A rovat kizárólagos támogatója

A védett madarak lemészárlása kapcsán kialakult helyzet figyelemmel kísérésére eseti albizottságot hoz létre az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága. Az albizottság felállításáról egyhangúlag határozott tegnapi ülésén a testület. Illés Zoltán (Fidesz), a bizottság elnöke elmondta: a rendőrség és az ügyészség már megindította a nyomozást az udvari határátkelőhelynél november elején lefoglalt mintegy 12 ezer kilőtt védett madár ügyében. – A hétfős albizottság azt kívánja elérni, hogy mielőbb előkerüljenek az olasz állampolgárságú tettesek úgy, hogy ne lehessen eltussolni a magyar segítőik felelősségét sem – hangoztatta a politikus. A bizottság döntése alapján a jövő héten először ülésező új testület meghallgatja a Duna-Dráva Nemzeti Park vezetőit, halászati, vadászati felügyelőit, a Kiskunsági Nemzeti Park illetékeseit, valamint a Baranya megyei és a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányt.
Tekintettel arra, hogy az eset a pusztítás szervezettsége szempontjából ugyan a legjelentősebb, de valószínűleg nem az első volt, ezért várhatóan az országos rendőrfőkapitány és a legfőbb ügyész segítségére is számít a környezetvédelmi bizottság – fűzte hozzá Illés Zoltán, aki jelezte azt is, hogy az olasz tettesek kiadatását kezdeményezte az igazságügy- és a belügyminiszternél. Emellett a bizottság az ülésen egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az 1998-ban Aarhusban elfogadott egyezmény ratifikációjáról szóló törvényjavaslatot. A környezeti adatok nyilvánosságáról rendelkező egyezmény törvényerőre emelése a közeljövőben megtörténik, így a törvény jövő év elejétől hatályba léphet. Az egyezményt ratifikáló országoknak nem csupán a környezeti információk nyilvánosságát kell vállalniuk, hanem azt is, hogy lehetőséget adnak a társadalomnak a környezeti ügyekbe történő beleszólásra. Ezenkívül azt is, hogy hozzáférhetővé teszik a megfelelő jogorvoslatot a környezetszennyezés ellen fellépőknek.
2001. 11.19.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás