A rovat kizárólagos támogatója

A Nemzeti Erdőprogram célja, hogy 10 év alatt 700 ezer hektárral növeljük az erdők területét – mondta Fazekas Sándor Az erdők helye a Vidékstratégiában – 2011 az erdők nemzetközi éve című konferencián a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

A tudományos tanácskozás a november 30-ig tartó Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat része. A Vidékfejlesztési Minisztérium és háttérintézményei saját programokkal is részt vesznek az ünnepen, hiszen a tárcához 10 kutatóintézet és 17 szakiskola tartozik.

Az Európai Unió vidékfejlesztési politikájában, a következő költségvetési ciklusban, nagyobb hangsúlyt helyez az új munkahelyek létrehozására, a megújuló energiák alkalmazására, a hatékony környezet- és természetvédelemre, a biogazdálkodás elterjesztésére, hogy sokkal zöldebb és élhetőbb legyen a vidék – hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter megnyitó előadásában.

Ezeket a szempontokat is figyelembe véve készítette el a tárca a 10 évre szóló Nemzeti Vidékstratégiát és benne a Nemzeti Erdőprogramot, amely az erdők védelmére, az erdőgazdálkodás fejlesztésére szolgál. A program alapján a munkahelyteremtés és az erdősítés érdekében a jövőben felgyorsul az erdőtelepítések üteme, hogy az erdő által borított területek nagysága mielőbb 20-ról 27 százalékra nőjön. Az erdőgazdálkodás a vidéki munkahelyteremtés egyik fontos ágazata, hiszen nagy a kézimunka igénye – emelte ki Fazekas Sándor. Magyarországon 2011-től már nemcsak az állami tulajdonú, hanem a magánerdők is részt vesznek a közmunka programban. Ezt az új lehetőséget szeretnénk fenntartani és bővíteni – folytatta a miniszter. Az erdészeti közmunkaprogramban 2010-ben 2800, 2011-ben 3000 közmunkás dolgozott.

Magyarországon sok az osztatlan közös tulajdonú és a gazdálkodás alá nem vont erdő. A kihasználatlan területek a nemzetgazdaság teljesítményének növelése érdekében fontos tartalékot jelentenek, éppen ezért az erdőgazdálkodás Magyarország fő kitörési pontja lehet a 2013-2020-as vidékfejlesztési ciklusban. Az erdőgazdálkodás jelenleg mintegy 100 ezer ember megélhetéséhez járul hozzá.
Az ország energiafüggőségének csökkentéséhez is nagymértékben hozzá tud járulni az erdőgazdálkodás, amint az önkormányzatokkal együttműködésben megvalósulnak az erdei biomasszára alapozott kis- és közepes teljesítményű hőerőművek – sorolta a vidékfejlesztési miniszter.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretein belül jövőre induló Fiatal erdők ápolása jogcímről a miniszter elmondta, hogy a közel 100 ezer hektáron elmaradt ápolások, tisztítások és nyesések elvégzésével 6000 embernek jut munka és megélhetés.
Szintén az ÚMVP-hez köthető a hír, hogy ha Brüsszel elfogadja hazánk programmódosító javaslatát, megindulhat a magánerdőkben a Natura 2000 területeken folytatott erdőgazdálkodás támogatása. A program több mint 200 ezer hektár erdőt és több tízezer tulajdonost érint.
A konferencia előadói hangsúlyozták, hogy az erdőket érő kihívásokra csak akkor tudunk hathatós válaszokat adni, ha élő a kapcsolat a kutatás, az innováció és a gyakorlati alkalmazás között, éppen ezért elő kell mozdítani az információcserét, hogy a tudomány is megkapja a szükséges visszajelzéseket.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás