Hirdetés

Négy éven belül átveszik a vezetést az elektromos járművek Európában. A hagyományos motorú autók eladásai pedig alig egy százalékra zsugorodnak az évtized végére az Ernst & Young friss tanulmánya szerint.

Az elektromos és plug-in hibrid autók értékesítése Európában már 2027-re meghaladja az összes többi motortípus forgalmát – derül ki az Ernst & Young (EY) nemzetközi elemzéséből. Hozzáteszik azt is, hogy a váltás nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban és Kínában is három évvel hamarabb fog lezajlani a korábban vártnál.

Előrejelzéseik szerint az USA-ban és Kínában 2032-re haladják meg más járművek értékesítési számait az elektromos és konnektoros hibridek, és úgy számolnak, hogy 2040-re a belső égésű autók forgalma a globális eladások kevesebb mint 1 százalékára csökken. A Wall Street Journal múlt héten írt arról, hogy tavaly összesen 7,8 millió elektromos és plug-in kelt el a világpiacon, ami 68 százalékos növekedést jelent, és először volt 10 százalék körül a globális eladásokban az elektromosított modellek aránya.

Az EY elemzése szerint ugyanakkor Európában az autóeladások általában visszaesnek, ennek nyomán az elektromos járművekre való átállás is nehézségekbe ütközik, ha az energiaválság továbbra is fennáll.

László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője szerint a folyamat része lesz, hogy a villanyautók egyik jellegzetessége a kisebb szervizigény miatt a kereskedők hosszabb távon alacsonyabb bevételekkel számolhatnak, ami az inflációval együtt tovább emelheti az új járművek árát. Emiatt a szektornak számos országban szüksége lehet állami támogatásra ahhoz, hogy megtartsák a lendületet vagy felgyorsítsák az elektromos autók elterjedését – tette hozzá.


Az e-autó dilemma

Ha továbbra is ekkora autókat veszünk, akkor szét kell bányászni a Földet, hogy elektromosak lehessenek. Egy Amerikában dolgozó kutatókból összeállt csoport olyan tanulmányt készített, amely arra koncentrál, hogy milyen hatása lehet az elektromos közlekedésnek a világ bányászatára. Az elektromos autók akkumulátoraihoz annál több ritka alapanyag kell, minél nagyobb az autó, és minél többet használják azokat.

A téma nekünk már csak azért is különösen érdekes, mert a magyar ipart éppen teljes gőzzel igyekszünk ráállítani az akkumulátorgyártásra, márpedig környezetvédelmi szempontból egyértelműen kívánatos lenne, hogy minél kevesebbet kelljen gyártani, és ehhez minél kevesebb lítiumot, nikkelt és kobaltot kelljen világszerte bányászni. Részletek korábbi cikkünkben >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás