavakat a felmérés során. A becsült 40-50 darab helyett végül is több, mint 100 került be regiszterünkbe. Habár törekedtünk a teljességre, sok terület még fehér foltnak számít, így a Pilisben a Hosszú- és a Feketehegy, a Visegrádi-hegységben a Kapitány-hegy vagy Bitóc-Basaharc térsége bizonyosan tartogat még meglepetéseket.

A pilisi kistavak leggyakoribb képviselői a 100 és 1000 m2 közötti tavaszi vízfelülettel jellemezhető vizek, de akad néhány nagyobb méretű tó is. A tavak egy része teljesen természetes eredetű: a mikrodomborzati viszonyoknak és a kielégítő vízutánpótlásnak köszönhetik létüket, komolyabb beavatkozást általában nem igényelnek. Más részük mesterséges, melyek között egyaránt előfordulnak csekély beavatkozással, bizonyosan kézi erővel létrehozott és drasztikus építési tevékenységgel megvalósított víztestek is.

A terepi munka közben feltűnt, hogy két típus alkotja a természetes hatású kistavak többségét. A “katlan” típusú vízállásoknak valóban tószerű a jellege, egész megjelenése. A másik típus – meglepő módon – a hegyek közti nyergekben, éppen a nyeregpontokon jelenik meg. A viszonylag kicsiny vízszintes felületeken láprét jellegű, tartósan vizenyős foltok alakulhattak ki, mint pl. a Sóstói-rét zsombékosa. Több értékes kistavunk valójában ezek helyén létrehozott vízgyűjtő, ahol az emberi beavatkozás nyomai ma már alig látszanak. A hagyományos hegyi legeltetés megkövetelte az itatótavak ásását, ezek tipikus példái a Paprét környékén láthatók. Jelentős a vadászati, vadgazdálkodási indíttatású víztartó gödrök és dagonyák száma is.

Másképpen kell megítélnünk a patakokon létrehozott, s többnyire elhanyagolt mesterséges tározókat, melyek kiábrándító látványt nyújtanak. Elbontásukról vagy a természetvédelmi szempontoknak megfelelő helyreállításukról mielőbb gondoskodni kell. Az nyilvánvaló, hogy halastóként, horgásztőként ökológiai szempontok miatt nem hasznosíthatók. Alapvető kérdés, hogy szabad-e jelentős pénzeket pumpálni ezekbe a létesítményekbe, hiszen felújításuk vagy újjáépítésük nem változtat az okokon, melyek miatt tönkrementek.

A vizsgált tavak társulásai a Nemzeti Élőhelyrendszer valamennyi vízi élőhelyssoportját képviselik, így megtalálhatók a hínarasok, forráslápok, átmeneti- és dagadólápok, az üde sík- és dombvidéki rétek és rétlápok, valamint kis kiterjedésben a liget- és láperdők is. A társulások többsége a Vörös Könyv alapján potenciálisan vagy aktuálisan veszélyeztetett, némelyiket (tőzegmohás fűzláp) a megsemmisülés fenyegeti. A legtöbb tó és tópart növényzetében 1-3 közönségesnek mondható faj dominál. Akadnak ritka, védett fajok is, mint a békaliliom (Hottonia palustris), az egypelyvás ecsetkáka (Eleocharis uniglumis), a lápi nádtippan (Calamagrostis stricta), vagy a füles fűz (Salix aurita). További kutatást igényelnek a botanikai kuriózumnak tekinthető tőzegmoha fajok (Sphagnum spp.) – ezek nagy valószínűséggel több tóból kimutathatók lesznek. Meg kell említenünk, hogy bár a kistavak mikroszkopikus élőlényeiről nagyon keveset tudunk, friss keletű algakutatások 3 olyan fajt írtak le ezekből, melyek a tudományra nézve újak!!!

Ugyancsak rendkívül gazdag az állatvilág. A gerinctelenek közül a legfeltűnőbbek és leggyakoribbak az alsóbbrendű rákok (ászkák és amphipodák), a gyűrűsférgek néhány faja, a csigák és kagylók képviselői, valamint nagy számban a vízi rovarok lárva állapotú és kifejlett példányai. Említést érdemel, hogy egyes helyeken látványosan feldúsul a lónadály (Haemopis sanguisuga) állománya. Ugyancsak jelentős a csíkbogarak (Dytiscus) mennyisége. A szitakötők csoportjai közül gyakoriak a robosztusabb Anisoptera alrend tagjai (mint pl. az óriás szitakötő, Anax imperator). A vízipoloskák közül a hanyattúszó poloskák (Notonectidae) egyes tavakban óriási számban gyűlnek fel. Nem mindenhol jellemző, de viszonylag nagy mennyiségben fordul elő az apró borsókagyló (Pisidium spp.).

A tavak a gerinces állatok sok képviselőjének biztosítják az életfeltételeit. Néhány tóba mesterségesen telepítettek halakat, de alkalmanként természetes úton is bekerül néhány faj. A kisszámú hüllőfaunát a vízisikló (Natrix natrix) képviseli, de nagy ritkán találkozhatunk a mocsári teknőssel (Emys orbicularis) is. A madárvilág a kistavak környezetét jellemző változatos élőhelyeken rendkívül gazdag. A kistestű énekeseken kívül említést érdemelnek a tavak jellegétől és nagyságától függő számban rendszeresen fészkelő tőkés récék.

Ökológiai szempontból a gerincesek közül kétségkívül legjelentősebbek a zsákmányként és ragadozóként egyaránt nagy szerepet játszó kétéltűek. A farkos kétéltűeket egy faj, a petytyes gőte (Triturus vulgaris) képviseli. A békák közül a korai fajok jelennek meg először, a gyepi béka (Rana temporaria), az erdei béka (Rana dalmatina), majd a barna varangy (Bufo bufo). Ezek gyors nászidőszak után, általában április elejére elhagyják a tavakat. Az áprilisban, májusban petéző későbbi fajok: a barna ásóbéka (Pelobates fuscus), a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a levelibéka (Hyla arborea). E két utóbbi nászidőszaka meglehetősen elhúzódik, nem ritka, hogy belenyúlik a nyár első heteibe. Kora nyáron kezdenek petézni a zöld vízibékák, elsősorban a kacagó béka (Rana ridibunda) és kisebb arányban a kecskebéka (Rana esculenta). A Pilisben általában nyár közepére már átalakulnak az ebihalak – helyenként lépni is alig lehet a szárazföldi létet megkezdő, többnyire alig 1 cmes apró állatoktól. Egy-egy tóban ideális körülmények között százezerszám fejlődnek ki az aprócska ivadékok. A kétéltűek köztudottan védettek, eszmei értékük általában 2000-10 000 forint, tehát forintmilliárdokkal találkozhatunk ilyenkor, pedig az ebihalaknak, gőtelárváknak csak a töredéke éri meg a felnőtt kort.

Erdei kistavaink egy része önmagában is említésre méltó. A Mélymocsár kiszáradt égereiben tucatszám fészkelő odúlakó madarak sürgölődése, a Zánkóréti-tónál a fokozottan védett magyar vadkörte (Pyrus magyarica) szép példánya, az Újhálási-tó gyönyörű, idős kocsánytalan tölgye és a Csíkos-tó közelében díszlő szelídgesztenyék szinte megkoronázzák az erdőjáró örömét.

Záró gondolatok

A cikk címe nem véletlenül rímel a “Természet – Erdő – Gazdálkodás” című kitűnő munkára, meg kicsit az UNESCO “Ember és természet” MAB programjára is. (Ennek keretében létesült 1981-ben a Pilis Bioszféra Rezervátum.) Az íráshoz 2001. december 29-én, a biodiverzitás védelmének világnapján kezdtünk érdemben hozzá.

A Pilisi Parkerdő Rt. pilisi területei javarészt védettek, s a Parkerdő hagyományosan nyitott a természetvédelmi szempontok figyelembe vételére. A jelentősebb tavak már a régebbi üzemtervekben is külön erdőrészletként lettek leírva. Több erdészet új terve most készül – reméljük, hogy ezekben védőzónával együtt sikerül a kisebb tavak elkülönítése is. Mintegy száz tó esetében ez legalább 100 ha-os erdőterületen kiemelt védelmet és szigorú korlátozásokat eredményez. (Ez nem jelent feltétlen fahasználati tilalmat, hisz az állományok többnyire itt is egykorúak, esetenként a túlzottan sűrű állás miatt még erélyes belenyúlás is kívánatos lehet.) Ha számításba vesszük, hogy egy kistóban mekkora természeti érték koncentrálódik, akkor mindjárt más megvilágításba kerül az évente a száz hektáron elvben kitermelhető 250-300 m’, többnyire tűzifának is gyenge minőségű faanyag. (Ha csupán a kistavakban élő védett fajok egyedeinek számát meg tudnánk pontosan határozni, akkor a természetvédelmi eszmei értékükkel megszorozva hihetetlen összegeket kapnánk.)

Itt is szeretnénk megköszönni sok lelkes támogatónknak, köztük a Pilisi Parkerdő Rt. munkatársainak a felmérésben és az értékelésben nyújtott segítséget. Ajánljuk és javasoljuk egyúttal mindazon hegyvidéki területen dolgozó kollégának, aki nyitott erre a csodálatos világra, hogy térképezze fel a rejtett kincseket – mi is szívesen segítünk neki.

Papp Miklós, Kovács Tibor, Janata Károly
2002.06.14.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás