Hirdetés

Az Energiaklub kiszámolta, hogyan védik az éghajlatot a római-parti fák. Ennyire nincs értelme kivágni itt a fákat. Figyelem, sokkoló adatok következnek! Orbánista milliárdosok építkeznek a Római-parton.

A fák egyik legfontosabb szolgáltatása a szén-dioxid elnyelése, hasznosítása. A római-parti fák közel 32 ezer tonna szén-dioxidot kötnek meg egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy egy kb. 8000 fős település éves szén-dioxid-kibocsátásának megfelelő mennyiségű CO2 molekulát vonnak ki a légkörből. Ezzel segítenek megfékezni a légköri szén-dioxid-koncentráció további növekedését, így az éghajlatváltozást is.

A római-parti fák az elnyelt szén-dioxidot felhasználva közel 35,5 ezer tonna oxigént, és 3110 ezer m3 vizet állítanak elő – ennyi vízzel 1555 darab 50 méteres versenymedencét tudnánk megtölteni. Városi környezetről lévén szó, nem mellékes az sem, hogy 340 tonna port kötnek meg egy év alatt. A párologtatás elsőre talán nem tűnik lényegesnek, ugyanakkor nagyban befolyásolja a helyi mikroklímát és a hőérzetet is. Ez kiemelkedő szereppel bír a nyári hőhullámok elviselésében, azaz az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban. A pormegkötés és az oxigéntermelés pedig a levegőminőség javításában játszik fontos szerepet.

 

Beszélhetünk emellett még:

– az árnyékról, amit a fák elsősorban nem a törzsátmérőjükkel, hanem a lombtömegükkel adnak, és a nyári napokon értékük felbecsülhetetlen,
– a vizuális élményről, mely bizonyítottan egészségvédő hatású, és
– a természetközeli élőhelyről, mely nem csak a helyi lakóknak kedves, hanem pl. a szúnyogot fogyasztó madaraknak is.

A római-parti fák közt természetesen vannak olyanok, melyek jobb sorsra érdemesek, kiöregedtek vagy komoly kártétel látszik rajtuk. A legszembetűnőbb mégis a gondozatlanság – nem csak a fáké, hanem az egész területé.

Az áldatlan állapotok megváltoztatása mindenképpen szükséges lenne. Az adatokat a 2013-ban elkészített Favédelmi terv, illetve 2016. júliusában végzett terepi felmérés alapján, a Magyar Faápolók Egyesületének "Faérték" applikációja segítségével számítottuk ki. Az adatok egy vegetációs időszakra vonatkoznak. Köszönjük Rásó János biológus segítségét!- írta az Energiaklub.
 

Orbánista milliárdosok építkeznek a Római-parton

Luxuslakóparkot építenek a Római-parton, közvetlenül a Duna mellett. A Garancsi István és Nagy György érdekeltségébe tartozó projektet egy cseppet sem zavarja, hogy a part egyrészt hullámtér, másrészt üdülőterület, ráaadásul a lakóparkot lopott fényképekkel hirdetik.

A római-parti mobilgát nem a jelenlegi fővédvonalat erősíti meg, hanem egy természetes hullámteret, és így településszabályozás-jogi értelemben üdülőterületet véd majd a Duna árhullámaitól. Éppen ezért újra és újra felmerül a sajtóban, hogy a part természetes ökoszisztémáját a maga 1500 fájával együtt legyaluló, közel 13 milliárd forintos gigaberuházás mögött ingatlanspekulációs érdekek állnak. A fideszes Illés Zoltán volt államtitkár szerint például Tarlós István főpolgármester azért ragaszkodik a „fizikailag és gazdaságilag is rosszabb tervhez”, mert a főváros „ingatlanspekulációba szerené bevonni” a parti telkeket: „Álságos biztonságot ígérnek, hogy aztán 70 hektárt beépítsenek” – fogalmazott Illés korábban. Jávor Benedek EP-képviselő nemrég szintén arra a következtetésre jutott magyar hatóságokkal folytatott levelezése után, hogy a projekt „egyre inkább egy gigantikus ingatlanpanama formáját” ölti. A közpénzből megvalósuló beruházás jelentősen megnöveli az ingatlanok értékét, és nyilvánvalóan az építési kedvet is – ahogy az sem kérdéses, hogy a part menti szállodák is jól járnának a mobilgáttal. De többen attól is tartanak, hogy a mobilgát felhúzása után áthelyezik a fővédvonalat a partra, amivel megnyílhat a lehetőség arra is, hogy az önkormányzat lakóövezetté minősítse a területet, ezzel kedvezve a beruházóknak. Ezzel persze a terület elveszítené egyedi arculatát, és jelentősen károsulnának a természeti értékek is.
 

Fotó: Sióréti Gábor

 

 

Tarlós István és az önkormányzat természetesen minden ilyen szándékot tagad, értelmezésük szerint a mobilgáttal lehet megvédeni a teljes csillaghegyi öblözetet, és csak így tudják megoldani több mint ötvenezer ember biztonságának és vagyontárgyainak védelmét – az ebihalak meg majd arrébb mennek, hogy Tarlós szavait idézzük a környezetvédelmi szempontokról.

Folytatás:  Milliárdosok játszótere >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás