Hirdetés

Július 29-én, csütörtökről péntekre virradó éjszaka négy óra körül vették észre a környéken lakók, hogy bűzös, higítóra emlékeztető, olajos, vöröses-barnás színű szennyeződés került az esztergomi Kenyérmezei-patak vizébe.


            Miután a környéken élők értesítették a hatóságokat is az esetről, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai nyolc óra körül érkeztek meg az akkorra már nemcsak a patakra és partjára, hanem a táti Duna-szakasz felszínére is kiterjedő szennyezett területhez.
            Néhány perc alatt a helyszínre érkezve, a szennyeződést annak forrásáig követve megállapították, hogy az az Onyx Kft. telepéről, egy megrepedt tartályból került a patak vizébe, mivel a vállalkozás telephelyén nem volt olyan szükségtározó, ami a hasonló üzemzavarok során kiömlött folyadékok esővíz-csatornába kerülését megakadályozta volna..
            A cég területére csak órákkal később léphettek a szakemberek, akiket úgy tájékoztattak, hogy a kijutott szennyeződés fáradt olaj, így az ilyen eseteknél szokásos védekezési eljárást alkalmazva a szennyezett Duna-ágat merülőfalakkal lezárták, és a felszíni szennyeződés eltávolításához kezdtek.
            Másnap, szombaton a cég rövid, a kiömlött anyag összetételéről ismét tévesen tájékoztató faxot küldött Esztergom Város Polgármesteri Hivatalába, anélkül, hogy a város vezetőivel, vagy a hivatal illetékeseivel a kapcsolatot fölvette volna.
            A faxüzenet csak másodsorban és szűkszavúan, továbbá –mint utóbb kiderült tévesen– szólt a környezetszennyezésről, tartalmának nagy részében –a korábbi tájékoztatásokhoz képest viszont bőbeszédűen– a vállalat által megkezdett újabb beruházást ismertette.
            Vasárnap került sor az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat szemléjére, amely során a cég tárolójából kikerült anyag összetétele meghatározásának határidejeként az ÁNTSz munkatársai augusztus 4-ét, az esemény bekövetkezését követő ötödik napot jelölték meg.
            A veszély elhárításában együttműködő Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Dunán, míg az ÁNTSz, az Országos Közegészségügyi Intézet és az Esztergomi Vízmű Rt. szakemberei a Prímás-szigeten lévő csápos kutaknál és Esztergom ivóvízvezeték-hálózatában mérték a szennyeződések mértékét.
            A mérések nem mutatták ki a szakemberek által ismert káros vagy veszélyes anyagok egészségre ártalmas mértékű mennyiségét Esztergom vezetékes vizében.
            Így a szervezetek egészen az Onyx Kft. csütörtöki tájékoztatásáig úgy tájékoztatták a polgárokat, hogy bár került szennyeződés a csapvízbe, mint például az érzékenyebbek által észlelhető szagú toluol, ám Esztergom és környékének vezetékes vize iható.
            Csütörtökön azonban az illetékesek számára váratlanul kiderült, hogy a kiömlött száz-százötven köbméternyi anyag legnagyobb –és mint kiderült, legveszélyesebb– része nem olaj volt, hanem gyógyszer- és vegyipari szerves oldószer-hulladék.
            A szuszpenzió több vegyianyag-gyár és gyógyszerüzem mintegy negyvenféle termékének előállítása során keletkezett, és becslések szerint 600-1000 féle különböző alapanyag- és köztes termék-, valamint hatóanyag- és végtermék-maradványt tartalmaz.
            Az ÁNTSz vezetői csak a dr. Csomor Sándorral, Esztergom Város Jegyzőjével folytatott tárgyalásukat követően adtak ki olyan szakvéleményt, amelyben mindössze azt javasolták, hogy a tizenkét évesnél fiatalabbak ne fogyasszák az esztergomi csápos kutakból az ivóvíz-hálózatba került vizet – ám ellentmondásos módon ugyanebben az időpontban a Fresenius Dialízisközpont betegeinek átirányításáról is rendelkeztek.
            Ezt követően azonnal, ám a szennyezést követő immár hatodik napon, csütörtökön délután, Meggyes Tamás esztergomi polgármester elnökletével összeült az Esztergomi Területi Védelmi Bizottság.
            A testület a város által felkért szakértő véleményét és Meggyes Tamás polgármester javaslatát elfogadva megállapította: a birtokába került adatok alapján nem zárható ki, hogy az ivóvíz-hálózatba kerülhettek káros élettani hatással bíró anyagok –mivel esetleges előfordulásukra nem is számítottak a méréseket végzők– olyan mennyiségben, amely a vizet fogyasztók egészségét veszélyeztetik.
            Különösen az indokolta ezt az állásfoglalást, hogy gyógyszerek gyártásánál keletkezett hulladék került a Dunába, és nem zárhatták ki a bizottság tagjai, hogy a kis dózisban is jelentős hatást kiváltó szerek koncentrációja nem ér el, vagy nem ért el olyan mértéket, hogy ártalmassá váljon a csapvizet fogyasztókra.
            Ezt követően a grémium jelen lévő tagjai egyöntetűen úgy határoztak, hogy a bizottság megelőző intézkedésként a vezetékes víz ivásra és főzésre történő felhasználását megtiltja Esztergom, Esztergom-Kertváros és Tokodaltáró területén.
            A tilalom kiterjed a polgárokra, az intézményekre és a vendéglátó-ipari egységekre, és addig tartja hatályban a bizottság, amíg az OKI, az ÁNTSz és a Vízmű mérései alapján egyértelműen kizárható a káros hatások veszélye.
            Ezután a bizottságban résztvevő, illetve a tanácskozásra meghívott szervezetek vezetői kidolgozták a tilalommal kapcsolatos teendőket.
            Esztergomban Meggyes Tamás polgármester vezetésével a délután és az este folyamán megkezdődött a városban működő szervezetek, önkormányzati, egyházi, állami, különösen a szociális és egészségügyi, és más intézmények, a vendéglátó helyek ivóvíz-igényének felmérése.
            A város több forrásból jelentős mennyiségű palackozott ivóvizet rendelt, megszervezte annak Esztergomba szállítását és elosztását a korábban szavazóköri választási irodaként megismert helyszíneken, helyiségekben.
            A Szentkirályi Ásványvíz Kft. jelezte, hogy jelentős mennyiségű palackozott ásványvizet ingyen bocsát a város rendelkezésére, az ígért szállítmány meg is érkezett, és már este a polgárokhoz került.
            A polgármesteri Hivatal több dolgozóját, más köztisztviselőket és a veszélyhelyzetben együttműködő szervezetek munkatársait a helyiségekbe irányították, hogy a polgárok ellátásában segítsenek.
            A felmérések szerint naponta száz-százötvenezer liternyi ivóvizet kell a város lakói számára biztosítani.
            A palackozott víz után estére megérkezett az első lajtos kocsi, amelyből a város központjában kezdődött a víz szétosztása.
            Eközben a Polgármesteri Hivatalban folyamatosan figyelemmel kísérték a palackos vizek elosztását a szavazókörökben, hogy az egyes szállítmányokat oda irányíthassák, ahol a legtöbb igény mutatkozik az ivóvízre.
            Ezzel egy időben megkezdődött Esztergom polgárainak tájékoztatása is, a helyi és az országos, elsősorban az elektronikus sajtón keresztül.
            A Védelmi Bizottság tiltó rendelkezésén kívül ismertették a palackosvíz-ellátással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, megjelent a szavazóköri helyiségek címe, nyitvatartási ideje, és a Várszínház által a város rendelkezésére bocsátott, hangosbeszélő berendezéssel felszerelt gépkocsi is elindult a város utcáin, röviden ismertetve a tudnivalókat.
            A város vezetői folyamatosan tanácskoztak egyrész a vízellátással és a fogyasztási korlátozással, másrészt a kár felszámolásával, harmadrészt a kártérítési igény érvényesítésével összefüggő kérdésekről, valamint a munkák megszervezéséről és a szükséges személyi és anyagi erőforrások bevonásáról, mozgósításáról.
            A mai nap a lakossági ivóvíz-ellátás mellett a legfontosabb feladat az intézmények szükségleteinek kielégítése, és a vendéglátóhelyek ellátása.
            Bár a tilalom feloldásához feltétlenül szükséges, minden részletre kiterjedő vízminőség-vizsgálatokhoz Meggyes Tamás polgármester becslése szerint legalább három nap szükséges, a város polgárainak biztonsága érdekében nem tartja kizártnak a több hétre kiterjedő korlátozást sem.
            A város vezetője hozzátette, a lakosság, valamennyi intézmény és a vendéglátóhelyek ellátásával olyan feltételeket kíván teremteni, hogy Esztergom polgárai a szükséges korlátozásokon kívül ne szenvedjék meg a szennyezés következményeit – éppen ezért az augusztusban rendezendő fesztiválok és az immár hagyományos Ünnepi Szent István Napok sem maradnak el.
            Az Önkormányzat intézkedett arról is, hogy a jövő héten megrendezendő Bábos Táborba érkező száz gyerek, és a tábort vezető felnőttek se maradjanak ivóvíz nélkül esztergomi tartózkodásuk során.
            Ma reggel nyolc órától a Polgármesteri Hivatal szervezésében rendben megkezdődött a huszonöt szavazóköri irodában a palackozott víz kiosztása, a Vízmű szervezésében öt lajtos kocsiról is vételezhetnek vizet Esztergom lakói, a vendéglősök és az intézmények.
            Ezek közül kettő a Bástya Áruház mögötti parkolóban és a Vaszary Kolos Kórház udvarán áll, a többi a Polgármesteri Hivatal Kertvárosi Kirendeltsége (Damjanich út 53.), a Munkaügyi Kirendeltség (Lázár Vilmos utca 74.), a Tesco-áruház parkolójában,a Klapka téren és a Béke téren biztosítja az egyes városrészek lakói ivóvíz-vételi lehetőségét.
            A szavazókörökben reggel nyolc órától este nyolcig juthatnak vízhez a városiak, este nyolc és reggel nyolc között pedig a Polgármesteri Hivatal (Széchenyi tér 1.) és a hivatal Kertvárosi Kirendeltsége (Damjanich út 53.) tart ellátási ügyeletet.
            Esztergom Önkormányzata ezúton is megköszöni a város polgárainak türelmét, és azoknak a nemcsak esztergomi vállalkozóknak a felajánlásait, akik Esztergom segítségére siettek.
            Ma délután az Önkormányzat Egészségügyi Bizottsága tagjainak és a város gyermek- és háziorvosainak meghívásával dr. Csomor Sándor jegyző tájékoztatót tartott a korlátozáshoz vezető és az annak eredményeként előállt körülményekről, helyzetről.
            A megjelentek megismerték a szennyezőanyag összetételét, a Védelmi Bizottság intézkedéseit.
            Az orvosok és a szakemberek megállapították, hogy eddig olyan tünetekkel a házi- és gyermekorvosok nem találkoztak a hozzájuk fordulók ellátása során, amelyek előfordulási gyakorisága vagy más jellemzői alapján a tünetek okaiként a vízfogyasztás során az esztergomiak szervezetébe jutott vegyszereket lehetne okolni.
            Mindemellett a bizottság meghatározta a lakossági, háziorvosi ellátási rendszerrel kapcsolatos teendőket, a szakmai tájékoztatás és kapcsolattartás menetét, valamint úgy döntött, hogy hétfőn, a Védelmi Bizottság ülését és az újabb mérési eredmények ismertetését követően ismét ülést tart a város orvosainak meghívásával.

Takács István
sajtóreferens
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala
30/396-79-12, 33/413-158 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás