A rovat kizárólagos támogatója

Megrongálták Csopak 25 millió forintot érő idős tölgyfáját. A falu polgármestere a közösségi médiában kér segítséget az elkövető felkutatásához,  250 ezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki segít a felvételeken szereplő férfi azonosításában.

Ambrus Tibor FB bejegyzésében azt írta, a fa értéke a Magyar Faápolók Egyesületének számítása szerint több mint 25 millió forint. A rongálás miatt az önkormányzat feljelentést tett, valamint 250 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlanak fel annak, aki segít a felvételeken szereplő férfi azonosításában. „Nemcsak jogi és anyagi értelemben szeretnék az elkövetőt elszámoltatni, hanem erkölcsi értelemben is.”

Miért???
Csopak életében a természetes környezet ápolása, a növények és állatok védelme az egyik legalapvetőbb érték. Szerintem ennek a közösségnek valamennyi tagja egyetért a fák ültetésének, gondozásának fontosságával. Egy-egy fa élete sokáig tart. Sok-sok év telik el, mire igazán nagy, árnyat és friss levegőt adó lombot növeszt.
és akkor jön valaki, aki az éj leple alatt körbefűrészeli a törzsét…. Alattomosan, bújkálva, szándékosan elpusztít egy élőlényt. Egy gyönyörű, hatalmas tölgyfát, ami nyolcvan éven át volt a strand dísze, ezrek hűsöltek a lombjai alatt, vigyáztunk rá, szerettük. Strandunk legöregebb fája (volt ?) !

A felháborodás nem egészen jó szó arra, amit egy jó érzésű ember ennek láttán érez. Értetlenség, undor, fájdalom borítja el az értelmetlen, önző pusztítás láttán. És persze reménykedünk, hogy ilyenkor is lesznek harcias természetvédők! Hogy nem csak addig tart a természet védése, ameddig nem zavarja a kilátást egy fa! Hogy nem csak addig vagyunk természetvédők, amíg nem ütközik az egyéni érdekeinkkel a természetvédelem!

A segítségüket kérjük, hogy megtalálhassuk és elszámoltathassuk azt, aki ezt az aljasságot tette. A fa értéke a Magyar Faápolók Egyesületének számítása szerint több, mint 25 millió forint. A rongálás miatt rendőrségi feljelentést tettünk, ugyanakkor Csopak önkormányzata nettó 250.0000,- Ft jutalmat kínál annak, aki felismeri és azonosítani tudja a képen, videofelvételen szereplő alakot (vagy megbízóját), mert ez az ember egyértelműen bűncselekményt követett el. Nemcsak egy fa, egy élő, lélegző lény, hanem az egész közösség ellen.

Éppen ezért nem csak jogi, anyagi értelemben szeretnénk őt elszámoltatni, hanem erkölcsi értelemben is. Szeretnénk a szemébe nézni, és megkérdezni tőle: MIÉRT???
Ambrus Tibor polgármester

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás