A rovat kizárólagos támogatója

A környezetvédelmi tárca 170 millió forintos támogatást nyújt a Bükki Nemzeti Parknak egy erdei iskola, vagyis egy látogató és oktató-központ kialakítására – jelentette be Túri Kovács Béla csütörtökön a Heves megyei Felsőtárkányban. A tárca szándékai szerint, az ország valamennyi természetvédelmi területén hasonló intézményt hoznak létre. A programot azért indították útjára, hogy például az alföldi gyerekek megismerhessék a Bükk faunáját és flóráját, az egriek pedig a Hortobágy élővilágát, vagyis a lakóhelyükétől eltérő tájak természeti értékeit. A tárca célja, hogy 2006-ig valamennyi magyar gyerek legalább egyszer részt vegyen ilyen táborozáson az általános iskola befejezéséig.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy április végéig befejeződik a felsőtárkányi tó rehabilitációja, amelynek megvalósításához 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást folyósít a tárca. Az egy hektáros park közepén elhelyezkedő, nyolcvan évvel ezelőtt kialakított tó az elmúlt években teljesen elszikesedett, miután a medret tápláló Szikla forrás vízhozama csökkent. A tárca támogatásával megvalósuló rehabilitáció során négyezer köbméter iszapot távolítanak el a mederből, rendbe hozzák a partfalakat, az átereszeket és a zsilipeket, szigetelik a medret. Az elképzelések szerint a rehabilitáció befejezése után a Bükk lábánál fekvő település önkormányzata kirándulóhelyet, szabadidő parkot alakít ki a tó körül.
2002. február 27.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás