Hirdetés

Minden gépjármű tulajdonos tisztában van azzal, hogy az optimális működés érdekében bizonyos feladatokat időről-időre el kell végezni az autón. Ez nem csak a közlekedés biztonságát szolgálja, hanem azt is, hogy sikerüljön a nagyobb meghibásodásoknak elejét venni. Mindennek előnyei tehát konkrétan pénzben mérhetőek, így nem érdemes elhanyagolni például a levegőszűrő cseréjét sem. De mégis mire érdemes odafigyelni a vásárlás során? Hogyan lehetséges kicserélni azt?

Cél az időtálló minőség

Az alkatrészek cseréjével rendszerint a sokszor több százezres meghibásodások is megelőzhetőek. Kifejezetten érdemes azokra a területekre odafigyelni, amelyek a motor kifogástalan működésével vannak összefüggésbe. Levegőszűrő választás alkalmával olyan fajtát javasolt választani, amely az autó típusának megfelel. Mivel a levegőben különféle szennyeződések, por, kosz is megtalálhatóak, ezért ezek károsító hatásával mindenképpen számolni kell. A levegőszűrő abban nyújt segítséget, hogy a szennyezőanyagok ne jussanak be a motortérbe. Az eszköz a kormot, a pollent, a port, a homokot és a vízcseppeket is megszűri, sőt, szerepe van a hőmérséklet szabályozásában is.

Csere 50 ezer kilométerenként?

A vélemények megoszlanak arról, hogy milyen gyakran kell cserélni a levegőszűrőt. Vannak, akik szerint 50 ezer kilométerenként elegendő, mások 5000 kilométerben határozzák meg az intervallumot. Fontos tisztában lenni azzal, hogy nem mindegy, mennyit és milyen poros körülmények között használjuk a gépjárművet. Praktikus lehet az olajcseréhez kötni a levegőszűrő cseréjét, így körülbelül 10 ezer kilométer után történik meg mindkettő szervizfeladat.

Csere házilag vagy szakemberrel?

Sokan úgy gondolják, hogy a gépjárművel kapcsolatos feladatokat maguk is el tudják végezni, ezzel sok ezret megspórolhatnak. Ha nem igen tudja, hogy mi merre van a motorházban, és nem bajlódna ilyesmivel, akkor nyilvánvalóan a szerelő a legjobb választás. A levegőszűrő cseréjét azonban már kevés hozzáértéssel is el lehet végezni otthon. A szűrőház belső falát érdemes nedvesen áttörölni, és a motor oldali felületet enyhén olajos ronggyal kezelni, ami megakadályozza, hogy a szűrőn átjutott szennyeződések eljuthassanak a motorba. Az eualkatresz.hu oldalon levegőszűrők széles választékával találkozhat, melyek közül néhány kattintással megrendelheti a megfelelőt.

Rendelés néhány mozdulattal

Az idő pénz, és gyakran a leginkább lehetetlen időpontokban van szükség alkatrész információkra. Az alkatrész kereső app segítségével könnyedén megtalálhatja azokat az alkatrészeket, autós felszereléseket, amelyeket aktuálisan be szeretne szerezni. A korszerű megoldásnak köszönhetően minden korábbinál szélesebb választékkal találhatja szembe magát, és a legújabb akciókról is azonnal tájékozódhat.

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a levegőszűrő karbantartásának elhanyagolása jelentősen rányomhatja bélyegét az autó optimális működésére. Mivel ez az eszköz olcsón beszerezhető, így még csak magas költségekkel sem jár a csere, annak hatása mégis jól mérhető. Az elhasználódott szűrőt látva pedig nyilvánvalóvá válik, mennyire fontos az időnkénti csere. Végül ne feledje, a túlzott autóhasználat csökkentésével megóvható a környezet és a légszennyezés mértéke is csökkenthető. Ez utóbbi szempont a fenntartható fejlődés érdekében nélkülözhetetlen, hiszen bolygónk állapotát jelentősen befolyásolja az, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után. Néha érdemes elővenni a kerékpárt, vagy a tömegközlekedést választani a dugó helyett.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás