Nagyon sokan voksoltak a referendumon, de egyelőre úgy tűnik, ezen az úton nem tudják megakadályozni a beruházást. A Stop Avalon alapítója sikernek könyveli az eredményt. Picivel több mint 8300 tatai szavazott, 90 %-uk a beruházás ellen.
Tegnap három kérdésben tartottak Tatán helyi népszavazást, melynek kezdeményezői azt szerették volna megakadályozni, hogy a NER közeli Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján. Kevés hiányzott, de végül nem gyűlt össze az elegendő szavazat, így a referendum nem lett érvényes – mondta a 24.hu-nak Szalay Ildikó. A Stop Avalon alapítója szerint picivel több mint 8300 tatai szavazott, 90 százalékuk a beruházás ellen, többek között ezért sem csalódott az eredmény miatt.
Nulla pénzből, hatalmas ellenszélben értük el ezt az eredményt. Ráadásul a nyár közepén sikerült több, mint 8000 tatait mozgósítanunk. Úgy gondolom, ha a népszavazás tavasszal vagy ősszel lett volna, 13 ezernél több voksot szerzünk, és simán átmegy a referendum – nyilatkozta a lapnak.
A népszavazás érvénytelenségét a jegyző is megerősítette, Horváth József az urnák lezárása után arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az előzetes adatok szerint a szükséges 50 százaléknál (10 281 fő) kevesebben, 8360-an vettek részt a népszavazáson, így a voksolás érvénytelen lett. A választási bizottság a beérkezett jegyzőkönyvek átvizsgálása után megállapítja a végeredményt, amely még nem jogerős, az eljárás az esetleges fellebbezések, óvások miatt elhúzódhat – tette hozzá a jegyző. Eredményes népszavazás esetén a képviselő-testület egy évig nem hozhatott volna a szavazással ellentétes döntést.
Michl József (Fidesz-KDNP), Tata polgármestere az MTI kérdésére tegnap este azt mondta, a népszavazáson a tataiak nagy számban vettek részt, de elmondása szerint a többség látta, hogy az önkormányzat korábbi határozata már elébe ment a problémának.
A polgármester azt közölte, hogy a városvezetés idén tavasszal fejezte be a helyi építési szabályzat felülvizsgálatát, amely az egész települést érintette: a partnerségi egyeztetések lezárásakor nem változtatott a korábbi status quón, konkrétan erre a telekre vonatkozóan sem, hiszen nem engedélyezte az Avalon-csoportnak a terület nagyobb beépíthetőségét – tette hozzá. A polgármester megjegyezte, hogy a beruházó Avalon-csoport 2020 decemberében már az általuk elkészíttetett hatástanulmányhoz kapcsolódó, az önkormányzat által feltett 105 kérdésre sem válaszolt.
A sok milliárd állami támogatást kapott NER barát Hell Energy érdekeltségébe tartozó csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 15 milliárd forintból 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene az Öreg-tó partján. Szerintük a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhat a hotel, és közel 100 embernek adna munkát.
A projektet ellenzők azt kifogásolták, hogy semmiféle egyeztetést nem történt a helyiekkel, vagy a szakmai szervezetekkel egy ilyen központi helyen lévő és a tó környékét alapvetően meghatározó beruházásról. A hotel miatt szerintük veszélybe kerülnek az Öreg-tó környzeti értékei, amelyeket egyébként két nemzetközi garancia, a Natura 2000-es besorolás és a Ramsari-egyezmény is véd. A beruházás érintené az Esterházy-istálló műemlék épületét, amelyből étterem lenne, a szállodafejelsztés és a müködtetés is nagyban károsítaná a környezetet. A szálloda által vonzott emberek, és főleg az autók miatt megszünne a nyugalom és a levegő tisztatáságára is rossz hatással lenne, nem utolsósorban a tópart látképét is nagyban befolyásolná a luxusszálló.
Bár a beruházó később finomított a terveken, kisebb és „zöldebb” szállodát ígérte, de ez nem győzte meg a tiltakozókat. Tata történetének legnagyobb tüntetésén demonstráltak a luxusszálloda ellen.
Schenk Attila építész szerint a problémák azóta sokasodtak:
Végül, ha nehezen is, de a beruházás ellen küzdő Stop Avalonnak sikerült elérnie, hogy népszavazást tartsanak a témában, közel 7000 aláírást gyűjtöttek össze, a referendumot pedig július 31-ére írták ki.
A tataiak szavazólapján három kérdés szerepelt:
- „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Tata, 1841 hrsz-ú (Esterházy műemlék lóistálló és lovas pálya) ingatlannal szomszédos telkeken gépjármű-közlekedésre alkalmas út ne épüljön, és az ott már meglévő utat se lehessen kiszélesíteni?”
- „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Tata, 1841 hrsz-ú (Esterházy műemlék lóistálló és lovas pálya) ingatlanra vonatkozóan a város településképi rendelete (29/2018. (XII.20.)) és helyi építési szabályzata (38/2005. (XII.6.)) a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon?”
- „Egyetért-e Ön azzal, hogy Tata Város Önkormányzata ne köthessen településfejlesztési szerződést a Tatai Öreg-tó Természetvédelmi Területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit?”
A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha a választópolgárok több mint fele az urnához járul, ez egészen pontosan 10 281 érvényes szavazatot jelentett volna. Végül picivel több, mint 8300 jött össze.

Szalay Ildikó Stop Avalan! Tata FB csoport bejegyzése:
Kedves Barátaink!
A számok:
Összes leadott szavazat száma: 8361.
Igen szavazatok száma: 7791
Nem szavazatok száma: 513
A népszavazás tehát jogilag érvénytelen. Erkölcsileg meg fegyvertény.
Természetesen ezt már akkor tudtam, amikor hatalmas sikernek hirdettem ki.
Aztán jöttek a leforrázott delegáltjaink, szomorúan és letörten, és jöttetek Ti az utcán, szintén szomorúan.
Én pedig nem értem, hogy miért vagytok szomorúak.
Mi hatalmas sikernek éljük meg!
Egy olyan népszavazásról beszélünk, ahol a saját polgármesterünk volt a legnagyobb ellenlábasunk, annak ellenére, hogy rengeteg civil szakmai szervezet, szakember szállt be, érvelt és indokolt!
De ez a polgármesternek nem volt elég.
Először ellehetetlenítették az aláírásgyűjtésünket, majd meg akarták azt semmisíttetni, emlékeztek? Erre nem voltam hajlandó. Aztán jött a Lex Tata, én meg megígértem Nektek, hogy lesz népszavazás!
Végigvittük, együtt, és nekik ki kellett írniuk- na de, kiírták a nyár kellős közepén!!! -másfél év altatás után, egy borzasztó időpontban, váratlanul…és nekünk mindössze gyakorlatilag 6 hetünk volt felkészülni!
Amikor elkezdtük a kampányt, semmink nem volt. Sem pénz, sem fegyver, sem paripa.
Aztán jöttetek Ti. Az adományaitok, a munkátok, a szívetek, a kezetek, a lábatok. Néhány barátunk megszállottan hajtogatta a szórólapjainkat, másokkal letalpaltuk többször az egész várost, mert adtatok pénzt szórólapra (meg mindenre!), és mert voltak, akik a legnagyobb hőségben is rendíthetetlenül szórólapoztak, pultoztak iszonyú körülmények között, megint mások órákig ragasztották az öntapadós plakátokat a műanyag lapokra, volt, aki megszállottan szervezett….
Aztán amikor azt mondtam, megyünk plakátozni, az éjszaka közepén is a villanypóznákon másztatok.
Aztán jöttetek kampányfilmet forgatni egy hang nélkül, pedig ahogy nekem, Ti is elmondtátok, hogy Nektek is kamerafóbiátok van. Mégis egy hang nélkül álltatok bele és csináltátok!
Beszálltak a vállalkozók, segített nekünk tatai panzió, tatabányai és budapesti nyomda, a legmenőbb tatai virágbolt….
Eközben jöttek a külső segítségek, a Fertő tó barátaitól, az Alba Natura Civil Alapítványtól, a Balatonvédők Andijától, a GÖD-Ért-es Anditól és Józsitól, mindent megtett értünk a Számoljuk Együtt elnöke Éva, ahogy jöttek a MENŐK, a Szikrások, a Kossuthosok, a NyomtassTeis, az N1Tv, Szalay Kriszta és a választási szakjogászok.
Aztán jöttek a delegáltak! Volt, aki Szerbiából, mások Budapestről, Győrből, Gödről, Kocsról és a tataiak!
Aztán az autós csapat, akik hozták-vitték a szavazókat, a bringás zászlóvívők, a kopogtatók, a pultozók, a szendvicsemberek, a kampányautósok…..
Ti pedig buzdítottatok, beszéltetek mindenkivel, bátorítottatok, megértőek voltatok (bocs a 3 napig tartó kampányautó bömböltetéséért!), elhalasztottátok a nyaralásaitokat, vagy épp megszakítottátok, később mentetek el, vagy hazajöttetek onnan előbb, és drukkoltatok, valamint elmentetek szavazni!
És bizony a politikusok is beszálltak a civilek mögé, ők maguk is minden létező módon, mert ezt bizony csak akkor lehetett végigvinni, ha mindenki a saját lehetőségeivel tesz érte!
Önmagában az is egy hatalmas siker, hogy NEM mi álltunk be a pártpolitika mögé, hanem a pártpolitika állt be mögénk!
Beállt az ügy mögé szép csendesen és segített a Jobbik, a DK, az MSzP, a Momentum, az LMP, a Mi Hazánk, és igen, még a Fidesz egyik államtitkára is szavazásra buzdított. Magyarul minden oldalról voltak olyanok, akik -ha nem is értettek velünk egyet feltétlenül- de népszavazásra kérték az embereket. Ez már önmagában is siker, hogy oldaltól függetlenül, minden párt képviselői közt voltak olyanok, akik népszavazásra buzdítottak.
És a média -nekik is hatalmas szerepük van a sikerben! Nélkülük az ügyet nem lehetett volna kihangosítani!
Mi pedig éjt-nappallá téve kampányoltunk, és -nem én mondom, hanem pld a tatai jegyző!-, hogy a mi kampányunk gyűlölködésmentes, szerethető (+ütős, elegáns és korrekt) kampányt volt, ilyen sem nagyon volt sajnos az országban az utóbbi időkben!
Kevesen voltatok!? Mihez képest? Mutassatok olyan népszavazást az utóbbi időben, ami 40%-os részvételi aránnyal zárt, és 90%-os egyirányú szavazattal! Lehet, hogy kevesen voltatok, de nem voltatok kevesek!
A szavazás előtt 2 héttel több hozzáértő mondott nekem részvételi arányszámokat. Volt, aki 2000 körülre tippelte, volt, aki 3000-re, volt, aki 4000-re.
Én magam azt mondtam, 6000nek lennie kell, de lesz az 7000 is.
8361!!!! Ez minden hozzáértőnek elképzelhetetlen számnak tűnt!
Mi viszont megcsináltuk, mi, együtt 14ezrek!
Mi, a lenézett, „háborgó kisebbség”!
Ti megtettétek, elmentetek szavazni! Ne Ti érezzétek magatokat rosszul! Érezze magát rosszul az, aki miatt ez az egész így alakult. Aki egyáltalán ideengedte ezt a beruházót, az, aki direkt igyekezett altatni az ügyet, aki a város első embereként azt mondta, ő nem megy el szavazni….érezze magát rosszul a polgármester -minden oka megvan rá!-, meg a beruházó, de ne Ti!
Higgyétek el, amit együtt véghezvittünk, az akkora cselekedet, hogy pontosan tudják, ezt már nem lehet figyelmen kívül hagyni, érvényességi küszöbtől függetlenül sem!
Persze, mi is örültünk volna 10.500 szavazatnak, de mi így is örülünk. Ez is hatalmas siker, a közös sikerünk!
Én a magam részéről köszönöm, hogy ennyien álltatok ki és fel a városunkért, Ti mindent megtettetek!
Annyi csodálatos, tenni akaró embert ismertem meg köztetek, annyi bátor kiállást láttam, annyi ész, erő, akarat van itt, hogy az egészen hihetetlen!
Én nagyon, nagyon büszke vagyok rátok, Tataiakra és Tatát szerető Polgárokra, és nagyon hálás vagyok Nektek, hogy megértettétek, hogy mért fontos ez az ügy, és még azt is, hogy a „nem akarok szállodát”-ból hogyan lesz 3 igen szavazat, és legfőképpen azt, hogy ha időnként hibáztam is, soha -MOST SEM!- hagytatok cserben. Köszönöm!
Együtt megvédtük a partot, mert a miénk, mindannyiunké! Ha pedig a Pokol zsoldosainak ez sem elég, akkor mutassanak fel jobb eredményeket, mint amit mi ismét felmutattunk!
(Végezetül pedig köszönöm az Édesanyámnak, a férjemnek és a gyerekeimnek, hogy elviseltek az elmúlt több, mint 2 évben )
Én pedig most egy kicsit visszavonulót fújok, és elmegyek pihenni, kicsit elfáradtam. A zsoldosok meg ne örüljenek, mert van B terv is! Sőt, ha kell, még C is lesz! Erre az eredményre mi lehetünk büszkék, és nekik kell megmagyarázni -ha tudják.
Nyitókép: Nagy Tavak Koalíció demonstráció a Tatai öreg tónál Für Anikóval 2021 május 21. kép: Dörgő Zsuzsi Greenpeace