Hirdetés

A legutóbbi híradásokhoz képest nőtt az elpusztult állatok száma, és nagymértékben nőtt a mérgezett csalétkeké. A vadászok, természetvédelmi őrök, rendőrök közösen járőröznek és folyik a nyomozás a tettes/tettesek után.

Ahogy azt korábban mi is írtuk Tura, Galgahévíz és Hatvan közötti mezőgazdasági területeken 2021. augusztus 9-én, valamint az azt követő napokban madártetemeket találtak. A talált madártetemek közelében rögzített húsdarabok előzetes szakértői vizsgálata mostanra megtörtént.

A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ igazságügyi toxikológiai szakértője megvizsgálta a lefoglalt húsdarabokat és megállapította, hogy azok az emberi szervezetre is veszélyes anyagot tartalmaznak. A laboratóriumi vizsgálatok alapján elkészült előzetes szakértői vélemény szerint a húsdarabok olyan idegméregnek tekinthető összetevőt tartalmaznak, amely különösen a madarakra jelent végzetes veszélyt, de az emberre nézve is mérgezőnek minősül.

Így néznek ki a mérgezett csalétkek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki – elsősorban a Tura, Galgahévíz és Hatvan közötti területeken – ismeretlen eredetű húsdarabot talál, NE érintse meg, NE nyúljon hozzá, NE vigye haza, NE fogyassza el, NE etesse jószágaival, hanem értesítse a rendőrséget!

A gödöllői rendőrök e közben továbbra is hajszolják a tettest. Folyamatosan zajlik a tanúkutatás, az adatgyűjtés, az összegyűjtött információk elemzése, értékelése. A rendőrök egyeztettek a helyszínhez földrajzilag kapcsolódó vadásztársaságokkal, folyamatos az információcsere a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival, ahogyan a közös járőrszolgálatból is mindenki kiveszi részét. Vadászok, természetvédelmi őrök és rendőrök járják visszatérően a területet.

A természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt nyomozást folytató Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán továbbra is várják azok jelentkezését, akik érdemleges információval segítenék a felderítést. Bejelentés – akár névtelenség megőrzése mellett is – megtehető a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

Az elmúlt évek legsúlyosabb ragadozómadár-mérgezéses bűncselekménye okán a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai a társszervekkel és civil segítőkkel közösen 2021. augusztus 9. óta dolgoznak a mérgezési területek lehatárolásán, a kihelyezett mérgezett csalétkek, és a fellelt tetemek összegyűjtésén. Mindezidáig két fokozottan védett, 62 védett és 7 nem védett állat tetemét, valamint 123 mérgezett csalétket sikerült megtalálni. A mérgezésben fokozottan védett fajok is érintettek: egy barna kánya és egy rétisas is van az elhullott madarak között. A természetvédelmi kár mintegy 5 millió forint – nem számítva a felderítésben és mentésben részt vevő természetvédelmi őrök és szakemberek, kutyás egységek, rendőrök és civilek munkáját.

Három mérgezett, de még nem elpusztult állatot szerencsére sikerült legalább megmenteni: egy fokozottan védett hamvas rétihéját, egy védett barna rétihéját és egy kutyát. A hamvas rétihéja a jászberényi Sasközpontban kapott szakszerű ellátást, majd néhány napos lábadozást követően a saját szárnyán távozott, a barna rétihéja jelenleg még lábadozik.

Különösen szomorú, hogy ebben az évben ez már a 4. ismert tömeges madármérgezés Igazgatóságunk működési területén:

— Februárban Mányban találtak egy mérgezéses tüneteket mutató parlagi sas tetemet, amit egy holló és egy egerészölyv tetemének előkerülése követett, majd miután méregkereső kutyával is ellenőrizték a területet, további tetemek kerültek elő.

— Március közepén Kisbér Hánta településrészén került elő mérgezett egerészölyv és holló tetem, de a következő két hét bejárásai, ill. keresőkutya bevetése során végül közel félszáz tetemre bukkantunk, ebből 2 fokozottan védett és 41 védett állat maradványa volt.

— Április második felében Tápiószecsőn került elő 72 védett és nem védett állatfaj teteme. Ebben az esetben jellemzően mérgezett tojások szolgáltak csalétekül.

Mindhárom esetben laborvizsgálatokkal igazolták, hogy az erősen mérgező hatású, madarakra, emlősökre – így emberre is – rendkívül veszélyes karbofurán okozta a mérgezéseket, mely szer használatát 2008-ban betiltották hazánkban. Jelenleg a birtokban tartása is megvalósítja a méreggel való visszaélés bűncselekményét.

A még életben lévő fokozottan védett hamvas rétihéja és egy kevésbé szerencsés barna rétihéja (Fotók: Morvai Szilárd és Deák Gábor)

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Tura és Galgahévíz külterületein a kutyasétáltatást csak a hatályos jogszabályok betartásával végezzék. Egyúttal kérjük, a kirándulások, külterületi munkavégzés során talált mérgezésgyanús elhullásokat Igazgatóságunk felé jelezzék a nemetha[kukac]dinpi.hu vagy a 30/2368351 elérhetőségeken- írta a nemzeti park honlapján.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás